A következő címkéjű bejegyzések mutatása: programajánló. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: programajánló. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. április 10., péntek

Programajánló, avagy kinyílt a világ!

Szívből remélem, hogy a blog minden olvasója a lehetőségekhez képest jól van, egészséges, és a húsvéti bezártságban sem hagyja el a jókedve.
Akik a facebookon is követik az oldalt, azok bizonyára tudják, hogy a "karanténnak" köszönhetően a kulturális élet az online térben zajlik. Színházak, zenekarok, előadóművészek tartanak "élő" előadásokat, akár felvételről akár ténylegesen, akkor és ott sugározva produkciójukat a nagyvilágba.

fotó innen

 Így olyan színházi társulatokat is megismerhetünk, akiket egyébként valószínűleg nem, illetve olyan produkciókat is megtekinthetünk, amelyek már nincsenek műsoron, vagy amelyekre egyébként sose jutnánk el.

Az egyik legbiztosabb tájékozódási pontot a színházi előadások, koncertek, opera stb., terén a PAPAGENO oldal nyújtja, egészen pontosan ITT tekinthető meg az online közvetítések folyamatosan frissülő kínálata.

Másik ilyen oldal a FIDELIO, ahol például most éppen Bach passióit ajánlják húsvétra.
 
Hazai színházaink sem tétlenkednek, a Komáromi Jókai Színház már több előadását is elérhetővé tette, így például megtekinthető Csehov Cseresznyéskertje, vagy a Bánk bán, Heltai Jenő Naftalin című darabja, vagy egyebek. A folyamatosan bővülő választék ITT érhető el.

A Kassai Thália Színház a http://maradjotthon.thaliaszinhaz.sk/ oldalon a Rükverc című előadást tette elérhetővé, amellyel a nyitrai DOSKY fesztiválon Gál Tamás az előadásban nyújtott alakításáért elnyerte ezt a rangos díjat.

Aki még sosem volt a pozsonyi Nemzeti Színházban, de szívesen megnézné kedvenc színészeit a színpadon is, most ingyen és otthona kényelméből megteheti, ugyanis a színház YouTube csatornáján sok egyéb mellett, rangos előadásokat is elérhetővé tettek. Például megtekinthető a Karamazov testvérek, Thomas Mann Buddenbrook ház színpadi változata vagy a Nevina (Ártatlanság) című előadás, nevesebbnél nevesebb színművészekkel, természetesen szlovák nyelven.

És a magyar nyelvű produkció felsorolásából nem hiányozhat egy igazi klasszikus sem, Csehov Három nővére, amelyet 1985-ben mutattak be a Katona József Színházban és bejárták vele a világot... 

Ez csupán néhány ötlet az időnk tartalmas eltöltéséhez, természetesen az interneten mindenki megtalálhatja a neki tetsző tartalmakat, de ne felejtsünk el azért kimenni a friss levegőre is, gyönyörű tavasz van, csábító napsütés...

Vigyázzunk magunkra és egymásra, ápoljuk testünket és lelkünket, hogy amikor majd egyszer elmúlik ez a veszély, frissen és újult erővel vethessük be energiáinkat a szabad, maszkmentes mindennapokba!

Kellemes húsvétot!

2020. március 8., vasárnap

Programajánló március 9-15.

Közeledik március idusa, ennek örömére a Kármán Napok plakátjai is előkerültek. Reméljük mindenféle vírus elkerül bennünket és együtt ünnepelhetünk majd a héten.

A héten a losonci programok csütörtökön kezdődnek, például 13.00 órától Milan Berki amatőr képzőművész kiállítása nyílik a Pelikán szállodában.


Ugyanaznap, március 12-én a Nógrádi Könyvtárban Czóbel Margit bárónőről esik szó, akit festőként, illusztrátorként és Mednyánszky László unokahúgaként ismerünk. A Silvester Lavríkkal folytatott szlovák nyelvű beszélgetés 16.30 órakor kezdődik.

Csütörtöktől egy háromnapos fesztivál is zajlik majd Losoncon, Svet v meste (Világ a városban) címmel, amelynek keretében színházi előadások, koncertek, workshopok, előadások és beszélgetések várják az érdeklődőket március 12-14. között. Részletek ITT. 

A plakát kattintással nagyobb méretben nyílik!

Március 13-án (pénteken) az Apolló Moziban 16.00 órától tartják az ünnepi műsort a magyar forradalom és szabadságharc tiszteletére. A műsorban fellépnek a Kármán József Alapiskola és Óvoda tanulói, a Galáris énekegyüttes, a füleki File Banda zenekar, a Serly Kamarakórus, Korponai István zenész és a rimaszombati Viharvirág verséneklő csoport Páko Mária vezetésével.

Március 15-én (vasárnap) 15.00 órától lesz a szokásos koszorúzás a Kármán-emlékműnél, majd utána át lehet sétálni a Kármánsuliba, ahol a Ráday-teremben Volt egyszer egy Monarchia… címmel nyílik kiállítás.


Füleken március 15-én az ünnepi műsor 15.30 órától a római-katolikus templomban zajlik majd, fellépők: Mészáros János Elek operaénekes, a Pro Kultúra Férfikar tagjai, Páko Mária és Örömzeneműhelye, valamint a versmondók. A műsor után ünnepi koszorúzás a Hősök terén.


Rimaszombatban pedig március 15-én vasárnap 18.00 órai kezdettel lemezbemutató koncertet ad Bródy János a rimaszombati kultúrházban. Ráadás című albumának új dalait és újraértelmezett feldolgozásait 2 órás koncert keretében hallgathatja a nagyérdemű. Utolsó jegyek még kaphatók!

Napsütéses, boldog napokat kívánok!

2020. március 1., vasárnap

MÁRCIUSI előzetes programajánló

Februárból március lett, lassan tavaszodik… Nézzük, mikor hova menjünk, ha ki szeretnénk picit kapcsolódni a szürke hétköznapokból.

Március 2-án (hétfőn) érdemes lesz elsétálni a Nógrádi Könyvtárba, mégpedig 16.00 órára a szlovák szakirodalom részlegén található galériába, ott ugyanis Vincent Hložník festőművész, grafikus és szobrász illusztrációiból nyílik kiállítás.


Egy órával később, azaz 17.00 órától Új idők, új könyvek címmel beszélgetnek a könyvekről a Szótértők hagyományos havi találkozóján. 

Március 4-én (szerdán) 16.30 órától a Nógrádi Könyvtárban megtudhatjuk milyen a kamionos nők élete. Konkrétan Jarmila Zacher Pajpachová mesél a tapasztalatairól (szlovák nyelven).


Aki inkább moziba menne, az ne hagyja ki a losonci Apolló Moziban a videójáték alapján készült Sonic, a sündisznó című animációs kalandfilmet, amelyet 18.00 órától MAGYAR SZINKRONNAL vetítenek. A filmben egyebek mellett a gumiarcú Jim Carrey is szerepet kapott. Nem mellesleg pedig belépőjegy nyerhető a blog facebook oldalán!


Füleken szerdán színházba lehet menni, a losonci Kármán József Színház Dalszínház-múzeum című zenés kabaréjára 18.00 órától. Belépőjegyek már kaphatók.

Március 5-én (csütörtökön) a Nógrádi Múzeum és Galériában a gyapjút bemutató kiállítás mellett a Gubaňa márkanév alatt dolgozó társulás munkájával és tagjaival is meg lehet ismerkedni. A társulás helyi gyapjú felvásárlásával, feldolgozásával és ruházati termékek készítésével foglalkozik. A beszélgetés 16.00 órakor kezdődik.

Aki csütörtökön inkább színházba menne, az ne hagyja ki a Ján Ďurovčík által rendezett Rómeó és Júlia című táncszínházi előadást, amely március 5-én 19.00 órától a B.S. Timrava Színházban tekinthető meg.  
Aki erről Losoncon lemarad, az a produkciót március 19-én Rimaszombatban láthatja 19.00 órától.

Március 7-én (szombaton) a téli sportok kedvelőit várják egy kis versenyzésre Látkyra, ahol sí, hódeszka és szánkó kategóriákban szállhatnak versenybe a különböző életkorú nógrádiak.

Aki hétvégén inkább jótékonykodna, és tud kötni/horgolni, annak ajánlom figyelmébe a Nógrádi Múzeum és Galériában megvalósuló rendezvényt, amelynek keretében kórházak betegeinek és gyermekotthonok lakóinak készítenek vidám, puha takarókat.

Az azt követő héten egy három napos fesztivál zajlik majd Losoncon, Svet v meste (Világ a városban) címmel, amelynek keretében színházi előadások, koncertek, workshopok, előadások és beszélgetések várják az érdeklődőket március 12-14 között, azaz csütörtöktől szombatig. Részletek ITT.


Március 15-én gondolom mindenhol lezajlanak majd a szokásos megemlékezések, erről még nem kaptam részletesebb programot. Ami biztos, hogy Rimaszombatban vasárnap 18.00 órától Bródy János Ráadás címmel tart koncertet a Városi Művelődési Központban.

Március 16-án (hétfőn) ismét magyar szinkronos film a losonci Apolló Moziban, mégpedig a jó hosszú alcímet viselő Ragadozó madarak (és egy bizonyos Harley Quinn csodasztikus felszabadulása) amerikai krimi, kalandfilm, akciófilm. Már most biztos, hogy a 18.00 órától kezdődő vetítésre egy darab belépőjegy lesz nyerhető a losonci anziksz faceboook oldalán.

Március 19-én (csütörtökön) Rimaszombatban Egy igaz barátságról esik szó a Csillagházban, egészen pontosan Pósa Lajos és Herman Ottó kapcsolatáról a levelezésük tükrében. 17.30 órától Bodnár Mónika - néprajzkutató, muzeológus tart róla előadást.


Március 21-én (szombaton) Füleken a Légy jó mindhalálig című nagysikerű előadás tekinthető meg a Városi Művelődési Központban a kassai Thália Színház előadásában. Jegyek már kaphatók.

A hónap vége felé, egészen pontosan március 24-én (kedden) elugorhatunk Patagóniába is, ahová ismét Whisky, az ismert énekes kalauzol el a Franz Sörfőzdében 19.00 órától.

Ugyanaznap Füleken egy szlovák nyelvű előadás, a Chlieb s maslom (Vajaskenyér) című tekinthető meg 18.00 órától a VMK-ban, a televízióból is ismert színészekkel.

Jelen pillanatban ennyi az ajánlatom, egészen biztosan előkerülnek még további rendezvények is, érdemes lesz figyelni a heti programajánlókat is.

Kellemes márciusi napokat mindenkinek!

2020. február 23., vasárnap

Programajánló február 24. - márc. 1.

Elérkeztünk február utolsó hetéhez, lássuk mit kínál az előttünk álló hét a parlamenti választásokon kívül…


Akinek még bírja a gyomra, az február 24-én hétfőn menjen el a losonci Apolló Moziba 18.00 órára és nézze meg magyar feliratokkal a Soltész Árpád újságíró regénye alapján készült Sviňa című filmet.

Kedden Rimaszombatban tekinthető meg ugyanez a film az Orbisban, 18.00 órától magyar feliratokkal, 20.00 órától eredeti szlovák nyelven.


Február 26-án (szerdán) Füleken a történelmi könyvek kedvelőit várja a Városi Könyvtár 16.30 órára, ahol a füleki végvár hadtörténetét Koháry II. István főkapitányságának idején taglaló „Állandó tűztől övezve“ című kötetét dr. Komjáti Zoltán Igor mutatja be.


Február 28-án (pénteken) 16.30 órakor nyílik Benkoné Horkay Tünde népi kézműves és pedagógus Varázserejű hímes tojás című kiállítása a füleki Városi Honismereti Múzeumban. A megnyitón fellép Kovács-Benko Fruzsina Borbála népdalénekes.


Február 29-én (szombaton) a Rakonca néptáncegyüttes és vendégei Egy húron pendülünk című műsora tekinthető meg a füleki Városi Művelődési Központban 17.00 órától. A belépőjegy 3 euróba kerül.

Március 1-én (vasárnap) reméljük nemcsak új hónap, hanem új korszak is kezdődik a parlamenti választások eredményeinek köszönhetően. Losoncon a piac épületében idén is temetik a nagybőgőt meg a farsangot, gazdag műsor, kolbászverseny, fánk, étel-ital, tombola kíséretében. Részletek ITT.

Egy hét múlva hozom a márciusi előzetes programajánlót, addig is élvezzük, amit az élet és a szervezők kínálnak!

2020. február 16., vasárnap

Programajánló február 17-23.

Az előttünk álló hét immár a nyolcadik lesz 2020-ban és a számoknál maradva még két hétig lehet szavazatokat leadni az áhított új losonci gyermekjátszótér érdekében, szóval aki úgy gondolja, még mindig segíthet a megszerzésében… Losonc a 12-ik helyen áll.


Aki a napi szavazáson kívül más izgalomra is vágyik, az menjen el február 18-án (kedden) a Herz utcába, ott is az egykori Csemadok épületbe, ahol a jelenleg üzemeltetett nyugdíjasklubban Jozef Drenko, Jozef Klinda és Mária Adamová helytörténészek mesélnek Losonc mérföldköveiről, kezdve az 1451-es csatától a város 1849-es felégetésén át napjainkig. Mindez 14.00 órától és szlovák nyelven.

A gyerkőcöket szerdán február 19-én ismét moziba lehet vinni, hiszen ott magyar nyelven vetítik a Labková patrola-Pripravení pomáhať a zachraňovať/ Mancs őrjárat: Vigyázz, kész, mancs! című animációs filmet 18.00 órától.


Február 21-én (pénteken) a losonci Galéria üzletközpontban reggel 9.00 órától Nógrád és Besztercebánya megye regionális termékeit bemutató kiállítást és vásárt tartanak, délután 14.00 órától kultúrprogrammal. Ugyanez szombaton is folytatódik ugyanott.

Szintén pénteken, csak a losonci zsinagógában 17.30 órától a besztercebányai Táncszínház Ghost című előadása látható nemzetközi táncosokkal, csupán 4 eurós belépőjegyért. Előtte az apátfalusi művészeti iskola tánccsapata lép fel.

És aki tánc helyett inkább koncertre menne, az elmehet az Aréna sportcsarnokba 19.00 órára a Horkýže Slíže nagyszabású koncertjére, de csak akkor, ha időben megvette a 19 eurós belépőjegyét…


Ugyanez érvényes a másnapi (szombat) Csemadok bálra is. Mármint, hogy időben kell megvenni a belépőjegyet, különben nem jut be az ember a Slovan szálloda dísztermébe, ahol a Mr. Sam Band, illetve Mogyi és zenekara szolgáltatja a zenét, a fellépő vendégek pedig Ress Hajnalka és Solti Ádám lesznek.

Kívánok mindenkinek napsütéses jókedvet!

2020. február 9., vasárnap

Programajánló február 10-16.

Nyílnak a hóvirágok! Ennek örömére ismét csokorba gyűjtöttem a heti rendezvényeket, válogathat ki-ki kedve szerint.

Február 11-én (kedden) az is Amerikába utazhat, akinek egyébként másnap munkába kell mennie, ugyanis az Úttalan utakon fesztivál keretében 18.30 órától a Franz Sörfőzdében két utazó is mesél az amerikai kontinensen megélt kalandjairól.


Február 13-án (csütörtökön) a losonci felújított régi Városháza termeiben található Városi Múzeumban immár harmadik alkalommal rendeznek fegyverkiállítást, ezúttal késeket lehet majd nézegetni. A 17.00 órakor kezdődő megnyitón fellép a Vir Fortis történelmi kardvívók csapata is.

Akit a kések helyett jobban izgatnak a házi sörfőzés rejtelmei, az csütörtökön 18.00 órára menjen el a losonci vasútállomás épületében található információs központba/boltba, ahol három házi sörfőző is elmeséli ezen a téren szerzett tapasztalatait. Érdeklődni és jelentkezni az eseménynél feltüntetett elérhetőségeken lehet.

Akit sem a kések, sem a sörfőzés nem érdekel, az február 13-án (csütörtökön) elmehet Rimaszombatban 17.30 órára a Csillagházba, ahol Iskola a nyelvhatáron címmel tartanak vetítettképes előadást az 1945-ig működött rimaszombati Egyesült Protestáns Gimnáziumról és Pósa Lajosról.


Február 14-én délelőtt Losoncon ismét Valentin-napi őrjáratokkal lehet majd találkozni a városban: aki a „pégések” járőröző csapatai előtt a párjával csókot vált, édes ajándékot kap. 😊

Este amúgy a párjával vagy párja nélkül is elmehet az ember a losonci Apolló Moziba, magyar szinkronnal és cseh feliratokkal vetítik ugyanis a már számos díjat bezsebelt és rengeteg Oscar-díjra jelölt 1917 című filmet 18.00 órától.


Aki pedig komolyzenei koncertre vágyik pénteken, az látogasson el Füleken 17.00 órára a VMK Bábtermébe, ahol a Zenés évszakok című programsorozat második évadának első fellépője Jakab Tünde és Peter Valentovič lesz. Belépőjegy 3 euró.

Szombaton pedig jól jön egy kis testmozgás, február 15-én délután 13.00 órától a losonci jégpályára várják a farsangi jelmezbe öltözött korcsolyázókat, valamint Valentin-nap alkalmából a szerelmespárokat is.


És persze ne feledkezzünk el a Csemadok Bálról sem, amelyet február 22-án tartanak a Slovan szállodában Losoncon.

Kívánok mindenkinek kellemes napokat, virágos jókedvet!

2020. február 2., vasárnap

FEBRUÁRI előzetes programajánló

Napsütéses tavaszi időjárással indul a hónap, reméljük a folytatás sem lesz rosszabb. Aki mégis inkább benti elfoglaltságot keres magának, annak ajánlom szíves figyelmébe az alábbi programajánlót.


Február 3-án (hétfőn) ismét találkozó a Nógrádi Könyvtárban. 16.00 órától ezúttal Nemere István két könyve lesz a fókuszban.

Február 9-án (vasárnap) Ajnácskőn tekinthető meg 17.00 órától a Komáromi Jókai Színház Teljesen idegenek című előadása 5 eurós belépődíj ellenében. 

Február 11-én (kedden) ismét Úttalan utakra lehet tévedni a Franz Sörfőzdében, ugyanis 18.30 órától két utazó is mesél az amerikai kontinensen megélt kalandjairól.

Február 13-án (csütörtökön) immár harmadik alkalommal nyílik kiállítás a hideg fegyverekről, a 17.00 órakor kezdődő tárlaton ezúttal a kések lesznek középpontban. Fellép a Vir Fortis történelmi kardvívók csapata is.

Február 14-én (pénteken) a füleki VMK Bábtermében 18.00 órától komolyzenei koncertre várnak minden kedves érdeklődőt. Ezúttal Jakab Tünde (fuvola) és Valentovič Peter (zongora) mutatkozik be.

Február 15-én (szombaton) délután 13.00 órától a losonci jégpályára várják a farsangi jelmezbe öltözött korcsolyázókat, valamint Valentin-nap alkalmából a szerelmespárokat is.


Egy héttel később pedig ildomos lesz felvenni a báli ruhát, hiszen február 22-én (szombaton) ismét Csemadok Bál lesz Losoncon a Slovan szállodában.

Február 26-án (szerdán) Füleken a történelmi könyvek kedvelőit várja a Városi Könyvtár 16.30 órára, ahol a füleki végvár hadtörténetét Koháry II. István főkapitányságának idején taglaló Állandó tűztől övezve című kötetét dr. Komjáti Zoltán Igor mutatja be.

Aki inkább hímes tojásokat nézegetne, az ne hagyja ki a február 28-án nyíló kiállítást a füleki Városi Honismereti Múzeumban, ahol Benko Tünde alkotásaiban lehet gyönyörködni 16.30 órától.


A hónap utolsó napján, azaz február 29-én pedig nemcsak a szlovákiai választásokat lenne kár kihagyni, hanem a Rakonca néptáncegyüttes és vendégei Egy húron pendülünk című műsorát is, amely a Városi Művelődési Központban lesz látható 17.00 órától.

Nagyjából ennyi programot sikerült összecsipegetnem így előzetesen az internet bugyraiból, valószínűleg lesz még sok egyéb is, várom az értesítőket a losoncianziksz@gmail.com e-mail címen vagy a blog faceboook oldalán.

Kellemes februári napokat mindenkinek!

2020. január 12., vasárnap

JANUÁRI programajánló

Kívánok mindenkinek nagyon boldog, sikeres új esztendőt, főleg erőt, egészséget, a többit meg majd hozza az élet…
Hogy a szervezőknek köszönhetően mit hoz az élet januárban, azt megtudhatjuk az alábbi programajánlóból.


Január 13-án (hétfőn) 16.00 órától tartja idei első találkozóját a szót értők társasága a Nógrádi Könyvtárban. A terítéken a múlt századi írónők sikerei lesznek. Mindenkit szeretettel várnak!

Aki szeretné tudni, hányas IQ-val rendelkezik, az részt vehet a Mensa Szlovákia intelligencia tesztjén január 15-én (szerdán) 15.30 órától, amelyet a B.S. Timrava Gimnáziumban valósítanak meg. Részletek az eseménynél. 

Január 16-án (csütörtökön) a Nógrádi Múzeum és Galériában a XIII. Akvarell Triennálé ünnepélyes eredményhirdetése várható 16.00 órától a losonci Pedagógiai Szakközépiskola diákjainak újévi koncertje kíséretében.

Másnap, január 17-én (pénteken) a losonci Apolló Moziban a Bratislava Hot Serenaders ad újévi koncertet 19.00 órai kezdettel. Jegyek 18 euróért válthatók.

Szombaton a mozgásé lesz a főszerep, amennyiben valaki csatlakozik az Ipoly forrásához tartó téli túrázókhoz, amelyet a Javor egyesület szervez. Fontos tudnivalók a plakáton.


Aki a hideg téli időjárás helyett a bálterem melegét élvezné inkább, annak ajánlom figyelmébe Fülek Város Bálját, amelyet szintén szombaton, azaz január 18-án tartanak a felújított Városi Művelődési Központban.


A következő héten is folytatódik majd az újévi koncertek sora, hiszen Losoncon január 24-én (pénteken) idén sem marad el a hagyományos operett-musical gála a Dunakeszi Szimfonikus Zenekar kíséretében fellépő művészekkel.

Losoncon idén is a zsinagógában rendezik a városi bált, ezúttal január 25-én (szombaton). A borsos belépőért gazdag program és neves közreműködők várják a bálozókat.

Aki pedig színházi előadásra vágyik, az január 28-én (kedden) Rimaszombatban elmehet a Városi Művelődési Központba, ahol 19.00 órától a Meseautó című vígjáték lesz látható a Körúti Színház előadásában. Érdemes előre bebiztosítani a belépőjegyet!

Szép januárt!

2019. december 9., hétfő

Programajánló december 9-15.

Nem csupán az egyre rövidülő nappalok jelzik az év legbensőségesebb ünnepének a közeledtét, hanem az adventi rendezvények is.

December 10-én (kedden) a losonci DSS Libertas javára valósul meg jótékonysági koncert a zsinagógában. Adriana Kučerová operaénekesnő és a 40 tagú pozsonyi fiúkórus fellépése 18.00 órakor kezdődik, jegyek pedig 15 euróért válthatók.

Rimaszombatban kedden érdemes lesz ellátogatni 18.00 órára a Csillagházba, ahová Kovács Zoltán (Kovi), a VándorLáss egyik alapítója érkezik és mesél az esőerdőben szerzett tapasztalatairól és arról miért lángol az Amazonas-medence. A belépés díjtalan.

Másnap, azaz december 11-én Kovi Losoncon is tiszteletét teszi a Kármán József Alapiskolában, ahol 17.00 órától azt a témát járja körbe, hogy az esőerdők tényleg elpusztulnak-e. Mindenkit szeretettel várnak a szervezők!

Szerdán egyébként egész Szlovákia karácsonyi dalokat fog énekelni. Losoncon 18.00 órától az evangélikus templomban lehet bekapcsolódni az eseménybe.

December 12-én (csütörtökön) a losonci Arany utcácskába várják az érdeklődőket, ahol délutáni program keretében gyulladnak ki a karácsonyfa fényei. Részletek ITT.


Füleken csütörtökön délután a Városi Honismereti Múzeumba várják az érdeklődőket a Mézeskalácsszív titka című kiállítás megnyitójára 16.30 órára, amelyet karácsonyi alkotóműhely kísér majd.

December 13-án (pénteken) délután 13.30 órától Füleken a Piac utcában Karácsonyi Vásárt és Közös nyelvünk a zene címmel multikulturális zenés fesztivált rendeznek.


December 14-én (szombaton) ismét Adventi forgatagba várnak kicsiket és nagyokat Losoncon. A Kármán József Alapiskolában megvalósuló rendezvény 9.00 órakor az iskolások műsorával kezdődik, nem maradhatnak el a kézműves foglalkozások, a sportversenyek, 11.00 órakor fellép a füleki Mesefigurák és természetesen senki sem marad éhes vagy szomjas, hiszen hagyományosan közös ebéddel vendégelik meg a jelenlévőket.

December 15-én (vasárnap) Losoncon a zsinagógában idén is a divaté lesz a főszerep, de a ruhák mellett a 4L’amour énekes kvartett is szerepet kap. A 17.00 órakor kezdődő programra a belépő 8 euró, a bevételt jótékonysági célokra használják fel.

Aki a divat helyett inkább a karácsonyra hangolódna, az menjen 16.00 órára a losonci evangélikus templomba, ahol Karácsonyi koncertet tart az Ozvena vegyeskar, az Echo énekegyüttes és a Serly Kamarakórus. Belépődíj tetszés szerint.


Füleken sem maradnak program nélkül vasárnap, hiszen 16.00 órától a XV. Karácsonyi koncertre kerül sor a Városi Művelődési Központban.

Aki pedig ennél kicsit távolabbra menne, annak ajánlom figyelmébe a II. Somoskői Adventet, amelyet a somoskői vár lábánál tartanak 9-16 óra között. A bütyköldén, báránysimogatáson kívül túrázni is lehet Prakfalvi Péter vezetésével, és melegedni, enni, inni a közeli Bakancsosban.

Kívánok mindenkinek kellemes adventi napokat!

2019. december 1., vasárnap

DECEMBERI előzetes programajánló

Elérkeztünk az év utolsó hónapjához, itt van december, a fagyos kinti levegővel és az ünnepek csodavárásával együtt. A programok többsége is ehhez igazodik.


Aki szeretné a mai délutánt jó társaságban és a friss levegőn tölteni, az ne hagyja ki a Katonák és kaszárnyák nyomába eredő városnéző sétát Puntigán József vezetésével. Találkozó 14.00 órakor az YMCA épülete előtt.

December 2-án (hétfőn) ismét találkozó a könyvtárban, 16.00 órától történetek és elbeszélések lesznek terítéken, melyek szerint Az író is ember.

Hétfőn este 20.00 órától érdemes lesz elsétálni az Apolló Moziba, ahol David Koller akusztikus koncertjére még mindig kapható néhány jegy.

December 4-én (szerdán) Rimaszombatban az egri borcsodák titkaiba avatja be az érdeklődőket Sike Tamás borász 18.00 órától. A Csillagházban megvalósuló előadásra a belépés díjtalan, az utána következő borkóstolóra előzetes regisztráció és 10 euró szükséges.

December 5-én (csütörtökön) az Apolló Moziban Kino Fest Anča címen a gyermekeknek szóló legjobb animációs filmekből vetítenek válogatást. A 17.00 órakor kezdődő eseményre 4 éves kortól várják a kicsiket, a filmekben párbeszéd nem hangzik el, tehát a nyelv nem korlátozó tényező...

Rimaszombatban ugyanaznap, vagyis december 5-én érkezik a Mikulás 15.30 órakor a fő térre.

December 6-án (pénteken) más városokba is megérkezik a Mikulás. Először Fülekre megy a Városháza épülete elé 15.00 órára. Losoncon 16.30 órakor várható a Köztársaság téren, ahol egyebek mellett egy műjégpályát is megnyit majd.

December 7-én (szombaton) ismét jótékonysági karácsonyi vásárt tartanak a losonci piac épületében. A kézzel készített termékek mellett a karácsonyi hangulatot kultúrműsor is fokozza.


December 8-án (vasárnap) az Őszi Színházi Napok záróakkordjaként 18.00 órától tekinthető meg a Sybill című 3 felvonásos operett. Jegyek a szokásos helyeken kaphatók.

December 10-én (kedden) a losonci DSS Libertas javára valósul meg jótékonysági koncert a zsinagógában. Adriana Kučerová operaénekesnő és a 40 tagú pozsonyi fiúkórus fellépése 18.00 órakor kezdődik, jegyek pedig 15 euróért válthatók.

Rimaszombatban kedden érdemes lesz ellátogatni 18.00 órára a Csillagházba, ahová Kovács Zoltán (Kovi), a VándorLáss egyik alapítója érkezik és mesél az esőerdőben szerzett tapasztalatairól és arról miért lángol az Amazonas-medence. A belépés díjtalan.

December 11-én (szerdán) egész Szlovákia karácsonyi dalokat fog énekelni. Losoncon 18.00 órától az evangélikus templomban lehet bekapcsolódni az eseménybe.

December 12-én (csütörtökön) a losonci Arany utcácskába várják az érdeklődőket, ahol délutáni program keretében gyulladnak ki a karácsonyfa fényei. Részletek ITT.

Füleken csütörtökön délután a Városi Honismereti Múzeumba várják az érdeklődőket a Mézeskalácsszív titka című kiállítás megnyitójára 16.30 órára, amelyet karácsonyi alkotóműhely kísér majd.


December 13-án (pénteken) délután 13.30 órától Füleken a Piac utcában Karácsonyi Vásár és Közös nyelvünk a zene címmel program várható.

December 15-én (vasárnap) gazdag programkínálat várható Losoncon és a környéken.
Konkrétan Losoncon a zsinagógában idén is a divaté lesz a főszerep, de a ruhák mellett a 4L’amour énekes kvartett is szerepet kap. A 17.00 órakor kezdődő programra a belépő 8 euró, a bevételt jótékonysági célokra használják fel.

Aki a divat helyett inkább a karácsonyra hangolódna, az menjen 16.00 órára a losonci evangélikus templomba, ahol Karácsonyi koncertet tart az Ozvena vegyeskar, az Echo énekegyüttes és a Serly Kamarakórus. Belépődíj tetszés szerint.

Füleken sem maradnak program nélkül vasárnap, hiszen 16.00 órától a XV. Karácsonyi koncertre kerül sor a Városi Művelődési Központban.

Aki pedig ennél kicsit távolabbra menne, annak ajánlom figyelmébe a II. Somoskői Adventet, amelyet a somoskői vár lábánál tartanak 9-16 óra között. A bütyköldén, báránysimogatáson kívül túrázni is lehet Prakfalvi Péter vezetésével, és melegedni, enni, inni a közeli Bakancsosban.

December 17-én (kedden) Füleken a művészeti alapiskola ad karácsonyi koncerteket a Városi Művelődési Központban 9.00, 10.30 és 16.00 órától.

December 21-én (szombaton) szintén Füleken 14.30 órától a hagyományos Örvendezzünk című összejövetel majd 17.00 órától karácsonyi táncház a Rakoncával.

December 26-án (csütörtökön) nem maradhat el a hagyományos karácsonyi futóverseny sem, amelyet immár 52-ik alkalommal rendeznek meg. Részletek ITT.

És aki a karácsonyi hangulaton kívül más élményekre is vágyik, annak ajánlom figyelmébe a losonci Apolló Mozi decemberi havi műsorát, amelyből nem hiányoznak a magyar nyelvű szinkronnal vetített filmek sem

Biztos vagyok benne, hogy a fentieken kívül egyéb programok is előkerülnek még, érdemes lesz tehát figyelni a heti programajánlókat is.

Kellemes adventi napokat mindenkinek!

2019. november 17., vasárnap

Programajánló november 18-24.

November második felébe huppantunk, azt nem mondom, hogy észrevétlenül, hiszen a 30 évvel ezelőtti események nem hagyják, hogy ne tudatosítsuk milyen dátum van.
Hogy a hét további napjai se teljenek el élmények nélkül, lássuk mit kínál Losonc és a környék az előttünk álló napokon.

Kezdjük a mai délutánnal: 14.00 órától városnéző séta indul helytörténészeinkkel az egykori iskoláink nyomában. Találkozó a Kármánsulinál.

16.00 órától a régi Városházán Peter Janku várja műsorral az érdeklődőket, 17.00 órakor az épület melletti téren tartanak megemlékezést, majd 18.30 órától Tóbiás Szidi koncertje hallgatható meg a Városháza nagytermében. A belépés ingyenes.

November 18-án (hétfőn) a Franz Sörfőzdébe ismét ellátogat Whisky, az ismert énekes, hogy 19.00 órától az USA délnyugati államaiban szerzett tapasztalatairól meséljen a nagyérdeműnek.

Az Őszi Színházi Napok keretében a budapesti szlovák nyelven játszó Vertigo Színház is városunkba látogat, ezúttal a Noc Helvera című produkciót tekinthetjük meg 18.00 órától a B. S. Timrava színházban. Az előadásban a füleki származású Nagy Andrást valamint Garajszki Margitot láthatja a közönség.

Rimaszombatban hétfőn a Komáromi Jókai Színház Edith és Marlen című előadása tekinthető meg 19.00 órától a Városi Művelődési Központ színháztermében.


November 21-én (csütörtökön) Füleken Szalonna és bandája koncert 17.00 órától a Városi Művelődési Központ báltermében. Belépődíj 3 euróért váltható.

Aki kíváncsi a losonci Timrava színjátszó csoport szlovák nyelvű előadására, az ne hagyja ki csütörtökön este 18.00 órától az új bemutatójukat, amely Benedetti: Už ťa nepoznám/Nem ismerlek többé című vígjátéka.

Rimaszombatban november 22-én (pénteken) Jókai Mór magánéletéről esik szó Görbe Márk művészettörténész Asszonyok, ó asszonyok című előadásában. Kezdés 18.00 órakor a Csillagházban.


Füleken pénteken a Zsákszínház „negyvenkedik” egy sort, este 19.00 órától a társulat egykori és jelenlegi tagjai elevenítik fel a Zsákszínház elmúlt negyven évét.


És ha már jubileum, ne feledkezzünk meg a losonci Kármán Színház előadásáról sem, amely a Dalszínház-múzeum címet viseli és amelyet ismét november 30-án tekinthetünk meg 18.00 órától a B.S. Timrava Színház világot jelentő deszkáin.

Szép napokat, élményeket!

2019. november 10., vasárnap

Programajánló november 11-17.

Harminc évvel ezelőtt forradalmi időket éltünk, erről is szól néhány rendezvény az előttünk álló héten. Természetesen nem csak a bársonyos forradalom áll a következő napok fókuszában, máris sorra vesszük mit, hol és mikor lesz érdemes megnézni.


Rimaszombatban mindjárt hétfőn, azaz november 11-én a XVII. Győry Dezső Kulturális Napok következő rendezvényeként a Papa különböző hangszereken hegedül című előadás 19.00 órától tekinthető meg a VMK báltermében. Az „Egy-vagy két-lakodalom pontos leírása” alcímet viselő művet előadja Lajos András.

November 13-án (szerdán) a Városházán 17.00 órától beszélgetést tartanak a 30 évvel ezelőtti forradalmi események főbb losonci résztvevőivel és pozsonyi vendégekkel.


November 14-én (csütörtökön) 17.00 órától a Kármánsuli emeleti termében Gerlóczy Gedeonról a képmentő építészről tart előadást az unokaöccse, a Csontváry-hagyaték jelenlegi kezelője Gerlóczy Gábor, budapesti képzőművész.

November 16-án (szombaton) ismét konkrétan is hozzájárulhatunk bolygónk megmentéséhez, hiszen a losonci önkéntesek ismét szemétgyűjtést szerveznek a fürdőnél.


Ugyanaznap Füleken délután 13.00 órától a Füleki Vár szezonzáró sétára várja az érdeklődőket. A város három legrégebbi épületének, azaz a vár, a Koháry-kúria és a ferences templom bejárása mellett a füvesasszony teájával és forralt borral is kedveskednek a Koháry II. István nyomába eredőknek.


Vasárnap délután Losoncon is sétát tartanak, ezúttal november 17-én a város egykori iskoláit veszik sorra. Találkozó 14.00 órakor a Kármán József Alapiskola és Óvoda előtt. A sétát Böszörményi István és Puntigán József vezetik.

Aznap mindenfelé a bársonyos forradalomra emlékeznek, Losoncon a Városházán 16.00 órától Peter Janku elmaradhatatlan zenés műsora, 17.00 órától a Városháza téren megemlékezés, majd 18.30 órától Tóbiás Szidi koncertje a Városháza nagytermében.

Rimaszombatban ugyanaznap levetítik a Szekeres Éva – Lichtmanegger László Bársonyos kisváros című filmjét 15.00 órától az Orbis moziban. Magyar nyelven, szlovák feliratokkal.

Kívánok mindenkinek bársonyosan múló napokat!

2019. november 3., vasárnap

NOVEMBERI előzetes programajánló

Ezen a sötét, esős hétvégén ismét csokorba gyűjtöttem az előttünk álló hónap rendezvényeit. Akad közöttük mindenféle, van miből válogatni!


November 4-én (hétfőn) ismét a losonci Nógrádi Könyvtárban találkoznak a „szótértők”. A 17.00 órakor kezdődő találkozó címe: Utószó egy kiállításhoz. Mindenkit szeretettel várnak.

November 5-én (kedden) Losoncon környezetvédelmi tematikájú filmek fesztiválja zajlik majd az Apolló Moziban. Kedden 16.00 – 21.30 óra között 5 film és egy előadás tekinthető meg. A belépés ingyenes!

Ugyanaznap Rimaszombatban a Hugo Kauder Trio lép fel 18.00 órától a Városi Művelődési Központban.


November 7-én (csütörtökön) Losoncon a Kármán József Alapiskolában Böszörményi István tart előadást 17.00 órától. A vetített képekkel illusztrált előadás témája az 1849-es losonci orosz pusztítás lesz.

Aki nem szeretne ennyire visszamenni a történelemben, annak ajánlom figyelmébe a történelmi Városházán zajló eseményeket, ahol a bársonyos forradalom 30-ik évfordulója alkalmából nyitnak meg 17.00 órától kiállítást, majd 18.00 órától levetítik Zuzana Piussi Ukradnutý štát című filmét. Utána beszélgetés is lesz.

Füleken november 7-én a Zsákszínház megismétli a Negyvenedik című frissen bemutatott előadását, mégpedig 18.00 órától a füleki VMK báltermében.

Másnap is érdemes lesz Füleken kimozdulni otthonról, hiszen pár lépéssel egészen Brazíliáig juthat el az, aki november 8-án (pénteken) elmegy a Városi Könyvtárba 16.30 órára. Chmeliar Michal utazó ad ízelítőt brazíliai élményeiből szlovák nyelven.

November 10-én (vasárnap) Losoncon regionális piacra mehetünk 8.30 – 13.00 óra között. A losonci piac területén megvalósuló kézműves és egyéb termékek árusítását kultúrprogram teszi színesebbé. Részletek ITT.


Vasárnap még egy remek élményben lehet része annak, aki megvásárolja időben a belépőjegyét. Ismét városunkba látogat a Komáromi Jókai Színház, hogy 18.00 órától megtekinthessük Molnár Ferenc Üvegcipő című háromfelvonásos művét. Jegyek a szokásos helyeken kaphatók.

Rimaszombat sem marad novemberben színházi előadás nélkül, november 11-én (hétfőn) a Soóky László: Papa különböző hangszereken hegedül című előadás 19.00 órától tekinthető meg a VMK báltermében. Az „Egy-vagy két-lakodalom pontos leírása” alcímet viselő művet előadja Lajos András.

November 13-án (szerdán) a Városházán 17.00 órától beszélgetést tartanak a 30 évvel ezelőtti forradalmi események főbb losonci résztvevőivel és pozsonyi vendégekkel.


November 14-én (csütörtökön) 17.00 órától a Kármánsuli emeleti termében Gerlóczy Gedeonról a képmentő építészről tart előadást az unokaöccse, a Csontváry-hagyaték jelenlegi kezelője, Gerlóczy Gábor, budapesti képzőművész.

November 16-án (szombaton) ismét konkrétan is hozzájárulhatunk bolygónk megmentéséhez, hiszen a losonci önkéntesek ismét szemétgyűjtést szerveznek a fürdőnél.

November 17-én (vasárnap) mindenfelé a bársonyos forradalomra emlékeznek, Losoncon a Városházán 16.00 órától Peter Janku elmaradhatatlan zenés műsora, 17.00 órától a Városháza téren megemlékezés, majd 18.30 órától Tóbiás Szidi koncertje a Városháza nagytermében.

Rimaszombatban ugyanaznap levetítik Szekeres Éva – Lichtmanegger László Bársonyos kisváros című filmjét 15.00 órától az Orbis moziban. Magyar nyelven, szlovák feliratokkal.

November 18-án (hétfőn) ismét képzeletbeli utazáson vehetünk részt az ismert énekes, Whisky, kalauzolásával. A Franz Sörfőzdében este 19.00 órakor kezdődő előadáson ezúttal az USA délnyugati részéről esik szó.

Aki Losoncon lemaradt a Komáromi Jókai Színház Edith és Marlen című előadásáról, az november 18-án menjen el Rimaszombatban 19.00 órára a Városi Művelődési Központ színháztermébe.

November 22-én (pénteken) szintén Rimaszombatban Jókai Mór magánéletéről esik szó Görbe Márk művészettörténész Asszonyok, ó asszonyok című előadásában. Kezdés 17.30 órakor a Csillagházban.


November 30-án (szombaton) a losonci Színházi Ősz eseménysorozat keretén belül ismét megtekinthető lesz a Kármán József Színház Dalszínház – múzeum című zenés produkciója. A B. S. Timrava Színházban az előadás 18.00 órakor kezdődik.

Itt szeretném megjegyezni, hogy az itt említetteken kívül számos egyéb, szlovák nyelvű előadás is megtekinthető a színházi napoknak köszönhetően Losoncon, részletek a plakáton ITT.

És ne feledkezzünk meg a losonci Apolló Moziról sem, ahol minden hónapban gondolnak ránk is, hiszen rendszeresen tűznek műsorra filmeket magyar szinkronnal is. A novemberi program ITT olvasható.

Kicsit hosszúra nyúlt előzetes programajánlónk bizonyára bővül majd a hónap közben még előkerülő programokkal, érdemes lesz tehát nyomon követni a heti programajánlókat is.
Kellemes, szívet melengető őszi napokat!

2019. október 20., vasárnap

Programajánló október 21-27.

Másfél hét maradt hátra októberből, sőt, úgyis mondhatnám, hogy két hónap múlva itt a karácsony… Rajtunk múlik mit kezdünk az előttünk álló napokkal. Segítségül ismét csokorba gyűjtöttem a heti rendezvényeket.

Október 21-én (hétfőn) a losonci vasútállomás épületében található üzletben a kovászolás rejtelmeibe avatják be az érdeklődőket. Mivel kovászolni nem csupán uborkát, hanem mindenféle egyéb zöldséget és gyümölcsöt is lehet, érdemes lesz 16.30 órakor meghallgatni Milan Rybár előadását a savanyítás terén szerzett 20 éves tapasztalatairól. 5 eurós belépődíj fejében a kovászolt termékek meg is kóstolhatók majd.

Október 22-én (kedden) a Nógrádi Múzeum és Galériában az 1875-1948 között Szlovákia mai területén működő ügyvédi kamarákról szóló könyvet mutatják be 16.00 órakor.


Október 23-án (szerdán) Losoncon ismét ünnepélyesen megkezdődik a Színházi Ősz, amely egészen decemberig tart. Szerdán délután nem maradhat el a szokásos felvonulás a város utcáin, 15.00 órakor pedig a B.S. Timrava Színháznál megtörténik a megnyitó.
Az első magyar nyelvű színházi előadás november 10-én az Üvegcipő című Molnár Ferenc mű lesz a Komáromi Jókai Színház előadásában.   


Október 24-én (csütörtökön) Losoncon ismét Csontváry előadás. A Kármánsuli emeleti termében 17.00 órától ezúttal Baráz Csaba, a Bükki Nemzeti Park munkatársa, mesél Csontváry nagy motívumairól a lemeztektonika tükrében


Füleken egy fél órában korábban, azaz 16.30 órakor kezdődik a Városi Művelődési Központban csütörtökön a VI. LiteraTúra záróprogramja, amely során Háy János és Veiszer Alinda beszélgetésének középpontjában Háy János Kik vagytok ti? – Kötelező magyar irodalom című „újraélesztő” könyve lesz.

Akit pedig a festészet és az irodalom is hidegen hagy, az csütörtökön este még mindig elmehet a Franz Sörfőzdébe, ahol a Cestou necestou (Úttalan utakon) fesztivál keretén belül 18.30 órától az Annapurna körül és Kamcsatkán is vándorolhatunk az előadóknak köszönhetően. Belépőjegy 6 euróért váltható.


A péntek esti filmvetítésre viszont okt. 23-án jegyeket sorsolnak ki a facebook esemény megosztói között. Az Amnestie című filmet október 25-én 18.00 órakor vetítik a losonci Apolló Moziban, ahová a losonci származású Lukáš Pelčen és Ján Jackuliakon kívül a film további szereplőit és a rendezőjét, producerét is sikerült meghívni. Belépőjegy 5 euróért váltható. A filmvetítés a Bársonyos forradalom 30-ik évfordulója losonci rendezvénysorozatába tartozik.


Többen kérdezték mikor és mennyiért tekinthető meg a losonci zsinagógában kiállított kínai agyaghadsereg. Nos, a lukus.sk oldal információi szerint a kiállítás hétfőn zárva, kedd – vasárnap nyitva 11.00 – 19.00, szerdán és pénteken iskoláknak nyitva 8.00 – 11.00 között is.
Az alap belépőjegy 5 euróba kerül, kedvezményes (65 év fölötti nyugdíjas, diák 26 éves korig, rokkantnyugdíjas + a kísérője ingyen) 3 euróért váltható. Gyermekek 6-15 év között 2 eurót fizetnek, de van családi jegy is (2 felnőtt + 15 évnél fiatalabb max. 3 gyermek) 12 euróért.
A kiállítás november 30-ig tekinthető meg.

Hétvégén pedig visszakapjuk a tavasszal elkobzott 1 órát az életünkből, hiszen szombatról vasárnapra virradóan, hajnali 3-ról 2-re kell majd átállítani az órát.

 Csak emlékeztetőül említem, hogy ma délután ismét városnéző séta, ezúttal Winkler Oszkár nyomában. Találkozó 14.00 órakor a Kármánsuli előtt.

Éljünk a lehetőségekkel! Szép napokat kívánok mindenkinek!