2014. április 8., kedd

A losonci fürdő - 2. rész

A fürdőbe vezető „Fürdői út” 1933-ban kapott villamos kivilágítást. Ehhez a fürdő bérlője, a Gőzmalom, a losonci erdő vadászati jogbérlője, a Városi Gazdasági Hivatal és kedvezményes árszámításával a Stredo Villanytelep járult hozzá. Ebben az időszakban még volt itt néhány kád és egy közös medence is, de ezen szolgáltatásokat már alig vették igénybe. A losonci közönség főleg vasárnap és ünnepnap látogatott ide. Itt rendezték meg az iskolák és egyesületek szabadtéri mulatságait.


Az 1960-es években a környező erdőben számos, lócákkal ellátott sétányt alakítottak ki, amelyeket az 1970-es évek végén a terület közművesítésével tettek tönkre.
Ekkor épült fel az új, szállodai résszel is ellátott épület. Környezetében 3 kisebb erdei házikót is felépítettek. A szálláshelyeket főleg iskolás gyerekek és úttörőtáborok vették igénybe. Nem lehet nem kimondani, hogy ma milyen ideális helye lehetne a jelenünkben egyre nagyobb népszerűségű erdei iskoláknak. Nem szólva arról, hogy a völgy akár egy, a lombkoronába vezető pálya kialakítására is alkalmas volna.


A nagy épület mellett egy kis golfpályát is létrehoztak, a szép gesztenyefasor alatt pedig tánchely is volt. A hely a nemtörődömség eredményeként már jóval az 1989-es változások előtt veszített a népszerűségéből, amit a változások utáni elhagyatottsága csak fokozott. 2007-ben a város magántulajdonba adta, a hírek pedig arról szóltak, hogy öregek otthona lesz benne.


Az idevezető aszfaltozott út folytatása a Koháry-völgybe vezet, melyet szintén előszeretettel látogattak és látogatnak a város lakói. Ezt az útszakaszt erdélyi menekültek és egyetemi munkaszolgálatosok közreműködésével 1942-ben építették ki. A völgy nevét adó Koháry-patak forrása a Fürdőből induló erdei úton kb. 15 perces sétával elérhető. Ennek környezetében a 1940-44 között tüdőszanatóriumot terveztek felépíteni. Az akkor ültetett fenyőerdő egy része még megvolt eddig, fáit napjainkban vágják ki.  Ugyancsak látható még az akkor kifúrt mély kút is.


A völgyet körülölelő Koháry-erdőben a 1938-ban katonai és védelmi célokat szolgáló kiserőd rendszert építettek ki, amelyet azonban sohasem használtak.
A Koháry-völgy lakott hely. A szépen rendbe tett erdészházhoz is aszfaltozott út vezet. Az épület alatt jobbra kanyarodva Jelsőc felé vezet az út, még balra kanyarodva jutunk el a Koháry-völgybe, amelyet ma az erdészek használnak saját céljaikra. A kirándulókat mindössze egy lóca szolgálja, előtte tűzrakásra alkalmas hellyel. A völgy egy kövezett úton folytatódik, amelyen Panyidarócba lehet eljutni.


A katonai kaszárnyák kiépítésével egy időben a losonci fürdővel szembeni domboldal tetején alakították ki a város lőterét, amely mind a mai napig ezt a célját szolgálja.

(Szöveg és fotók: P. J. A képekre kattintva azok nagyobb méretben nyílnak.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése