A Tiszti Kaszinó és Lehár Ferenc – 2.

Tehát folytassuk Lehár Ferenc losonci sikertörténetét és annak hirtelen bekövetkezett végét.
Az előző írás záró bekezdésében idézett hír előzményeiről és okairól nem számolt be a Losonc és Vidéke, ami azért is meglepő, mert a lap aktívan követte Lehár losonci tevékenységét. Ismerve a lap magas színvonalát és tartalmát annak a lehetőségét ki lehet zárni, hogy a szerkesztői, tudósítói arról ne tudtak volna részleteket. Valószínű azonban, hogy őket is olyan meglepetésként érte az eseménysorozat, hogy elhinni sem akarták azt.
Ezzel azonban hozzájárultak ahhoz, hogy a történet több változatban, félig-meddig legendává alakulva maradt fenn a mának. Ezekben csak a konfliktus tényének a megállapítása azonos, minden más, beleértve annak helyszínét is, már eltér egymástól. A városból származó jegyző, Krúdy Pál visszaemlékezésében a Városi Vigadót jelöli meg, az életrajzát részletesen   feldolgozó komáromi Szénássy Zoltán  a Szüsz Lajos kávéházat, egy további emlékező, Vertich József pedig a Tiszti Étkezdét (azonos a Tiszti Kaszinó épületével).

Mivel Lehár is az utóbbi helyszínt adja meg az egyik visszaemlékezésében, neki kell hinnünk. „Zenekarommal koncertet adtam a tiszti kaszinóban, s éjfél tájban vissza akartam vonulni. Ekkor egy őrnagy felkért, játsszak neki egy hegedűszólót, amit a kései időpontra való tekintettel visszautasítottam. Az őrnagy azonban kitartott óhaja mellett, végül erős kifejezéseket is használt, amire sarkon fordultam és átmentem a szomszédos biliárdszobába. Másnap redraportra rendeltek; ez ezredes felszólított, hogy kövessem meg az őrnagyot. Tiltakoztam, és azt mondtam, hogy nem vagyok cigány, aki parancsra bozsevál. Az ezredes felmondással fenyegetett, én azonban már magammal is hoztam a felmondásomat...“

Lehár becsületére legyen mondva távozása előtt teljesítette valamennyi, előzetesen már elvállalt kötelezettségét. Ezek egyike volt a losonci evangélikus nőegylet 1894. február 24-én megtartott hangversenye és táncmulatsága, melyre úgy Lehárt, mint az általa is jegyzett vonósnégyest is meghívták. „…a rendezőség a hangversenyen közreműködőknek szerencsés volt megnyerni Pacor Ala úrhölgyet, Pacor ezredes bájos leányát, valamint Lehár Ferencz urat, s a Lehár, Eder, Simon és Thaisz urakból álló vonós-négyes társaságot is... Annál zajosabb hatást keltett karcenfelsi Pacor Ala úrhölgy és ifj. Lehár Ferencz által előadott két szám; s még az elsőben (Vieuxtemps Reverie-je) Lehár úr gyönyörű hegedűjátéka bájolta el a füleket, addig a Chován-féle „A csárdában” czímű négykezű zongoraműben Pacor Ala úrhölgy ügyes játéka domborodott ki.”

Kép forrása

Losonci búcsúkoncertjét 1894. február 28-án, a losonci Vigadóban tartotta meg. A Losonc és Vidéke érezhetően nagy szomorúsággal tette közzé Lehár búcsúszavait: „A körünkből távozó kedvelt karmester egyúttal mindazon jó barátainak és ismerőseinek, kitől személyesen nem búcsúzhatott el, lapunk útján mond szívből eredő „Isten hozzád”-ot, forrón köszöni a losonczi közönségnek iránta tanúsított rokonszenvét, és kéri, hogy továbbra is jól emlékezzék meg róla, valamint ő előtte is a Losonczon eltöltött idő felejthetetlen lesz...”

A Vigadó díszterme szűknek bizonyult, teljesen megtelt, számosan szorultak a mellékhelyiségekbe. A hangversenyen az általa négy éven keresztül megihletett losonci „hölgyek” egy aranyozott ébenfa karnagyi pálcával ajándékozták meg, amelynek felső végét tömör kis lant ékesítette, „közepén roccoco pajzson” az „ifj. Lehár Ferencznek, Losoncz város hölgyei” ajánlással. A pálcát a koncert szünetében „a magyar zene művelése körül szerzett érdemeinek kiemelésével” Thaisz Lajos, tanár adta át neki. Ugyancsak tőle vehette át a „vonós négyes (Eder, Lehár, Simon, Thaisz)” keretbe foglalt csoportképét is. A zenekar tagjai tiszteletük jeléül egy gyémántgyűrűvel lepték meg.

Néhány nappal később a Losoncz és Vidéke már az alábbi sorokat közölte: „Lapunk munkatársa csütörtökön délben a következő táviratot kapta Sarajevóból. „A katonai tengerészet tagja vagyok 3000 forint fizetéssel… Lehár”. S, ha sajnáljuk is eltávozását, most örülnünk kell nagy szerencséjének”.

Kevésbé ismert adat, s ez is csak a helyi szájhagyományokban maradt meg, hogy Lehár – minden bizonnyal a tiszttársaival együtt – előszeretettel látogatta a tiszti kaszinóhoz közeli, a mai Herz utcában a (mai lezárt részen) lévő vendéglőt, ahol a darabjai egy részét is írta. Az épületet később Ružička kocsmaként jegyezték és az új kórház építésekor bontották le. Fennmaradtak olyan feljegyzések is, melyek szerint a katonazenekar fellépéseket tartott a Sörház kertjében, amely alig 100 m-re volt az említett vendéglőtől (ez a már bemutatott Régi Vigadó épületével azonos). „A házi sorezred tisztikara… a sörház külső kertjében hangversenyt rendezett zenekarával, melyre a kaszinó tagjait családjokkal együtt meghívta.” A sörház Lehár losonci ideje alatt is nagyon népszerű hely volt, jogosan feltételezhető, hogy azt magában vagy barátai társaságában szívesen látogatta.

(Szöveg és fotók: P. J. A képekre kattintva azok nagyobb méretben nyílnak.)