2017. október 29., vasárnap

NOVEMBERI előzetes programajánló

Remélem mindenki visszaállította az óráját, és a szél sem fújt el senkit ezen a furcsa hétvégén. Mivel november a nyakunkon, a temetői dolgainkon kívül majd foglalkozhatunk kicsit mással is.


November 6-án (hétfőn) a Nógrádi Könyvtárban a Szótértők találkozóján Lesznai Annával fognak foglalkozni, különösen a Kezdetben volt a kert című, igencsak vaskos kötetével. Kezdés a szokásos időben, azaz 17.00 órakor az olvasóteremben. A belépés most is teljesen ingyenes.

Aki hétfőn inkább zenés programot választana, az menjen 19.00 órára az Apolló Moziba, ahol Peter Nagy ad akusztikus koncertet PIÁNKO címmel. Az utolsó jegyek még 15 euróért kaphatók.

November 7-én (kedden) a gyógyhatású éhezésről lesz szó a Nógrádi Könyvtárban. Konkrétan Jozef Valuch, a téma nagy szakértője tart előadást 17.00 órától, valamint egy népszerűsítő filmet is levetítenek a könyvtár szlovák szakirodalom részlegén.

Aki éhezés helyett inkább enne, és szeretné ezt nagyon egészségesen művelni, az menjen el november 10-én (pénteken) 16.00 órára a felújított Városházára, ahol a televízióból közismert Igor Bukovsky doktor tart ebben a témakörben előadást és könyvbemutatót. A belépés 2 euró ellenében lehetséges.


Ugyanaznap a Kassai Thália Színház is városunkba látogat a Páratlan páros című komédiával, amely 18.00 órakor tekinthető meg a B.S.Timrava Színházban. Jegyek október 30. (hétfő) éjfélig akár még nyerhetők is, egyébként 6 illetve 8 euróért vásárolhatók meg. A helyszínen a jegyek már 10 euróért válthatók.

Aki még mindig nem nézte meg a losonci Kármán Színház BINGÓ című zenés komédiáját, az november 11-én menjen Fülekpüspökibe, ahol 18.00 órától minden 15 évnél idősebb nézőt sok szeretettel várnak.


November 15-én (szerdán) a Kármán József Alapiskolában történnek majd dolgok: délután 15.00 órától Alkotóműhely a gyerekeknek, ahol befejezik azokat a tájképeket, amelyeket Bíró Zsuzsannával októberben elkezdtek, majd
17.00 órától Farkas Ottó: Élet írta történetek címmel beszélgetésen, könyvbemutatón vehetünk részt a Ráday-teremben.

November 22-én akár Kolumbiába is elutazhatunk, és ehhez csak a Franz Sörfőzdéig kell mennünk. Ott tartja ugyanis szokásos utazásos előadásai következő részét a népszerű szlovák énekes, Whisky. Kezdés 19.00 órakor, belépés 4 euró ellenében.

November 24-én (pénteken) délután a gyermekeknek CSIRIBIRI Játszóház 15.00 órától a Kármán József Alapiskolában,
majd
17.00 órától a Ráday-teremben a királyhelmeci Lingó Pince mutatja be borait egy borkóstoló és előadás keretén belül. Aki finom kézműves borokat szeretne kóstolni a Bodrogközből, az már most jegyezze fel ezt az időpontot a naptárába!


És annak sem árt feljegyezni a november 25. (szombat) időponthoz a naptárába azt, hogy BINGÓ, aki addig folyton lemaradt a losonci Kármán Színház idei előadásáról. A dátumhoz tessék feljegyezni azt is, hogy 18.00 óra és Ragyolc, ugyanis akkor kezdődik majd az ottani előadás.

Aki addigra már megtekintette a Bingót, az mehet a Franzba! Ott ugyanis este 20.30 órától ismét táncestet tartanak, ismét a Fats Jazz Band szolgáltatja a talpalávalót, így a 20-40-es évek hot-jazz és szving zenéjére rophatja aki nem rest, ráadásul korabeli spéci vacsoramenüvel is készülnek a szervezők. Jegyek elővételben az Arany utcai zeneműboltban válthatók.

Jegyek egyébként már a decemberi Mágnás Miskára is válthatók, sőt ezek is elég gyorsan fogynak, jó lesz tehát időben biztosítani a belépőjegyet erre a zenés produkcióra is.

Amint említettem: október 30. (hétfő) éjfélig JÁTÉK BELÉPŐJEGYEKÉRT a losonci anziksz blogon, ahol a Páratlan páros című komédiára nyerhetünk páros belépőjegyeket.

Aki a felsoroltakon kívül további színházi élményekre vágyik, annak sok szeretettel ajánlom a Színházi Ősz plakátját áttanulmányozásra…

Ja, és még valami! December 9-én ismét lesz Adventi forgatag, ismét sok szeretettel várjuk majd a kézműveseket, vagy a lelkes amatőröket, akik szeretnék kézműves portékájukat a rendezvényen árusítani. Lehet rá készülni! :-)

Kellemes novemberi napokat mindenkinek!

(a plakátok kattintással most is nagyobb méretben nyílnak!)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése