Hol volt, hol nem volt… 2

„ A halálugrás”  -  Szaltó Mortále

1989 őszén a Scorpions „Wind of change” című slágerével egyetemben hozzánk is beköszöntött a változás szele… mármint az országba… Az emberek óriási reményeket fűztek az „új rezsimhez” (a magyarokat is beleértve), s hogy ez végül jól sült-e el, vagy sem – azt mindenki eldöntheti utólag. Részemről talán csak annyi, hogy szerintem a legnagyobb eredmény a megnyíló határok és a szabad utazás… a többi majd kialakul… kb.100-150 év múlva… De hagyjuk a politikát.
Ami a csoportot illeti: több személyi változás történt, pár diák elment fősulira, mások nem tudták vállalni a további szereplést, ám néhány új emberke is csatlakozott az „elhivatott” társasághoz, pl. Lakatos Feri, továbbá a „valamikori” híres bonviván Leszák bácsi (R.I.P), valamint Csák Pista, aki azután hosszú időre meghatározó személlyé vált, s nem utolsósorban akkor még két „piciny gyermeke” Pisti és Évi…

Gerő Ervin, Csank Andrea, ifj. Csák István, B. Vámos Anikó, Csák Éva, Tóth István

 Az első rendezőnk Horváth Lajos sajnos nem tudta vállalni a további munkát, így új rendezőt kellett „hajkurásznunk”. Meg is találtuk Szabó Árpi személyében, aki a Járási Népművelési Osztály szakelőadója volt,  „színházimádó”, amatőr színész és rendező, az egykori helyi szlovák csoportnál.
Ő, mint klasszikus losonci, egyúttal elszánt lokálpatriótaként „vette a lapot”.  Ismerte a színkört, és az ő ajánlására választottuk ki végül H. Barta Lajos: „Szaltó mortále (A halálugrás)” c. színművét.  A darab vígjáték, egy volt világsztár akrobatát megbíznak egy „lepusztult” cirkusz vezetésével, hogy tegyen rendet abban a „kuplerájban”. Az egész végül szélmalomharcnak tűnik…

Szabó Árpád (rendező), Ocsko Péter, Tóth István

A cirkuszban megtalálható az akkori – régi és új – társadalom minden tagja, a besúgótól a seggnyalón át a prostiig. Jellemző volt ez akkor (ahogy most is!) a cseh-szlovák és a többi posztszoci országra is. Benyomtunk az előadásba egy-két aktualitást is, de a lényeg végül egy teljesen új rendezési stílus  lett.
A díszletet nagyáruházi konténerek alkották, amelyeket kerekeken mozgatva multifunkcionálisan használtunk: volt abból asztal, szekrény, mosdó, WC, stb. Az egész darab dinamikus lett, ráadásul belekerült két saját dallam is (Gordos Laci szerzeményei, R.I.P.), ami egy picit „feldobta” a reális sztorit… 

Csák Istvánné - Etus, Leszák József

A bemutató 1990 áprilisában volt. Magát a darabot hússzor játszottuk, főleg járásunkban, de eljutottunk az „Óhazába” is, Salgótarjánba – a Kohász Művház színpadán picit stiklis volt a dolog, mivel enyhén lejtett a színpad, s így a fránya ketrecek csak nem akartak megállni a helyükön, – valamint Balassagyarmatra is.  Ezúttal „siker koronázta” a fellépésünket Komáromban a Jókai napokon: elvittük a felnőtt színjátszó kategóriában a Nagydíjat, a legjobb férfialakítás díját (Leszák József), és a legjobb díszlet és kosztüm díját. Júniusban „elküldtek” bennünket Nagysurányba (!) a XVI. Divadelné Šurany nevű „C kategóriás” színjátszó csoportok országos fesztiváljára, ahol – láss csodát – tök szlovák környezetben a szlovák zsűri megdicsért… Mondjuk reggel nyolckor játszottunk, és „behoztak” az előadásra egy autóbusznyi érsekújvári gimistát...

Csák István, Tóth István, Mede Tibor, Rákos József

Tóth Pista – a cirkuszigazgató szerepében – különdíjat kapott a Csemadok KB-tól.
Decemberben az „Alföld Ifjúsági Színpad” meghívására Debrecenben szerepeltünk, amely kirándulás a fűtetlen teherautókban szintén megért egy misét, de ezt most nem fogom részletezni...
Ami a Szaltót illeti, szerintem a „legabszurdabb” fellépésünk Ragyolcon volt, valamikor nyár folyamán, amikor rettentő vihar söpört végig járásunkon. Megérkeztünk a helyszínre, ahol mindenütt állt a víz, a művház beázott, áram sehol, nekünk meg játszanunk kellett. Nos, elérkezett az improvizáció pillanata: az élelmiszerüzlet és a kocsma közös lépcsőjén volt a színpadunk… az áramot a két reflektorhoz és a magnóhoz a díszletet szállító Avia akkumulátora biztosította, én meg vagy két jelenetben – kötélhágcsó híján – az egyik esőcsatornán másztam fel a lengőtrapézt „helyettesítő” lapos háztetőre, meg onnan le. A közönséget a környező házak és bérház ablakaiból kikandikáló nézők alkották, no meg egy-két lelassító autós és kamionos.

Mára ennyi. Aki nem hiszi, járjon utána… 
(Szöveg: Erdélyi Attila, fotók archívum)

Frissítés (nov. 19.): Csák Pistától kaptam 2 fotót a debreceni kirándulásról, íme: