2013. december 31., kedd

CSENDES POHÁRKÖSZÖNTŐ...



Kányádi Sándor: 
CSENDES POHÁRKÖSZÖNTŐ ÚJÉV REGGELÉN

Nem kívánok senkinek se
különösebben nagy dolgot.
Mindenki, amennyire tud,
legyen boldog.

Érje el, ki mit szeretne,
s ha elérte, többre vágyjon,
s megint többre.
Tiszta szívből ezt kívánom.

Szaporodjon ez az ország
Emberségbe', hitbe', kedvbe',
s ki honnan jött, soha soha
ne feledje.

Mert míg tudod, ki vagy, mért vagy,
vissza nem fognak a kátyúk…
A többit majd apródonként
megcsináljuk.

Végül pedig azt kívánom,
legyen béke. -
Gyönyörködjünk még sokáig
a lehulló hópihékbe.'

2013. december 28., szombat

Hol volt... 11

„A török banzáj”

A múlt részben említést tettem egy fesztiválról. Engedtessék meg most nekem, hogy egy kis kitérőt tegyek a színkör kronológiai történetében. Lassan elfolydogált az 1996-os esztendő, ismét lezajlott a tarnamérai nyaralás, ahol ezúttal egy újabb zenés darabról esett szó, melyet 1997 tavaszára készültünk bemutatni. A darabról majd a későbbiekben részletesebben tájékoztatom a tisztelt olvasósereget… Nos, mi tettük a dolgunkat, jártuk a vidéket – főleg az „Imádok” – kal , ismét megszerveztük az Őszi Színházi Napokat, melyek ezúttal szerényebbre sikeredtek, de azért a gyöngyösiek felléptek Losoncon. Cserébe páran közülünk „beugrottak” az „Imádok” már említett gyöngyösi kevert szereposztású előadásának bemutatásába. Szilveszter, báli zenés egyvelegek, stb., eljött az 1997-es esztendő.


Egy szép tavaszi napon a munkahelyemen meglátogatott Vlado Sadílek és Csák Pista. Kérdem, hogy mi a téma… erre ők, hogy megyünk Törökországba, méghozzá a Harold Pinter darabbal…??? Picit értetlenkedtem, hogy minek kellek én ehhez, hiszen nem játszottam benne.  Azt mondták tolmácsnak… is. Akkoriban tanultam egy angol gyorstalpalón, és úgy gondolták, hogy kell egy tolmács a csoportnak, aki egyúttal bennfentes is. Egy kissé hosszabb tépelődés után ráálltam a dologra.  A szóban forgó esemény neve: a XIII. Amatőr Színjátszók Világfesztiválja Denizli (Törökország), melyre a Kármán József Színkör meghívást kapott, először a losonci színjátszás történetében. Az „akció” 1997. május 17-22 között zajlott Denizliben, és szervezői a denizli önkormányzat, az IATA (International Amateur Theatre Association – nemzetközi amatőr színházszövetség) és a TOBAV (a török állami színházak, opera és balett – társaság alapítványa) voltak.


Az ottlétet a szervezők térítették egyedül az utazás költségeit kellett magunknak előteremteni, ami borsos összeg volt, de sikerült. Nos, amiért Vlado mellettem döntött – írt egy rövid  összefoglalót mind a három egyfelvonásosról, és nekem ezeket kellett elmondanom a színpadon, mindegyik rész előtt, természetesen angolul,  kosztümben és  Kharón maszkjában, mivel ezt a szerepet osztotta rám, mint narrátorra…  A „Mágus” két nap alatt elintézte a jugoszláv és a török vízumokat – ne kérdezzék, hogy hogyan… Az odautazás kalandos volt, csak picit hosszú az út, de kibírtuk. Denizlitől nem messze laktunk egy modern hotelben, a Pamukkale „világcsodája” volt látható szemben a szálásunkkal, a hegytetőn. Odaérkezésünkkor mindjárt első este közös fogadást tartottak az összes résztvevő csoportnak, mégpedig a „mészkővízesés”- től (Pamukkale) nem messzi pálmaligetes, teraszos hotel átriumában.


A fesztiválon hat hazai és öt külföldi csoport vett részt (rajtunk kívül egy román, orosz, macedón és német). Ottlétünket végig nagyban segítette az ottani csoportvezetőnk, egy fiatal hölgy Ankarából – Irmak Ergin, akivel sajátosan mindig szót tudtunk érteni, holott sokkal  jobban bírta az angolt, mint mi. Az ottani színpadi feltételek – hogy kissé finoman fejezzem ki magam – „vízözön előttiek” voltak. Habár a fellépésünk technikai feltételeit előre leegyeztük (akkor még) faxon, így is meglepett a helyszín: egy volt mozi épülete, 750 férőhelyes nézőtér, hatalmas színpad mobil mozivászonnal, a fény és a hangtechnika „őskori”. Szegény Zorán kitépte néhány hajszálát a hangosítás és a fényezés alatt… Ha jól emlékszem, este kilenckor játszottunk. 


A törökök szemében már a díszlet építése is „színház” volt, hiszen kb. reggel kilenctől foglalhattuk el a helyszínt és az egésznapi szorgos munkánkat végignézte egy-két „funkcionárius” az ottani szervezők közül.  Sajnos a török ebédszünet idegileg kissé kikészített minket, mert akkor mindenki eltűnt vagy két órára, mi pedig vártuk a beígért még szükséges apróságokat a díszlethez, pl. egy pár méter lánc (végül szereztek vagy száz méter vadiújat, vagy egy pár szög, mert a színpadon csak rozsdásakat találtunk).  Az egész napos cselekménysorozatot sajátosan elneveztük a  „színház születése”- nek.


Végül  is minden „összeállt”  és este sikeresen bemutattuk „A forrásnak sós íze…” c. előadást , habár kissé más verzióban, mint a losonci, mivel a fesztiválra csak 15 szereplő mehetett el (ez a szervezők kikötése volt), így dramaturgiai változtatásokat eszközölt ki Vlado, no meg a szerepem Kharón miatt is. A teltházas közönséget megríkattuk, voltak, akik azt hitték, hogy pl . „A hegylakók nyelve” rájuk íródott.  Nos, ízlések és pofonok különbözők, meghagytuk őket ebben a szerény hitükben, és nem nagyon forszíroztuk a törökök viszonyulását pl. a kurdokhoz. Mindent egybevéve a nézők és a szakemberek szerint is az előadásunk volt a legjobb a fesztiválon, de mivel ez nem versenyfesztivál, így nem hirdettek eredményt. Minket már az is meglepett, hogy amikor a szállásunkra értünk, az ottani németek felállva tapsoltak… 


Ami a többi résztvevőt illeti:  láttuk pl. a német „performance” – t, ez abból állt, hogy egy muki motorfűrésszel egy nagy fatönkből egy totemfélét „barkácsolt” ki az egyik denizli köztéren. Az oroszok kosztümös mesét mutattak be, a hazai török csoportok pedig többnyire a népszínművekre „hajaztak”, mind a díszlet, mind a cselekmény, mind pedig a játékstílus alapján.  Ezek után gondolom nem szerénytelenség, hogy Harold Pinter egyfelvonásosai a mi tolmácsolásunkban az egyik legjobb volt mind a látvány, mind pedig a „színháziassága” miatt… 


Ottlétünkkor alkalmam nyílt részt venni egy „török diszkón” , ami színvonalával talán megütötte a mi szoci diszkóinkat kb. a 80-as években… de a fogadtatás mindenütt szívélyes és szeretettel teli volt. Amennyire időnk engedte, ezen kívül még hivatalos látogatást tettünk Denizli város polgármesterénél (kb. 210 000 lakos), megnéztük az ottani banzájt, csavarogtunk egy pár órát a városban, sőt strandoltunk is a szabadtéri fürdőben.


 Elérkezett a hazautazás ideje, ami szintúgy hosszúra sikeredett, de azért útközben még megnéztük Tróját. Amikor végre Szegedre értünk, egy szállodában alaposan „leettük” magunkat rendes magyar ételekből, mert „urambocsá” a török kaja nem volt egy nagy durranás (levest pl. egész héten nem adtak). Sokat írhatnék még az ottani sörözésekről, teapartikról, a vízipipa „erejéről”, a zárónapi fogadásról, a kalamajkákról a határátkelőkön stb., de akkor hosszúra nyúlna az egész történet.
Ha esetleg unalmasra sikeredett ez a kis kitérő a színház sorsáról, akkor sorry… de nekünk örök emlék marad, és végeredményben nem sok szlovákiai amatőr színjátszó csoport mondhatja el magáról, hogy a mečiari időkben Szlovákiát (és Losoncot) képviselte, magyarként egy nemzetközi fesztiválon…

Aki nem hiszi, járjon utána…

(Szöveg és fotók: Erdélyi Attila; a képekre kattintva azok nagyobb méretben nyílnak)

2013. december 27., péntek

Színházi archívum 10

Színházi anzikszunk legutóbbi cikke 1996-ba kalauzolta az olvasót, amikor a losonci "kármánosok" Harold Pinter három egyfelvonásosát ötvözték egy előadásba „A forrásnak sós íze, avagy szemeik vannak, de nem látnak, füleik vannak, de nem hallanak” cím alatt.
Ennek a darabnak a műsorfüzetét szeretném most bemutatni (a képekre kattintva azok nagyobb méretben nyílnak).

Ilyen volt a címlap. A műsorfüzet egyik végéből. A másik végéből ugyanis mindez szlovák nyelven is olvasható volt, a műsorfüzet közepén a két nyelvű ismertető a szponzoroknál találkozott...

majd a borító belsejében volt olvasható a szereposztás:


és a stáblista:


Majd következett Harold Pinterről néhány szó és kép:


Majd egy levél az Angol Jogvédő Hivataltól az engedéllyel:

A műsorfüzet további részében a szerző gondolatai olvashatók darabokról, az életről...

A színészekről, demokráciáról, stb...

Politikáról s egyebekről...

S végül még megmutatom a műsorfüzet végét - vagy elejét - ki milyen nyelven szereti...


Ehhez a darabhoz még holnap visszatérünk, hiszen a csapat Törökországba is elutazott vele egy fesztiválra...

2013. december 26., csütörtök

Könyvajánló 12

Heti könyvajánlónkat ismét a losonci Phoenix Könyvesbolt és Antikvárium jóvoltából jelentetjük meg.

Dr. Csernus Imre 

A kiút

Jaffa Kiadó, 2013

(300 oldal)

Orvosként régóta stigmatizált emberekkel dolgozom, olyanokkal, akik a saját poklukban fortyognak, és nem látják a kiutat. Vajon mit jelent a pokol? Mit jelent talpra állni, és felnőttként élni? Nekem meggyőződésem, hogy amibe egy ember juttatta önmagát, abból ki is mászhat. De hogyan? Mi az út? Ezekről a folyamatokról, az első lépésekről szól ez a könyv, különös tekintettel a mai huszonéves fiatalokra, akiket divatos szóval Y generációnak is neveznek. Jó ideje érdekel már, hogy milyenek ők, milyen erők, kétségek munkálkodnak bennük, hiszen ők a jövőnk letéteményesei.

Csernus Imre legújabb könyve a losonci Phoenix Könyvesbolt és Antikváriumban megvásárolható, ára: 14 €

2013. december 25., szerda

Nyugdíjasok otthona, az Iparos Egylet volt épülete

Az épület 1902-ben készült el a losonci Önálló Iparosok Egyesületének székházaként. A két világháború között ez volt az otthona a Losonci Általános Ipartestületnek és a Polgári Körnek. Az 1. világháború ideje alatt katonai kórházként használták. Utána itt kapott helyet a losonci Városi Múzeum. A losonci önálló iparosok 1928-ban kezdtek ismételten hozzá a városi Ipari Múzeum megvalósításához. Ennek előzménye a 19. század utolsó évtizedére vezet vissza, amikor az Ipartestület először tűzte ki céljául a Városi Múzeum létrehozását.


 Az akkor a helyi sajtó és szervezetek hathatós támogatásával indított gyűjtésen értékes anyag gyűlt össze, melynek nagyobbik része a háború ideje alatt elveszett. Az újabb gyűjtésbe is bekapcsolódott a helyi magyar sajtó. A Losonci Hírlapban (is) közzétett adakozás eredményeként ezúttal is szép anyag gyűlt össze. A kitartó munka eredményeként a múzeumi állandó kiállítás 1933 áprilisában nyílt meg, s mintegy 500 műtárgyat és dokumentumot mutatott be. Az anyagot Haász Lajos és Vágó Pál múzeumi őrök rendezték el. Anyagában ott voltak az akkor már nem működő Rakottyay és Sternlicht zománcgyárak, a pakfongyár, a legyezőgyár, valamint az egykori mesterek (szíjgyártók, csizmadiák, mézeskalácsosok, gácsi fazekasok) gyártmányai, dokumentumai. Az ipartörténeti anyagot történelmi arcképcsarnok, értékes numizmatikai gyűjtemény és a Wagner Sándor polgármester által a 19. és 20. század fordulója idején tervezett városi múzeumi gyűjteményének „maradványa“ egészítette ki, melyet a Városi Tanács bocsátott az iparosok rendelkezésére. Ide került számos festmény, Kossuth-dokumentum, a Jókai Mórral való levelezés anyaga stb.


Megnyitásáról így számolt be a Magyar Hírlap 1933-ban: „F. hó (április) 23-án vasárnap délelőtt 11 órakor nyilik meg ünnenélyes keretek között a losonci Önnálló Iparosok múzeuma ... Megnyitó beszédet tart az Iparegyesület elnöke, Dombrovszky József, a múzeum eredetét és rendeltetését ismerteti Szabó József, a kultúrbizottság elnöke. A múzeum megnyitásán úgy a járás, mint a város is képviselteti magát. Délután 5 órakor Sichert Károly Rimaszombatból értékes és tanulságos felolvasást tart „Alkotás - Rombolás” címen. ... Este 8 órakor társas Összejövetel a Polgári Kör helyiségében.” A múzeum anyaga a második világháború végén és azt követő években elveszett.


Az épületben dolgozott 1944 végéig a Polgári Kör is, amelynek elnökei 1926-ig Rakottyay Gyula, gyáros, halála után Giller János, ügyvéd, parlamenti képviselő, majd Tarjányi János, fodrász iparos voltak. Működésük során számos neves vendéget hívtak meg és láttak vendégül. A teljesség igénye nélkül Móricz Zsigmond, Móra Ferenc, erdélyi írók (1937) Tamási Áron, Ligeti Ernő, Kacsó Sándor, Szentimrei Jenő, Molter Károly neveit említhetjük.


Az épület bejárati részében a Székház megteremtőjének, az Ipartársulat elnökének Kujnis Gyulának magyar és szlovák nyelvű emléktáblája található. Az épület hátsó – udvari részében 1981. április-májusában rendezték be a nyugdíjasok otthonát, amely a Vasúti utcai épületéből költözött ide. Központi fűtését 1993-ban javították ki. A klubnak 1987-ben 700 jegyzett tagja volt. Elnöke hosszú ideig Molnár László volt, akinek vezetése alatt (ebben aktívan segítette a felesége is) számos kirándulást, kulturális rendezvényt rendeztek meg. Funkciójától csak 1996-ban vált meg (magas korára hivatkozva - 89 év) helyét Krištan Zoltán vette át. Az épületnek ezt a részét városi költségvetéssel 1997-ben több, mint 800 ezer korona beruházással restaurálták. Rendbe hozták a tetőzetét, az épület külső falait, a nyugdíjasok helyiségeit, elektromos hálózatát. A felújított épületet 1997. november 19-én adták át Jozef Murgaš, a város akkori polgármestere jelenlétében. A klub 1995-től időszakosan „Ozvena domova“ címmel saját lapot is megjelentetett. 


A volt Polgári Kör mozdítható közfalakkal, színpaddal, gazdag könyvtárral ellátott nagyterme évtizedeken át (1998-ig) a Csemadok helyi szervezetének (néhány évig a járási titkárságnak, majd a Kármán Színkörnek) adott otthont. A losonci magyar kultúra „fellegvára“ számtalan művészeti és társadalmi rendezvény helyszíne volt, a köztudat ma is „Csemadok“-ként ismeri. Göndöcs László kezdeményezésére 1990-ben itt jött létre a Rákóczi Szövetség által kezdeményezett Losonc és Vidéke Városi Alap, amely egy biztató kezdet, majd több éves pangás után az elmúlt két évben újította meg tevékenységét. Az épület Herz utcára néző szárnyát 2008-ban kezdték javítani, de máig nem haladtak előre…

 (Szöveg és fotók: P. J. A képekre kattintva azok nagyobb méretben nyílnak.)

2013. december 22., vasárnap

Adventi játék - EREDMÉNYHIRDETÉS

Már biztos mindenki nagyon türelmetlenül várja a 3 hétig tartó Adventi játékunk kiértékelését. Alapos ellenőrzés és előkészületek után megszülettek az eredmények.



De kezdjük az elején:
A játék utolsó hetére néhány játékos kicsit elfáradt, így néhány kérdést kihagytak. A táblázat ennek következtében így alakult:


Amint látható 9 játékos ért el maximális 21 pontot. Így a legszorgalmasabb és legkitartóbb játékosok közül sorsoltuk ki az első helyezettet.
Először is gyártottunk cédulákat a nevekkel:

 majd azokat kosárba tettük:
és az egyik családtagom csukott szemmel kisorsolt egy nevet:

Tehát a Phoenix Könyvesbolt és Antikvárium által felajánlott könyvcsomagot A.SZ. nyeri - gratulálunk!


A második helyezettet a 21+20+19 pontot elért játékosok közül sorsoltuk ki, így újabb cédulák is bekerültek a kosárba:

A nyertest pedig ismét csukott szemmel sorsoltuk:
Tehát a Borkereskedés által felajánlott ajándékcsomagot Lengyel Adri nyeri - szintén gratulálunk!


A harmadik nyeremény sorsolásánál azok a játékosok is a kosárba kerültek, akik 18 és 15 pontot értek el. Sajnos az ennél kevesebb pontszámot elért játékosok közül nem sorsoltunk, ezt így tartottuk korrektnek, hiszen a 11 pont és 21 pont között 10 pontnyi és kérdésnyi különbség van - és az nagyon sok! (Szóval legközelebb ha pontgyűjtő játékról van szó, igenis tessék azokat a pontokat ennél szorgalmasabban gyűjtögetni!) Tehát a harmadik nyereményért a 21-15 ponttal rendelkező játékosok közül sorsoltuk ki őt:

A sorsolás eredményeként pedig Linda F. P. nyeri az Alternative virágüzlet által felajánlott aromalámpát - szintén gratulálunk!


Az érintett üzleteket értesítjük a nyertesekről, így azok nyereményüket akár holnap is átvehetik az adott boltokban.

Minden játékosunknak szívből köszönjük a kitartásukat és szorgalmukat, akik most nem nyertek azok se búsuljanak - játék egész biztosan lesz jövőre is!

2013. december 21., szombat

Hol volt, hol nem volt… 10

A „Mágus II.”

Az 1995-ös év végi vigadóbeli akciók után lassan, de biztosan beköszöntött 1996. Új év, új remények…
Sajnos szerény személyemnek komoly egészségügyi gondjai „adódtak”, így a csoport munkájából nemigen vettem ki a részem kb. egy fél éven keresztül. Ennek következtében ideiglenes „kívülállóként” kísértem figyelemmel a színkör munkáját (akkoriban már meg voltak az első mobilok). Az „Imádok…” vidéki fellépéseivel egyetemben itt volt az ideje egy új – komolyabb hangvételű – darab kiválasztásának. A többség úgy döntött, valószínűleg „rendezői nyomásra”, hogy ismét nagy fába vágja a fejszéjét. A választás  Harold Pinter:  „A hegylakók nyelve” (Mountain languague), a  „Szentjánosáldás”(One for the road), valamint az „Estélyi órán”(Party time) c. három egyfelvonásosára esett, mégpedig egy blokkban előadva „A forrásnak sós íze, avagy szemeik vannak, de nem látnak, füleik vannak, de nem hallanak” cím alatt.


Ez a kimondhatatlanul hosszú elnevezés végül világpremiert takart, mivel ez a három mű így egy blokkba „gyúrva” még sehol sem került bemutatásra széles e világon. Ilyen nagy vállalkozásnak nem lehetett más a rendezője, mint Vlado Sadílek, a „Mágus”. Az ő érdeme, közösen a feleségével, Eliškával – aki a dramaturgiát vállalta –, hogy ez az előadás ebben a formában színpadképes lett. Meg is lett az eredménye Komáromban… Az ősbemutató a losonci Vigadóban zajlott 1996. június 10-én.
Előtte pár héttel azért volt némi girbli, ugyanis az akkor még élő szerzőtől, Harold Pinter-től, izgatottan vártuk a jogdíjak elengedését, ami végül is beteljesült. Itt jegyezném meg, hogy Harold Pinter az egyik legelismertebb kortárs drámaíró (volt) a világon, sajnos pár éve elhunyt (R.I.P), viszont még életében megkapta az irodalmi Nobel-díjat.


A sztorik röviden:  „A hegylakók nyelve” – az országban bejelentik a rendkívüli állapotot, a hegylakókat a városba kényszerítik, ahol „erkölcsileg meg kell őket fegyelmezni”. A nyelvüket nem értik a városlakók, ezért a létezése veszélyes, ellenőrizhetetlen a város vezetése részéről, így be kell tiltani. A népirtás kezdetét veszi, a városi vezetők minden eszközt felhasználnak az egész ország rabigába hajtásához…


„Estélyi órán” – az utcákon barikádok, minden sarkon katonai járőr… A város képviselői egy estélyen nagy pompával ünneplik győzelmüket, rogyadozó étellel teli asztalok, pezsgőáradat… A kéz, amelyik nemrég még a tömegbe lövő fegyvert fogta, most gyöngéden karolja át a puccos charlestont táncoló hölgyek derekát. Ám valaki hiányzik… a nő a bátyját keresi, a feleség a férjét, fiú az apját, anya a gyermekét… Senki nem tudja, ki él még közülük. Öregedő Miss, öregedő menyasszony, öregedő párttitkár, elöregedő szavak… Ez a sakkparti már 40 éve tart…


„Szentjánosáldás” – a nyomokat el kell simítani, mindennek úgy kell kinéznie, mintha semmi sem történt volna. A kormányzó önkénye a halál tromfja, amely azonban túllő az emberi méltóság határán, és az ölni vágyó ragadozó megnyilvánulásává válik… Mocskos élet, mocskos hit, és lehet, hogy csak az idő mossa le a fájdalom és a gonoszság nyomait. Hogyan végződik mindez? Vége lesz egyáltalán valaha?
Ennyit röviden a tartalomról. Kissé érthetetlen? Nem baj… mindent egybevéve nem könnyű darabok, teles-teli erős politikai színezettel, és ez a hangulat akkoriban igencsak jellemző volt a posztszoci országok légkörére (nálunk épp a mečiarizmus dúlt), persze picit sarkítottan. Sajnos a mai világ sem sokkal humánusabb…

Csoportkép Komáromban a Jókai Napokon
Természetesen a csoport részt vett a Jókai Napokon, és a legnagyobb szakmai vitát váltotta ki a zsűrinél.  Legtöbbet állítólag a kiválasztott zenei anyagon vitatkoztak, ami igencsak szerteágazó volt… az „István a király”-tól kezdve a Pink Floydon, Laibachon, Black Sabbathon, Cieslaw Niemenen a „Carmina Burana”-n (stb.) át Verdivel bezárólag.  A díjözön ellenére (a dramaturgiáért Eliška Sadíleková, a legjobb rendezés díja Vlado Sadílek, a legjobb színpadkép díja Peter Janku, a legjobb női epizódszerep díja Csák Etelka) picit csalódottak voltunk, hiszen a színkör, mint csoport nem kapott a felsorolt díjaknak megfelelő elismerést. 
Viszont ami késik, nem múlik, színkörünk szűk egy évre rá ezzel az előadással vehetett részt egy igencsak előkelő nemzetközi fesztiválon. De erről majd a következő mesében…

Cikk az "ifi" c. lapban: 1996. augusztus 8.

Nos, annak ellenére, hogy ezt a darabot is csak hétszer játszottuk, ismét rengeteget tanultunk belőle, és Vlado a „Mágus” újra bebizonyította, hogy a látványszínház koronázott királya – legalábbis minimum az amatőr színjátszómozgalom 1990-es éveinek történetében.
Aki nem hiszi, járjon utána…
P.S. – remélem, hogy az előadás akkori szereplői hozzátesznek ezt-azt a megjegyzésekben… 
(Szöveg: Erdélyi Attila, fotók a csoport archívumából; a képekre kattintva azok nagyobb méretben nyílnak)

Frissítés (dec. 21. este): Csák Évike jóvoltából egy újabb fotó, ezúttal a forrás: http://michal.hanko.me/#2013-12-02
Jano Stankovič

Adventi játék 15-21

Itt a vége, fuss el véle...

Egy csapat kitartó és szorgalmas olvasóval elérkeztünk 3 hétig tartó ADVENTI JÁTÉKUNK befejezéséhez. Ma még ismétlésképp megmutatom az elmúlt hét kérdéseit, hátha valaki felfedez benne olyat is, amire még nem válaszolt. Az összes e heti kérdésre küldött választ szombat éjfélig fogadjuk el!

Mivel már most biztos, hogy nem alakul ki magától végleges sorrend, így sorsolni fogunk. Ennek részleteit és a nyerteseket holnap ismertetjük.
Most jöjjenek tehát az e heti kérdések:

15.    A Kármán Színkör/Színház 90-es években bemutatott darabjának címében milyen növény szerepelt (minek a virága)?
a.    Kaktusz
b.    Rózsa
c.    Ibolya

16. Hogy hívták azt a ma már nem létező vendéglőt, mely a mai Kubinyi téren, a Vigadó és a Nógrád vitéz szobor közötti részen állt és az 1849-es tűzben elpusztult?
 a. Casino vendéglő
 b. Sárkány vendéglő
 c. Bécsi vendéglő

17.  Hogy írjuk helyesen, ha „most és még egy ideig” értelemben használjuk a köv. szót?
a.    egyenlőre
b.    egyellőre
c.    egyelőre

18.    Mi volt a címe annak a darabnak, melyet a losonciak 1995-ben mutattak be, és amelyet V. Sadílek rendezett?
a.    Iván a rettentő
b.    A Mágus
c.    Kísértetszonáta

19.  Melyik híres magyar író járt 1927-ben Losoncon?
a. Móricz Zsigmond
b. Molnár Ferenc
c. Móra Ferenc

20.  Partnerünk a Phoenix Könyvesbolt abban az épületben található, amely eredetileg a  következő céllal épült:
a. Vendéglő és kaszinó
b. Szabadkőműves Páholy
c. Városháza

21. Hogy írjuk helyesen?
a. muszáj ezt a homályos rejtélyt megfejtenem
b. muszály ezt a homályos rejtélyt megfejtenem
c. muszály ezt a homályos relytéjt megfejtenem
d. muszáj ezt a homályos relytéjt megfejtenem

2013. december 20., péntek

Színházi archívum 9

Legutóbb az Imádok férjhez menni című sikeres előadásra emlékeztünk vissza, itt az ideje, hogy belekukkantsunk a darab műsorfüzetébe is. (a képekre kattintva azok nagyobb méretben nyílnak)
Először nézzük a címlapot:


Majd tekintsük meg a szereposztást és olvassuk el a közönséghez írt előszót is:


Természetesen nem maradhat el a "Velünk történt" rovat sem!


Bemutatják a darab rendezőjét, Jankovits Jenőt is, sőt egy igazi losonci anzikszos visszatekintés is olvasható a losonci színházi történésekkel kapcsolatban:


Végül a műsorfüzet hátoldala a támogatókkal és egy érdekes menüvel. Jó lenne, ha valaki az érdekeltek közül elárulná, hogy kerül egy ilyen menü a darab műsorfüzetébe...


Holnapra Attila barátunk a kimondhatatlan hosszú címmel rendelkező H. Pinter darabról írt cikket, és még mindig a Mágust emlegeti!