2014. június 8., vasárnap

Programajánló június 9-15.

Bevallom őszintén, az utóbbi napjaim A reykjavíki lány című előadás próbáival teltek, pedig nem is játszom a darabban, csak nagyon tetszik az előadás, és nagyon izgalmas dolog nyomon követni miképp és hová fejlődnek az egyes szerepek a rendező és a színészek alkotói együttműködésének köszönhetően. Aki még mindig nem határozta el magát, hogy eljöjjön-e a mai bemutatóra este 18.00 órára a B. S. Timrava Színházba, annak itt van néhány fotó a darabról.

A jövő héten is nagy esemény várható (tudom, minden relatív): június havi első Klubszerdánkra szeretnék meghívni mindenkit. Június 11-én (szerdán) délután 17.00 órai kezdettel Losonc, szeretlek! elnevezésű szórakoztató műveltségi vetélkedőt szervezünk, ahová egyének, ill. csapatok jelentkezését, és természetesen nézőket is várunk. Nem kell megijedni, nem a lexikális tudáson, hanem a szórakozáson van a hangsúly! A nyertes csapat izgalmas nyereményekre számíthat. Mindenkit szeretettel várunk tehát szerdán délután az MKK-ban!

Reméljük jövő héten is megmarad ez a nyári idő, ugyanis pénteken 13-án megnyitják a losonci városi strandot, sőt azt írják, hogy a belépés a nyitás alkalmából nem csak pénteken, hanem szombat-vasárnap is ingyenes lesz!

Aki szereti a kutyákat és segíteni szeretne a losonci kutyamenhelynek, az június 14-én szombaton ezt megteheti, kutyasétáltatásra önkénteseket várnak, illetve az anyagi segítség is jól jön, akár pénz, akár konkrét tárgyak formájában (régi takarók, játékok, tálak, fazekak vagy kutyatáp, stb.). Segítséget a későbbiekben is szívesen fogadnak, kutyabarátok előnyben!

Június 15-én (vasárnap) 10.30 órai kezdettel emlékeznek meg a városunkból 70 évvel ezelőtt elhurcolt zsidókra a Holokauszt emlékműnél, a losonci új zsidó temetőben. A megemlékezés keretén belül zenei koncertre is sor kerül, a belépés ingyenes.

Szintén vasárnap Fülekre várják az operettrajongókat. Ezúttal egy egyszemélyes produkció keretén belül a rendkívül tehetséges Derzsi György mutatkozik be a Szerelmem, Sárdy című előadásban. Itt van belőle egy kis ízelítő videón.
Kezdés tehát június 15-én 18.00 órakor a füleki Városi Művelődési Központban, belépődíj 3 euró.

Továbbra is érvényes, hogy várom a programtippeket, szívesen népszerűsítjük itt a blogon. Kérlek kedves olvasó, ha tetszik a blog, szólj róla ismerőseidnek is, terjedjen a híre!
Mindenkinek kellemes hetet kívánunk!

(A színessel jelölt szavak hivatkozásokat rejtenek, rájuk kattintva bővebb információk olvashatók)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése