2015. december 17., csütörtök

Bemutatkozik (13)

Nagy Adrianna és Nagy Hajnal Csilla Losoncról

Amint azt már többször leírtam, szeretem a kreatív embereket, az ügyes, céltudatos fiatalokat. Ha mindezekhez még tehetség is járul, az külön öröm számomra…
Rendezvényeinknek és egyre bővülő ismeretségi körömnek hála, a közelmúltban megismerkedtem egy losonci testvérpárral, akik közül az idősebbik szabadidejében most éppen ékszereket készít a fiatalabbik meg szavakat illesztget egymás mellé, egyre nagyobb sikerrel.

Nagy Adrianna és Nagy Hajnal Csilla

Először arra gondoltam, hogy hármasban leülünk, beszélgetünk egy jót, az érdekes dolgokat feljegyzem és írok belőle egy bemutatkozó cikket ide a blogra. Aztán annyi egyéb elfoglaltságunk akadt mindhármunknak, hogy külön-külön beszélgettem velük, ami számomra dupla öröm, hiszen így kétszer annyi mindenről esett szó.


Nagy Adrianna a losonci Kármán József Alapiskola és Óvoda tanulója volt, innen a füleki gimibe vezetett útja, ahol már intenzíven rajzolgatott. Budapestre járt egyetemre, a Corvinuson tanult 3 évig nemzetközi marketinget, majd 2 évig logisztikát. Jelenleg Losoncon él és dolgozik, és amint említettem ékszereket készít. Egyébként pedig nagyon szereti a számokat!


Mindenféle szaktudás nélkül vágott bele az ékszerek készítésébe, mindent saját bőrén tapasztalt, tanult, kísérletezett ki. A dróthajlítás mostanra a kezében van, miközben arról faggattam mégis mit és hogyan készít, a kávéház asztalánál mutatta is az egyes mozdulatokat.


Drótból hajtogatott nyakékeit, fülbevalóit és karkötőit gyöngyökkel díszíti, a fából készült fülbevalóin pedig a gyöngyökön és drótokon kívül egyedi színvilág, mesevilág, rajzok elevenednek meg.


Alkotásai jelenleg a PHOENIX Galériában vásárolhatók meg, de rendelkezik saját fb-oldallal is, ahová az újabb ékszereiről készült fotókat fokozatosan pakolgatja fel.

Csilla raklapokon  a lépcsők tövében :-)

Húga, Nagy Hajnal Csilla, akit legutóbb szintén a Phoenix Galériában hallhattunk ukulelézni, a Szörnyek és kevésbé szörnyűek című kiállítás megnyitóján.
Elmondása szerint már 11 évesen írt egy 27 oldalas „vámpíros regényt”, pedig akkor még a vámpírok nem is voltak divatban. Szintén a losonci Kármán József Alapiskolába és Óvodába járt, ahol tanítónője, Farkas Katalin elküldte a Szép magyar beszéd című versenyre, hogy ugyan a felolvasásos rész a hadarása miatt biztos nem lesz a legjobb, de a fogalmazással egész biztosan remekel majd. Így is lett, tán ott hangzott el először: „Író leszel”. Pedig 5-6 évesen, amikor a kislányok, királylányok meg színésznők akarnak lenni, ő arra vágyott, hogy rendőrkutya legyen…
Sokat beszéltünk arról is, hogy mikor jelentheti ki magáról az ember azt, hogy ő most már tényleg író? Csilla válasza erre az, hogy mivel a rossz írók is írók, ez nem minősítésnek számít, hanem meghatározásnak, tehát ő így definiálja magát mostanság.
A füleki gimiben Szvorák Zsuzsa szólt tehetséges tanítványának a Pegazus alkotópályázatáról, ahová Csilla jelentkezett is, majd 2010-ben meg is nyerte a próza kategória első helyét. 2011-ben szintén.
2012-ben aztán mindent vitt: első lett versben és prózában is, sőt megkapta Tőzsér Árpád és Duba Gyula védnökök különdíjait is.
Az ezt követő évben nem pályázott, később további díjakat zsebelt be. Tavaly, 2014-ben Kötőszavak című költeményével elnyerte „az év irodalmi alkotása” díjat.

Kötőszavak

1.
Vagy hogy minden
színt
a szemedéhez képest
tudok csak meghatározni.
Pedig nem is
emlékszem rá,
minden rólad készült fotóm
fekete-fehér —

2.
Vagy a tizenegy
perc, anyám lábán
a koszos tornacipő, a
készenlét, hogy ő is
bemegy a mentővel.
Majd a hordágyon őhelyette egy masina,
a mozdulat, amivel
használatlanul kerül helyére
a koszos tornacipő —
(...)

5.
Vagy az álarcosbál, amin
saját magamnak öltöztem,
és senki nem ismert meg.
Aztán a tükör, ahol
én sem ismertem meg
magam, és a tükörkép,
amely még azt sem hagyta, hogy
letegezzem —
(...)

8.
Vagy én, te, ő és Isten,
egy grillsütő körül,
négy kopott férfiingben.
Ha valamelyikünk olyat mondana,
aminek úgymond értelme van,
egy szelet hús és néhány uborka közé sütjük.
Így égnek álmosan,
nincsen semmi füstjük.
Jól nem lakunk, de éhesek sem.
Végül megköszönjük egymásnak a magányt.
(forrás)

Faggattam arról is, honnan jött rá, hogy verseket kell írnia, állítása szerint egyáltalán nem egy kellemes tevékenység a versírás, ha úgy születik az ember, hogy verset kell írnia. Szerinte az ihlet a „kollektív tudatalatti”-ból jön, miközben arról is beszéltünk, hogy a versek eközben neki is segítenek sok mindent feldolgozni az életből. Ráadásul mintegy mellékhatásként, másoknak is segítenek megérteni a világot.

AZ OPERATŐR

Isten egy felhőn ül,
reggelente brazil kávét iszik,
délben bodzás limonádét,
este pedig félig hűtött cseh sört,
és videót vág.Saját szórakoztatására, a legnagyszerűbb
komédiákat, drámákat és miegymást
belőlünk.A forgatókönyv néhány előre
elrendezett törvényszerűség mentén
írja önmagát általunk.Isten a legelső operatőr és vágó,
a filmekben minden önmagát alakítja
még a fák és a hegyek is.De egy valamit azért utál.Néha előfordul, hogy valaki
Őt próbálja alakítani,
néhány diktátor, hadvezér, főnök, férj vagy apa,
(furcsamód leginkább férfiak teszik)
és Isten olyankor könyörtelenül vág
(még ha nem is mindig elég korán).De ami a legfurcsább,
hogy a filmeket sosem nézi újra.
Maga sem tudja, mire jó ez az egész.
(forrás)

Huszonhárom éves korára több száz verset írt már, ebből nagyjából 100 olyan, amit nem szégyell, ezek főleg az utóbbi évek termései. Tervei között szerepel egy verseskötet megjelentetése is, az abba szánt versek már készen vannak, jelenleg még válogat közöttük.
Egyébként az Irodalmi Szemle című folyóirat online felületén indított Kovász című rovat szerkesztője az év végéig. A múlt héten fiatal írókkal Erdélyben turnézott, friss élményekkel érkezett Kolozsvárról, sok érdekes tapasztalatra tett szert.
Jelenleg egy 7 fejezetből álló novellafüzért ír Hét címmel, ennek egyik része például a Kalligram folyóirat márciusi számában jelent meg.


Aki többet szeretne megtudni Csilláról, további beszélgetés vele például ITT olvasható.
Műveinek külön online felületet is biztosít, érdemes kattintani! Dalait már többször hallhattuk, aki szeretne velük megismerkedni, ajánlom IDE kattintson.

Mindkét leányzó sokrétű, színes személyiség, hosszas és érdekes beszélgetést folytattam velük róluk, a világ dolgairól, a losonci állapotokról és egyebekről. Köszönöm, hogy bizalmukba fogadtak, és bízom benne, hogy a jövőben számos közös élményben lesz még részünk idehaza, illetve ötleteikkel színesítik a losonci rendezvényeink egyre gyarapodó palettáját.

UI:
Ha már szóba került: most érdemes előfizetni az Irodalmi Szemle című lapra, 2016-ra csak 18 euró, ráadásul az Irodalmi Szemle Zsemle című prózaantológiáját is ajándékba adják!

(szöveg: Éva, fotók: a lányok archívumából és internetes oldalairól;
érdemes a színessel jelölt szavakra kattintani, sok érdekesség rejtőzik ott!)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése