2014. június 16., hétfő

Csontváry nyomában Gácson - séta és JÁTÉK

Ahogy azt már beharangoztuk, június 22-én (vasárnap) délután Gácsra kirándulunk, hogy ott a híres festőművész Csontváry Kosztka Tivadar nyomába eredjünk. Maga a gácsi séta 14.00 órakor kezdődik, Gácsra kerékpárral szervezetten indul egy csapat 13 órakor a Köztársaság térről, reményeink szerint az autóval érkezők másokat is magukkal visznek, ezen kívül helyi autóbuszjárattal is egyszerű az odajutás.

A sétát vezető Puntigán József az alábbiak szerint tervezi az útvonalat:

A Losonctól kb. 7 km-re lévő hangulatos településnek, egykori járási székhelynek számos történelmi emléke maradt fenn. Sétánk alatt ezekből tekintünk meg néhányat különös tekintettel azokra, melyek valamilyen módon kötődnek Csontváry Kosztka Tivadar itteni életéhez.
 - Találkozunk 14.00 órakor a nagyon szépen felújított gácsi főtéren, a Hana Ponickának és Csontváry Kosztka Tivadarnak emléket állító márványoszlop közelében. A kerékpárokat terveink szerint a Pročko-féle Zbrojnica vendéglőben hagyjuk.
- Mondunk néhány szót a településről, amelyből majd kiderül, hogy egykor fontosabb és nevezetesebb település volt, mint Losonc. Elmondjuk azt, hogy mikor és hogyan jutott Gácsra Kosztka Tivadar. Megnézzük a tér északi oldalán lévő egykori népiskola épületét, és szólunk Miessl Zsigmond, Kosztka Tivadar kortársa, katolikus pap tevékenységéről.
- Innen visszakanyarodva a térre a katolikus templomhoz megyünk, majd előtte és a várdomb alatti téren idézünk néhány percet. Itt több emlékmű található, s látható innen az egykori gácsi kastély mai utódépülete is, amelyről szintén mondunk néhány szót.
- Ezután a vár alatti részben szintén rendbe tett úton haladunk tovább, megnézzük az egykori zsinagóga épületét, elhaladunk az egykori lovarda mellett, majd a várkastély parkjának keleti csücskében lévő kis kápolnánál fejeződik be sétánk ezen része.
- Érdekes és romjaiban is szép a Várkastély alatti park. Az ebbe tervezett séta azonban attól függ, hogy be tudunk-e oda jutni. A Várkastély, amely a 16-ik században a Losonczyak majd később a Forgách család birtokában volt, jelenleg felújítás alatt áll, nem látogatható, a park elvileg igen… Ebben a részben körbejárható a várkastély, rálátunk Ógácsra és a települést nyugatról határoló gyönyörű tájra, megnézhetjük a tavacskát, számos érdekes fát, az egykori Tamásfalva és Divény felé vezető utat, a Tugár patakon átívelő hídjának maradványait, stb.
Ezután eltöltünk egy rövidebb-hosszabb időt a Zbrojnica vendéglőben, s útban visszafelé Losoncra megállunk Kosztka Tivadar egykori gyógyszertáránál.

Hogy még érdekesebb legyen a kirándulás, JÁTÉKOT hirdetünk. A válaszok a fenti szövegből, ill. az internetről kiokoskodhatóak, de bizonyára akad olyan is, aki az alábbi kérdéseknél kapásból tudja a helyes megoldást. A nyeremény Puntigán József Csontváry és Nógrád című kötete.
Beküldési határidő június 21. (szombat) éjfél, sorsolás a vasárnapi sétán, a szerző a helyszínen dedikálja is a kötetet. (Különben a Phoenix Könyvesboltban megvásárolható, akár séta előtt is hasznos lehet átlapozni.)
Íme a kérdések, a válaszok közül mindig csak egy helyes, azt kell megírni a megszokott módon (e-mailben, itt megjegyzésben vagy az fb-n).

1. A gácsi várkastély egyik tulajdonosa Balassi Bálint reménytelen szerelme volt, akinek korai halála után a Forgách család lett a várkastély tulajdonosa. Ki volt ő?
a. Dobó Krisztina
b. Losonczy Anna
c. Wesselényi Ferencné

2. Melyik évben érkezett Kosztka Tivadar Gácsra, és kezdte meg ott gyógyszerészeti működését?
a. 1884
b. 1894
c. 1885

3. Milyen madarat ábrázol Csontváry, a losonci Nógrádi Galériában és Múzeumban őrzött egyik festménye?
a. Hattyú
b. Kócsag
c. Pelikán

4. Csontváry aktív gácsi működése alatt melyik helyi katolikus lelkésszel került kapcsolatba, olykor ellentétbe?
a. Holles Danó
b. Miessl Zsigmond
c. Matavovszky József

5. Van-e, s ha igen hol található Gácson Csontváry-emléktábla?
a. a gácsi Községi Hivatal falán
b. a főtér melletti parkban felállított emlékoszlopon
c. az egykori gyógyszertár falán

Jó játékot mindenkinek, kérjük aki sétálni jön, szándékát előre jelezze!

1 megjegyzés: