2014. május 24., szombat

Színház a liftben – JÁTÉK

Igen, jól olvasod kedves olvasó! Színház a liftben. Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy begyömöszölnek egy rakás embert valami teherliftbe, hogy ott színházat játszanak nekik. Ez kérem úgy van, hogy a losonci Kármán Színház egy olyan darabot készül most bemutatni, amely egy liftben játszódik… Amúgy a színpadon, de a főhős beragad a liftbe, és ott a sötétben különböző dolgok történnek vele. Illetve a képzeletében. Vagyis a képzelet és valóság határai összemosódnak…

A reykjavíki lány című eladásról nem szeretnék most többet mondani, meg kell nézni, a látványvilága egészen egyedi lesz, az már most nyilvánvaló.
Főszereplője a Komáromban tavaly különdíjat nyert Setény Öcsi, a címszereplője Csák Évike, vendégeink Salgótarjánból Pünkösdi Mónika és Sándor Zsombor, csupa tehetséges ember! Az előadásban részt vesz még Koncz Anna is, a Winkler Oszkár Építőipari Szakközépiskola diákja.* Kovács Dóra Salgótarjánból.

A darab rendezője ismét Cibula Péter, a Kassai Állami Színház színésze. A losonci társulat oszlopos tagjai ezúttal a hang-, illetve világosítófülkében foglalnak helyett, Csák Pista hangosít, Erdélyi Gábor pedig a fényeket szolgáltatja.

A bemutatóra június 8-án vasárnap este 18.00 órai kezdettel kerül sor a B. S. Timrava Színházban.
Szokásunkhoz híven ismét belépőjegyek nyerhetők nálunk, három szerencsés nyertes páros belépőkhöz juthat (tehát összesen 6 db belépőjegyet sorsolunk ki).
A feladat roppant egyszerű, június 5-ig (csütörtök éjfélig) kell a helyes megfejtéseket megírni a szokásos módon (blog, fb, e-mail), a nyerteseket majd a szereplőkkel sorsoltatom ki a darab próbáján.

A válaszokhoz a blog színházi cikkei nyújthatnak segítséget (külön felhívnám a figyelmet jobb oldalsó sávban található „keresés ebben a blogban” opcióra):

A KÉRDÉSEK:

1. Melyik szerep megformálásáért kapott tavaly Setény Öcsi különdíjat a Jókai napokon?
a) Ivan Sóvárgov – a Bolond vasárnap c. darabból
b) Bütyök – az Antigoné New Yorkban c. darabból
c) Bamba Ferkó – a Paraszt dekameron c. darabból

2. Milyen díjat kapott a losonci Kármán József Színház 2011 januárjában?
a) Csokonai Vitéz Mihály Közösségi Díj
b) Jászai Mari-díj
c) Nemzetiségi Díj

3. Melyik darabot rendezte meg utoljára (2011) a Kármán Színházban Vlado Sadílek, vagyis a „Mágus“?
a) Miloš Karásek: A peron
b) Czakó Gábor: Disznójáték
c) Sztefan Canev: Johanna második halála

4. Melyik két országban vett részt színházi fesztiválon (különböző darabokkal és különböző években) a losonci Kármán József Színház?
     a) Görögország és Svédország
     b) Törökország és Dánia
     c)  Albánia és Norvégia

5. És végül egy nagyon könnyű kérdés – fennállásának hányadik évfordulóját ünnepli idén a Kármán Színház?
     a) 20
     b) 25
     c) 30

Jó játékot, kellemes keresgélést kívánok!
Természetesen a bemutatóra mindenkit szeretettel várunk, jegyek a Városi Információs Központban (MIC), a Magyar Kulturális Központban (MKK), illetve majd a helyszínen lesznek kaphatók 5 eurós egységáron.

*javítva: jún. 4.

2 megjegyzés:

  1. Csillagszemű Juhász: 1. B, 2. A, 3. C, 4. B, 5. B

    VálaszTörlés
  2. Juhász Pál: 1. B, 2. A, 3. C, 4. B, 5. B

    VálaszTörlés