2014. július 13., vasárnap

Programajánló július 14-20.

Strand, uszoda, ilyenek… az időjárástól függően, elvégre nyár van! Legfőképp ilyeneket tudok ajánlani a hétre, meg sok-sok pihenést, annál is inkább, mivel szombatra össze kell gyűjteni az energiát.
Ugyanis egész hétre nem találtam semmit, de semmit, viszont szombatra… húúú

Kezdjük a saját házunk táján: szombaton, vagyis július 19-én délután 14.00 órakor indul Puntigán József vezetésével a következő városnéző sétánk, találkozunk a református templom melletti Kármán emlékműnél, hogy onnan némi kacskaringóval eljussunk a Szabó Gyula Emlékházba, illetve aki akar, felfrissülhet a parkban a Fehér Hattyú vendéglőben. Csak csendben súgom meg, hogy a vendéglő melletti mini állatkertben egy őzike is helyet kapott.
Közben délután 16.00 és 19.00 óra között a ligeti pavilonban a Selcianka fúvószenekar szórakoztatja a nagyérdeműt, előbb vagy utóbb mi is odaérünk a sétából, így belehallgathatunk a koncertbe. A séta és a koncert is ingyenes.

Szintén szombaton 18.00 órai kezdettel nyílik meg a losonci könyvtár udvarában található Priestor elnevezésű helyen Maros Belák TAETR_ALL című képkiállítása, mindenkit szeretettel várnak.

Aki szombaton Füleken jár, ne hagyja ki a Visegrád korlátok nélkül elnevezésű program keretén belül megtartott 2 hetes workshop bemutató előadását. Már pénteken várják este 22.00 órára az érdeklődőket a nyilvános főpróbára, másnap délután 14.00 órától pedig különféle rendezvények zajlanak a Vár udvarán és a Magyar Közösségi Házban és szombaton este 22.00 órától megtekinthető a Vlado Sadílek által rendezett Kimúlt a ló a kalina alatt című táncszínházi produkció.

Ezzel még mindig nincs vége a hétvégi események felsorolásának, szintén szombaton kezdődik Ragyolcon a XIV. Ipoly Menti Művészeti Fesztivál már délután 13.00 órától zajlanak a különféle műsorok: gulyásfőző verseny, fellép a Folk LC, Téka és a Relax zenekar, utána buli, közben focimeccs, vasárnap délután 15.00 órától Nógrád folklórja mutatkozik be, este 21.00 órától pedig a Ladánybene 27 zenekar koncertezik.

Itt szeretném felhívni a figyelmet, hogy Villámkérdés elnevezésű játékunk helyes megfejtését ma, vagyis vasárnap éjfélig várom, a nyertes ingyen taxizhat egyet Losoncon, kár lenne kihagyni a lehetőséget, csak egyetlen mondatba kerül az egész…

Kívánok mindenkinek kellemes hetet, jó pihenést, szombaton találkozunk!

(A színessel jelölt szavak hivatkozásokat rejtenek, rájuk kattintva bővebb információk olvashatók)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése