2014. március 7., péntek

Színházi archívum 20

A legutóbbi szombaton holmi "disznóságokról" esett itt szó, konkrétan Czakó Gábor: Disznójáték című művéről, melyet ismét a Mágus, vagyis Vlado Sadílek rendezett.
Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy ismételten felhívjam a figyelmet a Kármán Színház elmúlt 25 évét bemutató kiállításra, és a hétfői beszélgetésekre, melyekre a kiállítás helyszínén, a Nógrádi Könyvtárban kerül sor. A most (márc. 10.) hétfőn 16.00 órakor kezdődő vetítéssel egybekötött beszélgetésre Mágusunk, Vlado Sadílek is ígérte, hogy jön, Szabó Árpival és a rimaszombati Marián Lackoval egyetemben, akik épp az ilyen komolyabb hangvételű darabokról beszélnek majd. Mindenkit szeretettel várunk!

Visszakanyarodva Erdélyi Attila legutóbbi cikkéhez, szeretném itt megmutatni a műsorfüzet címlapját:


És a szereposztást, melyből kiderül, hogy a három sertés úr két Koca anyót is képes volt elfogyasztani. Feltételezem nem egyszerre....


Emlegettük itt a szerzőt is, aki Komáromban tekintette meg a losonci csapat előadását, ott készült vele ez a rövid beszélgetés is:


És mivel az archívumban további fotókat is találtam, megosztom azokat is:

Erdélyi Attila, Csák Pista, Erdélyi Gábor
Csák Lídia, Erdélyi Gábor
Erdélyi Attila, Csák Pista, P. Kerner Edit
Erdélyi Attila és Erdélyi Gábor valamin nagyon nevetnek...
Erdélyi Attila, Erdélyi Gábor és Csák Pista

Ennyi fért a mai archívumba, holnapra Attila új rendezőt és valami fatert is emlegetett, no majd látjuk...

(A képekre kattintva azok szokás szerint nagyobb méretben nyílnak.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése