2014. február 7., péntek

Színházi archívum 16

Múlt szombaton Attila barátunk sok egyéb mellett a 2001-ben bemutatott Goldberg variációk című darabról írt, mai archívumi kutakodásunk eredményeként mutatom ennek az előadásnak a műsorfüzetét.

Szép sárga, ilyen a címlapja:


Itt pedig a szereposztás, illetve a visszatekintés az előző év eredményeire:


Egy kis eszmefuttatás T. Pataki László tollából a darabbal kapcsolatban, és a szokásos felsorolása a színkör/színház megalapítása óta megtartott bemutatóknak. És természetesen a szponzor sem hiányozhat...

(A képekre kattintva azok szokás szerint nagyobb méretben nyílnak.)
 
Holnap egy új darabról esik szó, melyet a társulat 2002 júniusában mutatott be, a címe rendkívül sokatmondó: "Békák és bolondok"...

És itt szeretném ismételten felhívni a figyelmet a társulat 2014. február 16-án 17.00 órakor kezdődő, Antigoné New Yorkban című nívódíjas előadására, melyre itt a blogon jegyek is nyerhetők.
Sőt, még egy kérésem is van: Kedves Olvasó! Kérlek, szólj ismerőseidnek, barátaidnak, rokonaidnak, szomszédaidnak is az előadásról - TUDJANAK RÓLA! Köszönöm! Mindenkit szeretettel várunk!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése