2014. március 22., szombat

Hol volt... 23

Huszadik jubileumi évad – avagy buli a színpadon a nézőkkel együtt…

Mint a múltkor említettem volt, sajnos a „Sóska, sültkrumplit” nem sokszor játszottuk 2007-ben, viszont annál többször turnéztattuk vidéken az akkor még mindig műsoron lévő „Régi idők mozija” című előadásunkat, új helyszíneken is, és nagy örömünkre mindenhol nagy sikert aratott.

Jánossi Adrienn, Erdélyi Gabriella

2008 eljövetelével viszont elő kellett „kaparnunk” valami új darabot, amivel fesztiválozhatunk is, de a közönséget is „megfogja”. Mivel a „három a magyar igazság” mondás akkor is dívott, így ismét Krizsik Alfonzot (Ali) kértük fel az új darab megrendezéséhez. Ez nem is látszott olyan egyszerű dolognak, mivel (már nem tudom honnan ástuk elő) Gyárfás Miklós – Szabó Tamás: „Tanulmány a nőkről” c. zenés vígjátékáról volt szó. Sajátos díszlet és helyszín, 21 dal, valamint 2 új szereplő… Nem tűnt könnyű feladatnak, és nem is volt az.

Csák István és Csák Lídia

A darab mondanivalója nem olyan bonyolult (?!): a három házaspár női felei válni akarnak és ügyvédhez fordulnak. A fiatal ügyvédnőnek ez az első válóperes ügye… Miután tárgyalt a férjekkel is, azok beleszeretnek… és beleegyeznek a válásba.  A feleségek ezt megtudva viszont bosszúból visszatáncolnak. Hiába, a női lélek titka máig megfejthetetlen…

Csák Lídia, Erdélyi Gabriella, Erdélyi Gábor

Ali a játék helyszínét a nézőtérre „tette” a közönség közé. Úgynevezett „arénában” játszottunk karnyújtásnyira a nézőktől, mai kosztümökben, a díszletet két asztal, egy kisasztal meg 8 szék jelentette. Semmi bonyolult dolog. Ami viszont megizzasztott mindnyájunkat, az a 21 sláger betanulása volt. Tudvalevő, hogy ennek a darabnak a megfilmesített változata nagy sikerrel futott a 60-as években Magyarországon, olyan színészekkel, mint pl. Latinovits Zoltán, vagy Ruttkai Éva… stb. A slágerek pedig? Nos: pl. Nem leszek a játékszered, Ádám hol vagy, Harangvirág, Gedeon bácsi, Sárga rózsa, stb., nem sorolom tovább, mind nagy-nagy sláger a 60-as évekből.

Erdélyi Attila - de tényleg!

Végül valahogy megbirkóztunk a dologgal, és 2008. június 5-én bemutattuk a darabot a Vigadóban. A siker óriási volt, a Vigadó báltermének táncparkettjén játszottunk, körös-körül mindenütt nézők – ez különleges hangulatot varázsolt elénk… az emberek velünk énekelték az ismert melódiákat. Meg kell jegyeznem, hogy két dalnál „fizikailag” is bevontuk őket a játékba (ezt külön kiemelte a zsűri is Komáromban anno), mégpedig táncosokként a bárjelenetben. A finálé után a nézők kb. 15 perces vastapssal honorálták a játékunkat…

Sándor Zsombor, Jánossi Adrienn

A szereposztást majd elolvashatják az archívumban, de engedjék meg, hogy megemlítsem a két új szereplőt – szintén Salgótarjánból – Müller Zsófia az ügyvédnő, ill. Jánosi Adrienn Zsuzsa szerepében. Mindketten sikeresen megbirkóztak a figurájukkal. A bemutató után mintegy két héttel ismét következett Komárom és a Jókai Napok… Nos zenés darab, de ezúttal merész rendezés, így nem tartottunk a fogadtatástól. Az ottani előadást „csípte” a közönség, jó bulinak tartották, főleg amikor bevontuk őket is a táncba… Erdélyi Gábor és Müller Zsófia alakítás díjban részesültek, ifj. Csák István pedig különdíjat kapott a hangtechnikusi munkájáért.

Sándor Zsombor, Müller Zsófia

A „Tanulmány a nőkről” még kb. két évig volt műsoron, számos helyen előadtuk (Magyarországon is), mindenütt nagy sikerrel, a dalait pedig jónéhány bálban, vagy kampányműsorban énekelhettük.
Egyik alkalommal Balassagyarmaton játszottunk az ottani egyházi középiskola udvarán, és a szervezők „megváltoztatták” a darab címét a plakáton, hogy az ne rontsa a diákok „erkölcsérzetét”. Murisnak találtuk, de ott is sikert arattunk, mind a diákok, mind a tanárok körében.
Nem tudom pontosan, hányszor játszottuk a „Tanulmányt”, de sikeres vállalkozás kerekedett belőle, és a dalait máig dúdolgatjuk „itt-ott”…

Müller Zsófia, Erdélyi Gábor, Csák Pista, Sándor Zsombor

Ennek alapján „elkönyvelhetjük”, hogy a jubileumi 20. évad jól indult. Tervben volt még egy mese, egy komoly darab valamint a ”Régi idők mozija” folytatása. Nos ez nem egészen jött így össze, de erről majd legközelebb…

Aki nem hiszi, járjon utána… 
(Szöveg és fotók: Erdélyi Attila; a képekre kattintva azok nagyobb méretben nyílnak)

1 megjegyzés: