2017. január 19., csütörtök

Cintányéros cudar világ!

Ki tudja kapásból megmondani, melyik operettben hallható a címben idézett dalszöveg? És ki tudja kapásból megmondani hány operett dallama kering mélyen a lelkünkben? Mert bizony azok ott vannak. Tanulni sem kell őket különösebben, elég párszor meghallgatni és már dúdoljuk is... 



Most szombaton, január 21-én Losoncon este 19.30 órakor Újévi Musical- és Operettest vár ránk.  Ha úgy gondoljuk, akár a Váci Szimfonikus Zenekar kíséretében dúdolhatjuk a közismert operettdallamokat ismét a B.S.Timrava Színház nézőterén ülve, ha elővételben 10 euróért megváltjuk a jegyünket például a Városi Információs Központban (MIC). A helyszínen a kezdés előtt a jegyek már 12 euróért lesznek megvásárolhatók.


Fontos tudnivaló: "A gálakoncert impresszáriója Ocsko Aladár. Az est primadonnája a 2016-ban Magyar Ezüst Érdemkereszttel kitüntetett Szeredy Krisztina lesz. Bonvivánként ezúttal Vadász Zsolt, a Budapesti Operettszínház tagja énekel majd nekünk. A vidámságról, a táncbetétekben is bővelkedő műsorszámokról a nagyszerű szubrett- táncos komikus páros, Teremi Trixi és Bozsó József gondoskodik. És ha ez még nem lenne elég, külön ajándék a férfiaknak Papp Ancsa, aki nem csak hangjával, de vonzó tekintetével is elkápráztatja majd a közönséget." (szöveg innen)

Mellesleg Mágnás Miska. Abban van szó arról, hogy cudar a cintányéros világ :-)
Tehát szombaton este fél nyolckor. Musicaldallamok is lesznek. Azokat is dúdolhatja, aki tudja. Budapestre sem kell utazni miattuk... Én szóltam!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése