2014. május 14., szerda

Könyvajánló 31

Nagy nap ez a mai, hiszen a losonci Phoenix Könyvesbolt és Antikváriummal, a Phoenix Lutetia Polgári Társulással és a Csemadok helyi alapszervezetével közösen a losonci anziksz blog megtartja első "Klubszerdáját", melyen a salgótarjáni Dióhéj Kiadói Kft. mutatja be könyveit, illetve Andrásfalvi-Faragó Zoltán kalauzol minket az Ipoly völgyében természetfotói segítségével. Tehát délután 17.00 órára sok szeretettel várunk mindenkit az MKK-ba.

Természetesen ma sem maradhat el a szokásos heti könyvajánlónk itt a blogon, ezúttal a fiatalabb korosztályt céloztuk meg: Leiner Laura legújabb kötetére szeretnénk felhívni a figyelmet.

Leiner Laura
Akkor szakítsunk

Gabo Kiadó, 2014

„Az egészet nem is így akartam. Eredetileg egy szilveszteri buli lett volna az utolsó, amire vágytam. Semmi mást nem terveztem az év utolsó napjára, csak hogy egy százas zsepivel az ölemben csokit és chipset kajáljak, majd tátott szájjal zokogva (ezzel láthatóvá téve a megrágott falatokat) a világ legundorítóbb látványát nyújtsam. Ehhez még bónuszként jött volna a laptopomon lévő romantikusfilm-válogatás, amely csak olyan alkotásokat tartalmaz, amiben legalább az egyik szerelmes hős kinyúlik. És csakúgy, mint minden normális, összetört szívű lány, én is elvártam volna a legjobb barátnőmtől, Esztitől, hogy aznap éjjel, amikor az egész világ ünnepel, ő otthon üljön velem a szobámban, smink nélkül, elnyűtt ujjú pulóverben, és együtt szidjuk azokat, akik boldogok. Mellesleg az sem zavart a tervemben, hogy Eszti éppenséggel pont a boldog emberek táborát erősíti, mert, mint legjobb barátnőmnek, egyszerűen kötelessége félretenni a saját „fullhepi” életét, és az én széttört lelkemet pátyolgatni. Igen, így terveztem.”

Szilveszter. A kötelező jókedv napja. Amikor muszáj bulizni.
Lia és Norbi karácsony előtt szakítottak ugyan, de Szánkó szilveszteri buliját nem akarják kihagyni. Eszti és Csabi, a tökéletes pár, velük együtt indulnak szórakozni. Miután Szánkó bulija a város másik végében lesz, Lia bátyja, Szilkó vállalja a sofőr szerepét. De szigorúan csak az odaútra vonatkozóan.
Csak aztán minden másképp alakul…
Az Akkor szakítsunk egy őrült és felejthetetlen szilveszter éjszaka története.
Kezdetben gimnazista tiniregényt varázsolt. Nem középiskolás fokon. Aztán bábeli zűrzavart álmodott. Fesztiváli könnyedséggel. Most éjszakai rohanást vizionál. Véget nem érő érzelmekkel. Hagyjátok magatokat olvastatni vele.
Kirády Attila, az Origo kreatív igazgatója, az szjger.hu egyik megalkotója

A könyv a losonci Phoenix Könyvesbolt és Antikváriumban megvásárolható, ára: 10,59 euró.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése