2017. október 15., vasárnap

Programajánló október 16-22.

Végigböngészve a heti programlehetőségeket furcsa megállapításra jutottam: a hét elején sehol semmi (vagy ki tudja?), pénteken és szombaton viszont mindenhol minden. Ehhez tartsuk magunkat! :-)

Szóval ugorjunk egyből péntekre, vagyis október 20-ra. Amint azt a losonci Őszi Kulturális Fesztivál plakátja is hirdeti, ismét CSIRIBIRI Játszóház várja a gyermekeket a Kármán József Alapiskolában 15.30 órától. A Losonc gyerekszemmel, avagy Losoncról losonciaknak elnevezésű foglalkozásra minden gyerkőcöt sok szeretettel várnak!


Füleken egy órával később kezdődik a Városi Honismereti Múzeum galériájában Seres László festőművész és restaurátor önálló kiállításának megnyitója. A 16.30 órakor kezdődő megnyitót egy zenés-verses előadással a Füleki Gimnázium diákjai gazdagítják. A kiállítás egyébként december 12-ig tekinthető majd meg.

Losoncon a Galéria üzletközpontban az ásványok és drágakövek iránt érdeklődőket várják október 20-án és 21-én, ahová több tucat kiállító érkezik Szlovákia egész területéről. A második alkalommal megrendezett ásványtani kiállításon vásárolni is lehet majd

Mindezek után este jöjjön a dzsessz, hiszen pénteken a Városházán este 19.00 órától nemzetközi fellépők várják a tisztelt nagyérdeműt Michael "Patches" Stewart (USA) & AMC TRIO UNIT, Radovan Tariška Radio Band feat. Piotr Baron (PL) és a Mike Parker Quartet (USA / PL) képviseletében. A belépés 9 eurós jegy megvásárlásával lehetséges.

Akinek mindez kevés lenne, az másnap még meghallgathatja a Franz Sörfőzdében Shayna Steelet, aki a dzsessz és a pop határán mozog, és aki egyébként a Pozsonyi Dzsessznapokról ugrik el Losoncra. Belépőjegyek 16 eurós áron kaphatók az Arany utcai zeneműboltban.

Tekintsünk egy kicsit tovább is előre: október 23-án (hétfőn) este 19.00 órakor vetítik a Filmklub keretén belül Enyedi Ildikó Arany Medve-díjas alkotását, a Testről és Lélekről című filmet.


Október 27-én (pénteken) pedig minden 15 évnél idősebb nézőt vár a Kármán Színház idei produkciója, a BINGÓ című zenés komédia a losonci Őszi Színházi Ősz keretén belül. Jegyek éppen ezért 2 eurós egységáron kaphatók a Városi Információs Központban a felújított Városháza épületében.

Kellemes hetet mindenkinek!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése