2014. szeptember 26., péntek

Klubszerda Vayszadával

Amint azt Puntigán József, legutóbbi Klubszerdás összejövetelünk előadója, hétfőn délelőtt beharangozta a Pátria Rádióban, a nem oly rég "újrafelfedezett" Vayszada Károly életével és műveivel ismerkedtünk meg szerdán az MKK-ban.

A füleki Bebek-toronyban november 15-ig látható kiállítás a művész Füleken és Losoncon készült fotográfiáit állítja ki, sőt plusz tartalmat is közöl, hiszen kortárs fényképészek újrafotózták a képek helyszíneit, így egészen szembetűnő mennyit változott közben mindkét város.

Mindazok, akik szerdán tiszteletüket tették a Magyar Kulturális Központban - és meg kell hogy mondjam, kellemesen meglepett az érdeklődők népes száma - a művész életrajzi adataival és festményeivel is megismerkedhettek. Mivel az életrajzi kutatások továbbra is zajlanak, csupán nagy vonalakban és néhány adatot még mindig megkérdőjelezve tárult fel előttünk Vayszada Károly élete.

Érkeznek a résztvevők, osztjuk az anzikszos cédulákat és a Csemadok meghívóit

Festményeiből a Nógrádi Múzeum és Galéria is őriz párat, ezeket majd remélhetőleg a jövőre tervezett losonci kiállításon csatolják a fényképei mellé, hiszen - mint kiderült - akad olyan festménye, amelyről fénykép is előkerült, nagyon érdekes párhuzamba állítani ezeket. Arról nem beszélve, hogy az azóta lebontott losonci épületek és ma már nem létező utcakép nem csak az idősebb generáció szívének kedves.

Karcsi sose fázik és mindig hozza a vetítőt, ha kell :-)

És igen, a fiatalabb generáció hiányzott a mostani Klubszerdáról, mint kiderült a "Kármánsuliban" épp szülői értekezletek zajlottak (így tőlünk állandó résztvevőink igazoltan hiányoztak...), de úgy gondolom az 50-es, 60-as évek losonci "streetfotói" így sem okoztak csalódást.

Végre a fotósról is készült fotó! Puntigán József elmélyülten magyaráz

Annál is inkább, mivel az előadás végén a közönség is szót kért (és igen, ennek rendkívül örülünk, sőt!!!), és bizony emlékezett. Örültünk minden beazonosításnak, legyen szó épületről, utcáról, sőt autóról is, ráadásul azt is megtudtuk miért ülnek az emberek az állomás előtt a korláton...

A többiek pedig elmélyülten hallgatták...

Akit a téma és a képek ennél bővebben érdekelnek, az elolvashatja Puntigán József cikkét ITT, illetve ellátogathat Fülekre és megtekintheti a kiállítást, vagy kivárhatja a losoncit, amiről majd szintén időben hírt adunk.


Legközelebb október 4-én, szombaton délután sétálgatunk a városban, ezúttal az állomás előtt találkozunk 14.00 órakor, hogy bejárjuk a picit szélesebb környéket, természetesen ismét helytörténészünk, Puntigán József vezetésével. A séta és az ismertetés is teljesen ingyenes, mindenkit szeretettel várunk!

(fotók: Puntigán József és Galcsík Karcsi - akinek külön köszönet a vetítő rendelkezésére bocsátásáért, szöveg: Éva)

Még több fotó a blog fb-oldalán ITT!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése