2014. június 24., kedd

Csontváry nyomában Gácson – a séta összefoglalója

Az időjárás ismét kegyeibe fogadott bennünket június 22-én vasárnap délután, amikor Gácsra kirándultunk. A Losoncról kerékpárral érkezők útját ugyan meglehetősen erős ellenszél nehezítette, de a gyerekekből és felnőttekből álló csoport szerencsésen megérkezett a kitűzött időpontig Gács főterére.

Gyülekezés az emlékoszlopnál

Őszinte örömünkre a sétára és Csontváryra sokan voltak kíváncsiak, még a magyarországi Szécsényből és Hontból is érkeztek érdeklődők. Miután a kerékpárosok is biztonságba helyezték járgányaikat, Puntigán József, a séta vezetője, bele is vágott mondanivalójába. A Csontváry és Hana Ponická emlékoszlop melletti térről éppen ráláttunk az egykori népiskola épületére, amely ma családi házként működik.

Az egykori zsinagóga, háttérben a katolikus templom tornya látszik

Innen elindulva kintről megtekintettük a katolikus templomot, melyben anno Miessl Zsigmond, Csontváry vitapartnere szolgált, majd időztünk egy keveset az egykori zsinagógából átalakított evangélikus templom mellett is. A nem oly régen felújításon átesett épület tetején meghagyták a zsidó kőtáblát, ill. odabent is megmaradt az eredeti elrendezés.

Ezen a képen a kápolnából nem sok, de a résztvevőkből annál több látszik :-)

Sajnos a Várkastély egykori lovardájából már csak egy omladozó téglafal maradt, a Forgách család kápolnája azonban jó állapotban várja az arra tévedőket.

Az egykori óvoda épülete

Innen a park bejárata felé menet elhaladtunk az egykori kisdedóvó épülete mellett is, a házat őrző kutya nem nagyon örült ennyi utcán sétáló embernek, és ezt hangosan tudomásunkra is hozta.

A fák mögül néha látszott a Várkastély is

Szerencsénkre a Várkastély parkjának kapuja tárva nyitva volt, így kezdetét vette a ma már inkább erdőnek mint parknak látszó, a Várkastély felújító munkálatai következtében meglehetősen furcsa képet nyújtó terep felderítése. Sajnos magából a Várkastélyból csak keveset láthattunk, a fák közül olykor előbújó épület azonban ilyen félig helyrehozott állapotában is impozáns látványt nyújt.

Érik a málna :-)

Amíg a felnőttek figyelmesen hallgatták az utunk során érintett helyek történeteit, a gyerekek is elfoglalták magukat, lepkék után szaladgáltak, megkóstolták az út menti málnabokrok terméseit, fára másztak, kavicsokat dobáltak a Tugári patakba és hasonló izgalmas dolgokat műveltek. Szóval nem unatkoztak!

Az egykori tó, hátul fent a Várkastély

Elsétáltunk az egykor szebb napokat látott, mára már náddal erősen benőtt tavacskához is, majd ábrándoztunk egyet a Forgách család egykori teniszpályái szélénél. A valamikori francia park emlékét az a néhány különleges fa és bokor őrzi, amely túlélte a viharokat, és az őshonos növényzet térhódítását.

Mert fára mászni a lányok is szeretnek :-)

Az élményekkel és némi tudással gazdagodott társaság a séta végén a Zbrojnica vendéglőben pihent meg és frissült fel, jegyzem meg a gyerekeknek még bőven volt energiájuk így csúszdáztak és játszottak rendületlenül. Ráadásul még ezek után vissza is kellett tekerniük Losoncra! Gondolom mindenki épségben hazaérkezett.

A megérdemelt pihenés...

A sétánkhoz játékot is hirdettünk, de mivel csak egyetlen játékosunk volt aki helyesen válaszolt, így Puntigán József Csontváry és Nógrád című könyvét a Hontról érkezett Sámuel Zsuzsa nyerte, a szerző dedikálásával. Gratulálunk és köszönjük a részvételt!

A teljesség kedvéért még mutatom a helyes válaszokat:

1. A gácsi várkastély egyik tulajdonosa Balassi Bálint reménytelen szerelme volt, akinek korai halála után a Forgách család lett a várkastély tulajdonosa. Ki volt ő?
a. Dobó Krisztina
b. Losonczy Anna
c. Wesselényi Ferencné

2. Melyik évben érkezett Kosztka Tivadar Gácsra, és kezdte meg ott gyógyszerészeti működését?
a. 1884

b. 1894
c. 1885

3. Milyen madarat ábrázol Csontváry, a losonci Nógrádi Galériában és Múzeumban őrzött egyik festménye?
a. Hattyú
b. Kócsag
c. Pelikán

4. Csontváry aktív gácsi működése alatt melyik helyi katolikus lelkésszel került kapcsolatba, olykor ellentétbe?
a. Holles Danó
b. Miessl Zsigmond
c. Matavovszky József

5. Van-e, s ha igen hol található Gácson Csontváry-emléktábla?
a. a gácsi Községi Hivatal falán
b. a főtér melletti parkban felállított emlékoszlopon
c. az egykori gyógyszertár falán

(Szöveg: T. Éva, Fotók: Puntigán József; a képek kattintással nagyobb méretben nyílnak. A sétáról további fotók ITT és szécsényi barátainknak hála ITT is)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése