2017. október 20., péntek

Hol volt... 33

Kihúztuk a „főnyereményt”?! „Bingó”!

Tiszteletem, Hölgyeim és Uraim!

Több, mint egy esztendő után ismét jelentkezem, hogy dióhéjban elmeséljem a Kármán József Színház körüli eseményeket a 2016-os Jókai Napok óta.
A Medúza-Fő c. darabbal – annak ellenére, hogy a tavalyi komáromi megmérettetésen nem vallottunk igazán szégyent (bár lehet, hogy egy díjnál azért többre számítottunk) – megpróbáltunk újra „betörni” a közelebbi s távolabbi környék színházi piacára. Ez hellyel-közzel sikerült is, hiszen (eddig) 12-szer játszottuk, többek között pl. Füleken, Salgótarjánban vagy a nagykürtösi járásbeli Kőkeszin is. Az előadások többsége 2016 őszére, ill. 2017 telére esett.

Gyetvai Viktória és Erdélyi Gabriella

Így telt-múlt az idő, miközben lassan új darab után illett nézni. Tavasszal elég sokat „vacakoltunk” a darabválasztással, míg végül március-áprilisban megkezdődtek az olvasópróbák. A kiválasztott mű Michel Tremblay: Sógornők c. drámája lett, amit a régi-új rendezőnk Máté Krisztián ajánlott. A kanadai szerző műve 9 szereplős keserédes vígjáték, és az általunk eljátszott igencsak „meghúzott” verzió zenés betétekkel „Bingó” címmel „került forgalomba”.

Pünkösdi Mónika és Erdélyi Gabriella

Az eredeti szöveg a briliáns Party Nagy Lajos fordításnak köszönhetően telis-tele van nyelvi poénokkal, amelyeket sokszor a közönség reakciója is igazol. Egyébként a sztori röviden: a főszereplő Germaine (E.Gabriella) egy nyereményjátékban egymillió(!) bélyeget nyer, amelyeket sok-sok füzetecskébe beragasztva kell visszaküldeni a játékszervező céghez és cserébe majd egymillió kanadai dollár értékben „bevásárolhat”.

Csák Éva, Erdélyi Gabriella, Balázs Ildikó, Pünkösdi Mónika

Abszurd helyzet, abszurd szereplőkkel. Germaine a nagy „ragasztgatósdihoz” meghívja partyra rég nem látott testvéreit, unokatestvérét, valamint az egyik szomszédasszonyát. A ragasztgatás közben azután fokozatosan derülnek ki a dolgok az egyes figurák életével kapcsolatban. Lerántódik a lepel a valódi mivoltukról, az alapvető emberi tulajdonságaikról (irigység, kishitűség, álszentesség stb.).
Nem akarom tovább részletezni, hiszen még játszani akarjuk a környéken… aki kíváncsi, megnézheti. :-)

Erdélyi Attila és Csák István

Az előadást Máté Krisztián rendezte és „beletett” egy abszurd csavart – négy női szerepet férfi játszik (egyébként eredetiben az összes figura női szereplő). Sokat „dob” az előadás hangulatán a néhány dal (Ligeti Éva) a koreográfiával egyetemben (Németh Anna).

Erdélyi Gabriella, Csák Éva, Setény Öcsi, Balázs Ildikó, Pünkösdi Mónika

Sajnos ezúttal a hosszas próbafolyamatnak köszönhetően kicsúsztunk az idei Jókai Napok műsorából, és ez a 28 év alatt most másodszor fordult elő (először 2004-ben). A bemutatónk is csak július 21-ére sikeredett a losonci Timrava Színházban.

Pünkösdi Mónika, Balázs Ildikó

Picit tartottunk a „rossz nyári” időponttól, de végül csak összejött egy nézőtérnyi néző, akik jókat szórakoztak, és így nagy reményeket fűzünk a darab „futtatásához”. Most játszottuk Füleken, nemsokára megismételjük Losoncon és meghívtak Ragyolcra is. Lehet, hogy jövőre ezzel az előadással megyünk Komáromba. Ez azonban még eléggé messze van…

Erdélyi Gabriella

Januárban viszont újra „elő kell kaparnunk” a Medúza-Fő-t, mivel felkértek egy céges előadásra, valamint valószínűleg ezzel a darabbal megyünk február végén a balassagyarmati fesztiválra is.  No de arról majd alkalomadtán pingálok valamit…

Ennyit mára!
Maradok tisztelettel:

Erdélyi Attila
(A hun)

Fotók: Puntigán József

A Kármán Színház története könnyedén elérhető a blog oldalsó sávjában található TARTALOMJEGYZÉKBŐL.

A Kármán Színház BINGÓ című zenés komédiáját legközelebb október 27-én (pénteken) este tekinthetjük meg 18.00 órától a B.S.Timrava Színházban, a Színházi Ősz keretén belül.
Jegyek 2 euróért válthatók a Városi Információs Központban.
A darab megtekintése 15 éven aluli nézőknek nem ajánlott!
     

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése