2019. október 20., vasárnap

Programajánló október 21-27.

Másfél hét maradt hátra októberből, sőt, úgyis mondhatnám, hogy két hónap múlva itt a karácsony… Rajtunk múlik mit kezdünk az előttünk álló napokkal. Segítségül ismét csokorba gyűjtöttem a heti rendezvényeket.

Október 21-én (hétfőn) a losonci vasútállomás épületében található üzletben a kovászolás rejtelmeibe avatják be az érdeklődőket. Mivel kovászolni nem csupán uborkát, hanem mindenféle egyéb zöldséget és gyümölcsöt is lehet, érdemes lesz 16.30 órakor meghallgatni Milan Rybár előadását a savanyítás terén szerzett 20 éves tapasztalatairól. 5 eurós belépődíj fejében a kovászolt termékek meg is kóstolhatók majd.

Október 22-én (kedden) a Nógrádi Múzeum és Galériában az 1875-1948 között Szlovákia mai területén működő ügyvédi kamarákról szóló könyvet mutatják be 16.00 órakor.


Október 23-án (szerdán) Losoncon ismét ünnepélyesen megkezdődik a Színházi Ősz, amely egészen decemberig tart. Szerdán délután nem maradhat el a szokásos felvonulás a város utcáin, 15.00 órakor pedig a B.S. Timrava Színháznál megtörténik a megnyitó.
Az első magyar nyelvű színházi előadás november 10-én az Üvegcipő című Molnár Ferenc mű lesz a Komáromi Jókai Színház előadásában.   


Október 24-én (csütörtökön) Losoncon ismét Csontváry előadás. A Kármánsuli emeleti termében 17.00 órától ezúttal Baráz Csaba, a Bükki Nemzeti Park munkatársa, mesél Csontváry nagy motívumairól a lemeztektonika tükrében


Füleken egy fél órában korábban, azaz 16.30 órakor kezdődik a Városi Művelődési Központban csütörtökön a VI. LiteraTúra záróprogramja, amely során Háy János és Veiszer Alinda beszélgetésének középpontjában Háy János Kik vagytok ti? – Kötelező magyar irodalom című „újraélesztő” könyve lesz.

Akit pedig a festészet és az irodalom is hidegen hagy, az csütörtökön este még mindig elmehet a Franz Sörfőzdébe, ahol a Cestou necestou (Úttalan utakon) fesztivál keretén belül 18.30 órától az Annapurna körül és Kamcsatkán is vándorolhatunk az előadóknak köszönhetően. Belépőjegy 6 euróért váltható.


A péntek esti filmvetítésre viszont okt. 23-án jegyeket sorsolnak ki a facebook esemény megosztói között. Az Amnestie című filmet október 25-én 18.00 órakor vetítik a losonci Apolló Moziban, ahová a losonci származású Lukáš Pelčen és Ján Jackuliakon kívül a film további szereplőit és a rendezőjét, producerét is sikerült meghívni. Belépőjegy 5 euróért váltható. A filmvetítés a Bársonyos forradalom 30-ik évfordulója losonci rendezvénysorozatába tartozik.


Többen kérdezték mikor és mennyiért tekinthető meg a losonci zsinagógában kiállított kínai agyaghadsereg. Nos, a lukus.sk oldal információi szerint a kiállítás hétfőn zárva, kedd – vasárnap nyitva 11.00 – 19.00, szerdán és pénteken iskoláknak nyitva 8.00 – 11.00 között is.
Az alap belépőjegy 5 euróba kerül, kedvezményes (65 év fölötti nyugdíjas, diák 26 éves korig, rokkantnyugdíjas + a kísérője ingyen) 3 euróért váltható. Gyermekek 6-15 év között 2 eurót fizetnek, de van családi jegy is (2 felnőtt + 15 évnél fiatalabb max. 3 gyermek) 12 euróért.
A kiállítás november 30-ig tekinthető meg.

Hétvégén pedig visszakapjuk a tavasszal elkobzott 1 órát az életünkből, hiszen szombatról vasárnapra virradóan, hajnali 3-ról 2-re kell majd átállítani az órát.

 Csak emlékeztetőül említem, hogy ma délután ismét városnéző séta, ezúttal Winkler Oszkár nyomában. Találkozó 14.00 órakor a Kármánsuli előtt.

Éljünk a lehetőségekkel! Szép napokat kívánok mindenkinek!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése