2020. március 8., vasárnap

Programajánló március 9-15.

Közeledik március idusa, ennek örömére a Kármán Napok plakátjai is előkerültek. Reméljük mindenféle vírus elkerül bennünket és együtt ünnepelhetünk majd a héten.

A héten a losonci programok csütörtökön kezdődnek, például 13.00 órától Milan Berki amatőr képzőművész kiállítása nyílik a Pelikán szállodában.


Ugyanaznap, március 12-én a Nógrádi Könyvtárban Czóbel Margit bárónőről esik szó, akit festőként, illusztrátorként és Mednyánszky László unokahúgaként ismerünk. A Silvester Lavríkkal folytatott szlovák nyelvű beszélgetés 16.30 órakor kezdődik.

Csütörtöktől egy háromnapos fesztivál is zajlik majd Losoncon, Svet v meste (Világ a városban) címmel, amelynek keretében színházi előadások, koncertek, workshopok, előadások és beszélgetések várják az érdeklődőket március 12-14. között. Részletek ITT. 

A plakát kattintással nagyobb méretben nyílik!

Március 13-án (pénteken) az Apolló Moziban 16.00 órától tartják az ünnepi műsort a magyar forradalom és szabadságharc tiszteletére. A műsorban fellépnek a Kármán József Alapiskola és Óvoda tanulói, a Galáris énekegyüttes, a füleki File Banda zenekar, a Serly Kamarakórus, Korponai István zenész és a rimaszombati Viharvirág verséneklő csoport Páko Mária vezetésével.

Március 15-én (vasárnap) 15.00 órától lesz a szokásos koszorúzás a Kármán-emlékműnél, majd utána át lehet sétálni a Kármánsuliba, ahol a Ráday-teremben Volt egyszer egy Monarchia… címmel nyílik kiállítás.


Füleken március 15-én az ünnepi műsor 15.30 órától a római-katolikus templomban zajlik majd, fellépők: Mészáros János Elek operaénekes, a Pro Kultúra Férfikar tagjai, Páko Mária és Örömzeneműhelye, valamint a versmondók. A műsor után ünnepi koszorúzás a Hősök terén.


Rimaszombatban pedig március 15-én vasárnap 18.00 órai kezdettel lemezbemutató koncertet ad Bródy János a rimaszombati kultúrházban. Ráadás című albumának új dalait és újraértelmezett feldolgozásait 2 órás koncert keretében hallgathatja a nagyérdemű. Utolsó jegyek még kaphatók!

Napsütéses, boldog napokat kívánok!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése