2014. július 24., csütörtök

Anziksz élőben (3) - összefoglaló

Sorrendben harmadik sétánk a trópusi napsütés jegyében zajlott, s ennek megfelelő az érdeklődés is. De volt!

Van aki kerékpárral, van aki Hontból érkezett

A református templom előtt a Kármán emlékműnél találkoztunk, ahol néhány szóban felelevenítettük a város őstörténetét. A Kubinyi tér és közvetlen környezete már a város legrégibb térképein is jelezve van, s innen indultak ki északra, nyugatra és délre a főbb útvonalai.

Az utca árnyékos oldalán jártunk

A mai Masaryk (egykor Rákóczi, Fő) utca részben megőrizte korabeli/eredeti arculatát. Épületei historikus és szecessziós építészeti stílusban készültek. Mindvégig az árnyékot keresve megálltunk a Nógrádi Könyvtár, a Katolikus Alapiskola, az Arany utcácskába nyíló Kubinyi-ház, az egykori Szüsz kávéház – ma OTP bank épületei előtt mesélve kicsit a történetükről is.

Saját régi emlékek is előkerültek... :-)

De nemcsak erről, hiszen az 1970-es évek végén az utca 1/3-a az értelmetlen rombolás áldozata lett, melynek részeként lebontották a város egyik legszebb épületét a Corso kávéházat, később Járási Könyvtárat, Dr. Voda gyógyszertárát, az egykori Budapest Szálloda épületét stb.

Az egykori városháza előtt

Továbbhaladva szóltunk néhány szót a „Fehér házról”, a Nógrádi utcáról, az YMCA-ról és tevékenységéről is. Közkérésnek eleget téve rövidült az útvonal hossza – kimaradt a Köztársaság tér és az egykori konzervgyárat érintő kitérő. Így ezekről a közeli-távolból szóltunk.

Az egykori laktanyák kerítése ma is jó szolgálatot tesz :-)

A séta utolsó harmadának fő szereplői a gyalogsági és tüzér laktanyák, a losonci katonai élet és ehhez kötődően Lehár Ferenc, zeneszerző volt, aki 1890 és 1894 között itt kezdte el magasra ívelő pályafutását.

Hűsölés és művészet egyben a Szabó Gyula Emlékházban

Sétánk Winkler Oszkár, losonci építész munkásságát is felidézve a Szabó Gyula Emlékházban ért véget, ahol Szabó Kinga mutatta be a kiállításokat és Szabó Gyula emlékét is megidézte.

Szöveg és fotók: Puntigán József

Külön köszönet Szabó Kingának, aki ezen a forró szombaton rendelkezésünkre állt a Szabó Gyula Emlékházban.

Még több fotó ITT tekinthető meg. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése