A következő címkéjű bejegyzések mutatása: programok. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: programok. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. november 18., vasárnap

Programajánló helyett

Azt mondják, hogy jön! jön! Közeledik.

Hogy mi? Egyrészt a tél, másrészt pedig a Napszállta című film a losonci Apolló Moziba. Ez utóbbi egészen pontosan november 21. (szerda), majd 22. és 23. is megtekinthető, mindig 19.00 órai kezdettel.


A héten ezen kívül figyelmet érdemel még a vasárnapi koncert a Szabó Gyula Emlékházban, amelyen 16.00 órától a klasszikus zene világában barangolhatunk Vivalditól Gershwinig. Fazekas Bence (hegedű) barátaival, azaz Lenka Pollákovával (zongora), Lukáš Šustekkel (hegedű) és Lea Demekovával (ének) Vivaldi, Schumann, Tschaikovsky, Verdi, Sostakovitsch és Gershwin műveiből kínál válogatást.


És aki nem akar lemaradni Koltai Róbertról december 1-én a Képzelt beteg című előadásban, az váltsa meg időben a jegyét a szokásos helyeken.

Szép napokat mindenkinek!

2018. szeptember 12., szerda

Szeptembertől folytatódik a losonci Ringató 3. évada

Losoncon, mint az ország 43 helyszínén, a napokban elkezdődtek a Ringató-foglalkozások. Idén Ajnácskő is csatlakozhatott a Ringató és Cseperedő programhoz. A Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alap által anyagilag is támogatott Cseperedő-program és Berky Angelika, a Cseperedő program koordinátora teszi mind ezt lehetővé. A program célja egy országos baba-mama klubhálózat kialakítása, illetve az ún. Ringató-foglalkozások és a Szülők Iskolája biztosítása a Felvidéken is. A foglalkozásvezetők ismereteinek bővítését a Ringató alapítója, a Forrai Katalin díjas Gállné Gróh Ilona, évente 2 alkalommal biztosítja.


Gyakorló anyaként úgy vélem: jó egy olyan közösséghez tartozni, ahol hasonló korú gyerekeket nevelő anyukák találkozhatnak. Kicsit kiszakadni az otthoni rutinteendők mókuskerekéből. Ugyanazon témák foglalkoztatnak minket, tapasztalatokat cserélhetük, ismerkedhetünk, barátokat szerezhetünk.
Így szeptember elején még fontosabbnak tartom megemlíteni a Ringató-foglalkozások pozitív hatásait. Szülői visszajelzések alapján bátran kijelenthetem, hogy „Ringatós babáink” könnyebben veszik az óvodai beszoktatás nehézségeit. Ez számunkra nagyon fontos, hiszen a foglalkozás a magyar közösségek megmaradását és segítését is célozza. Ezeken a foglalkozáson néphagyományokból merített játékokkal, mondókákkal, dalokkal ismerkednek meg az anyukák. A résztvevő felnőttekkel közösen hozzuk létre a foglalkozás élményét!


A Ringató-foglalkozások után lehetőség nyílik közös játékra, valamint a Szülők Iskolája alatt is nagy hasznát vesszük a játékoknak: amíg az anyukák újabb ismeretekre tesznek szert, addig a gyerekek vidáman játszhatnak. A Szülők Iskolájában lehetőség nyílik az édesanyáknak különféle témák körüljárására, szakértői választ kapnak a neveléssel kapcsolatos kérdéseikre. Igyekszünk a szülők igényeit, kéréseit figyelembe venni, s olyan előadást szervezni, ami valós segítséget nyújt számukra.
Idén a Kármán József Alapiskola és Óvoda felújított Pitypang termébe várjuk a 0-3 éves korosztályt. Szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen a foglalkozásvezetők közül többen pedagógusként tevékenykedünk, így az oktatási intézmények termeire mindig számíthatunk, de a legtöbb esetben rendelkezésünkre állnak a kultúrházak, a könyvtárak és a szabadidőközpontok is.


Egy kis kedvcsinálóként elárulom, hogy idén a programon belül egy igazi családi programot is kínálunk a felvidéki és losonci magyar családoknak: októberben a Csodamalom Színház látogat el hozzánk, decemberben Csecsemő (Baba) színházi előadást várunk tánccal és klasszikus zenével 0-5 éveseknek a VSG Táncszínház Társulattól...
És idén is lesz hagyományos Adventi forgatagunk, Családi napunk és ezen kívül még sok más színes programra invitáljuk a legkisebbeket.

Természetesen a Ringató foglalkozásokat továbbra is csütörtökönként 10.00 órától tartjuk, idén a Kármánsuli Pitypang termében. Minden régi és új Ringatóst sok szeretettel várunk!

Botos Tímea, a foglalkozások vezetője

2018. március 15., csütörtök

El ne tévedjünk térben és időben...

Az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc 170-ik évfordulóját március 15-én, vagyis ma, Losoncon idén nem a Vigadóban, hanem az APOLLÓ MOZIBAN ünnepeljük (a PRIOR szomszédságában).


A 17.00 órakor kezdődő műsorban fellépnek a Kármán József Alapiskola és Óvoda tanulói, a Folk LC zenekar, a Galáris énekegyüttes, a fővendég pedig VIKIDÁL GYULA!
Mindenkit sok szeretettel várnak a szervezők!

A tavalyi koszorúk (fotó: Puntigán József)

A szokásos koszorúzás és megemlékezés a Kármán-emlékműnél március 18-án (vasárnap) délután 15.00 órakor kezdődik. Ezt követően át lehet sétálni a Kármán József Alapiskola Ráday-termébe, ahol Böszörményi István tart előadást 1848, Pozsony, Pest, Losonc címmel.

Frissítés (márc. 16): a március 15. ünnepség fotóalbuma ITT  lapozható.

2018. február 2., péntek

Mai gyorshírek :-)

Pénteken nem csak annak örülünk, hogy végre péntek, hanem annak is, hogy ma ismét találkozhatunk itt meg ott.


Délután 14.00 órától várja látogatóit a Szabó Gyula Emlékház, ahol az IDŐ-HALLGATÁS című kiállítás mellett egy teáskanna kiállítás is nyílt, Szabó Kinga gyűjteményéből. És hogy honnan az ötlet? Kinga így ír erről:
"A múlt század 70-es éveiben kezdtem teáskannákat gyűjteni. Fokozatosan oly sok kannám lett, hogy már nehéz volt őket elhelyezni. Mi több, amikor 2007-ben nekiláttunk a ház átépítéséhez - mármint az Emlékház céljaira való kialakításhoz, sok mindentől kellett megválni, illetve ideiglenesen elhelyezni. Így kerültek a kannák becsomagolva a pincébe, ahonnan csak most emeltem ki őket. Ennyi év elteltével úgy láttam, hogy érdekes formatervezői és kulturális kollekció. Elhatároztam, hogy a teáskanna gyűjteményt megmutatom a közönségnek.
Akik tehát február folyamán meglátogatják a Szabó Gyula Emlékházat, a képek mellett egy kis teáskanna-kiállítást láthatnak. Szeretettel várjuk a látogatókat a megszokott időben: péntek délután."


Pár órával később, egészen pontosan 17.00 órakor (ill. szokás szerint pár perccel később) kezdődik a Kármán József Alapiskola emeleti termében Urbančok Larisa előadása, amelynek címe: A gyerek-szülő kapcsolat és a mögötte meghúzódó lelki dinamikák. 
Mivel ma az iskolában félévi szünet van, kérünk minden érdeklődőt, hogy az épület udvarra vezető, oldalsó kapuját használja. Kezdés után a kaput bezárjuk, de aki valamilyen oknál fogva ennél is később ér oda, az hívja Demecs Andit a 0918 878 230 telefonszámon, beengedjük. :-)


Az is hívja fel minél hamarább Demecs Andreát, aki még nem vásárolta meg a jegyét a Hagyományos Csemadok BÁLBA, csak előzetesen jelezte az érdeklődését. A szervezők kérése:
"Kedves Mindenki!
Szeretnék mindenkit megkérni, hogy aki még nem véglegesítette foglalását, illetve még nem vette át a jegyét jelentkezzen minél hamarább a plakáton megadott elérhetőségen, mert a meg nem erősített telefonos, személyes és egyéb érdeklődéseket, "talán 6-an jövünk", "még nem tudjuk hányan leszünk" megjegyzéseket nem tekinthetjük konkrét megrendeléseknek, foglalásoknak. Lassan össze kell állítanunk az asztalokat, és meg kell húznunk a határt, mennyien férünk be, az esetleges későn jelentkezőknek csak az oldaltermekben tudunk helyet biztosítani."


Hétvégén pedig nyugodtan elsétálhatunk a losonci múzeumainkba, a Nógrádi Múzeum és Galériában SALVADOR DALÍ: Isteni színjáték és más művek című tárlat vár ránk, a felújított Városházán megnyitott Városi Múzeumban pedig február hónapban a környékbeli késkészítők állítják ki munkáikat.

Kellemes időtöltést mindenkinek!

2018. január 11., csütörtök

Homokdűnék között jártunk...

Csodás kezdése ez az évnek!


Egyrészt mindig örömmel tölt el mennyi érdeklődő ember van itt Losoncon, tekintet nélkül a korra, nemre, évszakra, időjárásra meg a tévéműsorra... Másrészt pedig nagy öröm számomra, hogy idén sem okoztunk csalódást (legalábbis remélem) Vándorunknak, azaz Kovács Zoltán Kovinak, aki ellátogatott hozzánk, hogy a sivatagi nomádolásokról, meg úgy általában a Szaharáról meséljen. Meg persze a VándorLáss társulásról, a céljaikról, útjaikról, stb.


Sok humorral fűszerezve kommentálta az eddigi nomádolásokon készült fotókat, megosztotta velünk a mókás történeteket meg a kevésbé mókásakat is. Megtudtuk - többek között - mennyit kérnek egy fotóért Marrákesben, van-e a tevének méregfoga és mit esznek a sivatagba látogatók. Kaptunk egy kis történelmi összefoglalót, és jó tanácsokat is, ha egyszer majd arrafelé járnánk.

Egyébként a VándorLással sokfelé lehet járni, sőt, legújabban akár útitársat is kereshetünk magunknak általuk. Sőt, aki nem tudja mit kezdjen magával és szívesen dolgozna a társulásnak, az jelentkezhet is náluk.

Tevehajcsár (kép forrása)

Aki pedig szeretné felidézni a mai sivatagi hangulatot, annak ajánlom figyelmébe EZT A fotóalbumot a VándorLáss facebook oldalán. Meg persze a többit is, hátha kedvet kapunk világot látni... :-)

Köszönet Szvorák Zsuzsának, aki a füleki gimiseknek biztosította az élményt, valamint a Csemadok Losonci Alapszervezetének és benne Demecs Andinak, aki nem csak remek teát főz, hanem tájékoztatja is a nagyérdeműt az elkövetkezőkről.
Szóval remek este volt, az biztos!

frissítés: január 12. - Még több fotó a rendezvényről ITT.
 

2018. január 7., vasárnap

Programajánló január 8-tól

Mivel a hónap elején elmaradt a havi előzetes programajánló, rendhagyó módon így január második hetének elején tekintem át mi vár ránk Losoncon és a környéken kulturális téren. Van rendezvény bőven!


Mindjárt január 8-án (hétfőn) a Nógrádi Könyvtárba lesz érdemes elsétálni, ahol a Szótértők rendszeres havi találkozóján Böszörményi István emlékezik a 100 éve született Berkó Sándorra és Dr. Vigh Károlyra. A 17.00 órakor kezdődő találkozóra a belépés ingyenes!

Rimaszombatban január 10-én Húzzad csak kivilágos virradatig! címmel tartanak újévi magyar nóta és operett gálát Keszler Éva, Zalay Lídia és Egri József közreműködésével. Zongorán Hegedűs Valér kíséri őket. Jegyek 11 euróért kaphatók.


Losoncon január 11-én (csütörtökön) a Szaharában nomádolunk egy keveset Kovács Zoltán - Kovival, a VándorLáss társulás alapítójával. Kovival tavaly a Tawahka indiánok földjére kirándultunk, idén a tuaregek és a homok birodalma vár minket 17.00 órától a Kármán József Alapiskolában. Belépés tetszőleges felajánlás ellenében lehetséges, mindenkit sok szeretettel várunk a képekkel tarkított előadásra. 


Január 12-én (pénteken) nem csak ringatós szülőket várnak a losonci RINGATÓba, ahol Csúsz Czikó Hajnalka gyógypedagógussal lehet beszélgetni a mozgásfejlődésről, délelőtt 10.00 órától. A részvétel ingyenes.

A repülők szerelmeseit a losonci Galéria üzletközpontba várják január 12. és február 2. között, ahol nem csak a repülőgépmodelleket, hanem a világ legveszélyesebb reptereinek makettjeit is meg lehet tekinteni. 13-án (szombat) délután 15.00 órától pedig a gyermekeket várják papírrepülőket hajtogatni…

Január 13-án (szombaton) tartják Fülek Város Bálját, amely este 19.00 órakor kezdődik a Városi Művelődési Központban. A zenét a Katy and Boys együttes szolgáltatja, fellépnek a losonci Dance Attack táncosai, a sztárvendég pedig Janza Kata lesz Budapestről. Belépőjegy 20 euróért vásárolható.

A következő hetet kulturális csemegékkel kezdhetjük, Losoncon a Franz Sörfőzdében hétfő este 19.00 órakor vetítik a Filmklubnak köszönhetően az Egy szent szarvas meggyilkolása /The Killing of a Sacred Deer - Zabitie posvätného jeleňa/ című angol-ír thrillert, többek között Colin Farrel és Nicole Kidman szereplésével.

Nem lesz kevésbé izgalmas a Komámasszony hol a stukker című darab szlovák változata sem Rimaszombatban január 15-én, amelyet Na koho to slovo padne címmel játszanak óriási sikerrel már húsz éve a televízióból is ismert színészek, Lukáš Latinák, Juraj Kemka, Marián Miezga, Róbert Jakab és Vladimír Kobielsky. Az este 19.00 órakor kezdődő előadásra 17 euróért válthatók belépőjegyek.


Füleken január 17-én (szerdán) délután 15.00 órától tartanak Táncházat a gyermekeknek a Városi Művelődési Központban a Magyar Kultúra Napjai keretén belül. Két nappal később, vagyis január 19-én Himnuszaink címmel 17.00 órától tekinthető meg a Csemadok ünnepi műsora, amelyen többek között fellép László Attila, a Galáris énekegyüttes, a Melódia Női Kar, a Pro Kultúra Férfikar, versmondók és énekesek. Illetve átadják a Nógrádi Közművelődési Díjat is. A belépés tetszés szerinti belépődíj ellenében lehetséges.

A közbeeső napon sem érdemes otthon maradni, hiszen Szabó Gyuri bácsi, a bükki füvesember látogat el Fülekre január 18-án, hogy 17.00 órától a VMK színháztermében a gyógynövényekről tartson előadást. A belépés díjtalan.


Szombaton, január 20-án, a sok komolykodás után érdemes lesz Losoncon ellátogatni az Újévi Operett-Musical Gálára, amelyen a Dunakeszi Szimfonikus Zenekar többek között Ocskó Aladárt, Ress Hajnalkát, Kovács Szilárdot, Vörös Editet, Eperjesi Erikát és Köllő Babettet kíséri Farkas Pál vezényletével. A B. S. Timrava Színház nézőterére jegyek 10, 12 és 13 euróért kaphatók a Városi Információs Központban és a Kvety 3 - 3 Virágom virágüzletben a PRIOR-ban.

Salgótarjánban január 22-én mutatják be a Falu rossza című előadást, amelyben többek között Mikó István, Albert Péter, Erdélyi Gábor, a címszerepben pedig az elmúlt években a Kármán Színház darabjait rendező Máté Krisztián látható.

Aki még ennél is több színházi élményre vágyik, az január 29-én (hétfőn) ne hagyja ki a Rimaszombatban látható Nejem a neten című vígjátékot, amelyben olyan ismert színészek játszanak, mint Harsányi Gábor, Cseke Katinka vagy Gregor Bernadett. Az este 19.00 órakor kezdődő előadásra jegyek elővételben 12 euróért válthatók a Tompa Mihály Könyvesboltban. A helyszínen már 15 euróba kerülnek.

Másnap vagyis január 30-án (kedden) pedig a Franz Sörfőzdében ismét virtuális utazáson vehetünk részt, mindjárt kettőn is: 19.00 órától Ausztráliáról mesélnek, majd 20.30 órától Dél-kelet Ázsiát barangolhatjuk be. A szlovák nyelvű Cestou necestou elnevezésű rendezvényre belépőjegy elővételben 5 euróért, a helyszínen 6 euróért váltható.

Kívánok kellemes kulturális élményeket!

(a színessel jelölt szavakra kattintva további információkhoz juthatunk)

2018. január 5., péntek

HÓNAPSOROLÓ 2017

Blogos hagyományainkhoz híven ismét leltárba foglalom a 2017-es történéseinket. Mert nem árt feleleveníteni, mi minden történt velünk az elmúlt 12 hónapban... :-)

JANUÁR


A 2017-es esztendő első hónapjában Kovács Zoltánnal, a VándorLáss társulás egyik megalapítójával a Tawahkák földjén, azaz Hondurasban jártunk - és ehhez csak a Kármán József Alapiskolába kellett elsétálnunk. (Idén január 11-én a Szaharában nomádolunk Kovival!) Természetesen a rendezvényt egy kis játék is megelőzte, amelyben az azonos című könyvet lehetett megnyerni.
Januárban nem maradhatott el az Újévi Musical és Operettest sem, (a 2018-as változata január 20-án, este 18.00 órakor kezdődik majd, jegyek már kaphatók!)
A Nógrádi Könyvtár biztosított teret egy tehetséges fiatal, a Kassáról érkező Jakab Réka linómetszeteinek is januárban, Réka a kiállításon kívül azóta egyedi vászontáskákkal is megörvendeztette a losonci blog néhány olvasóját...

FEBRUÁR 


Az év második hónapjában a monoriak tőlünk is megkérdezték, hogy Hová tegyék Rákosi elvtársat, a hasonló című színházi előadásra a blogon jegyeket is lehetett nyerni. Amúgy Szabó Klári receptjeinek köszönhetően egész hónapban jókat ettünk (legalább képzeletben), a receptek azóta is megtalálhatók a felső menü ÉLÉSTÁR pontjában. (Ha bárki kedvet érez a folytatáshoz - továbbra is várom a képes recepteket!)
Februárban Panni, azaz Kučera Anikó mutatkozott be a blogon, aki légiutas-kísérőként már nagyon sok országban járt. 
A karácsonyi cipősdobozokért cserébe levelet kaptak a losonciak a beregszászi Sámuel Alapítványtól. Továbbra is lehet őket támogatni.
*Természetesen a hónap eseménye a Csemadok bál volt, amelynek képeit az alapszervezet fb-oldalán nézegethetjük és készülhetünk a 2018-as bálra. :-)
A hónap végén a RINGATÓ foglalkozásról is többet tudhattunk meg, Botos Tímeának köszönhetően, aki azóta is szorgalmasan tartja a foglalkozásokat a legkisebbeknek és szüleiknek a Nógrádi Könyvtárban. Bátran lehet hozzájuk csatlakozni!

MÁRCIUS 


A tavasz első hónapját a természettel, ill. természetfotókkal és előadással kezdtük a Nógrádi Könyvtárban, ahol a salgótarjáni Andrásfalvi-Faragó Zoltán mesélt a környékünkön fellelhető növény- és állatvilágról. Előtte a blogon játék is volt.
Természetesen a Kármán Napok sem maradhatott el, a szokásos március 15-ki megemlékezéssel együtt. Majd jött Szörényi Levente, hogy figyelmeztessen bennünket, hogy "Rohan az idő!". Jó társaságban tényleg gyorsan telik az idő, a beszélgetést követő Miskolci Illés Emlékzenekar Műhely koncert is nagyon hamar véget ért. Pedig hogy roptuk! :-)

ÁPRILIS


Nem áprilisi tréfa volt, pedig április elsején tartottuk 2017 első városnéző sétáját, amelynek végcélja a losonci fürdő volt. Visszanézve a képeket, megnyugtat a gondolat, hogy áprilisban már meleg szokott lenni :-)
A költészet napja tájékán járt városunkban Bandor Éva és Olasz István a SZER+ELEM+EZ című verses műsorukkal, amely nagy sikert aratott.
Aki kellően kíváncsi volt márciusban, az azt is megtudhatta mit gyűjt egy gyűjtő, konkrétan a Pincen élő Kelemen László. A gyűjteményeit bemutató kiállítás megnyitóján Korponai István zenélt.
Zenéből sosem elég, így a hónapot Herencsár Viktória cimbalommuzsikájával zártuk a Szabó Gyula Emlékházban.


MÁJUS


A 2017-es esztendő ötödik hónapját szintén zenével folytattuk, hiszen a nagy sikerű Csárdáskirálynő című produkciót tekinthették meg az érdeklődők. A jegyek nagyon hamar elfogytak, tartsák meg a nézők ezt a jó szokásukat idén is! :-)
Nem csak a fenti Csárdáskirálynő kapcsán egészült ki az egykori Csemadokos színjátszást bemutató anyag a blogon (elérhető a jobb menüsávból), hanem újabb fotókat kaptam Béres László hagyatékából, így a Kőszívű ember fiai című egykori előadásról is szó esett.
Május végén Ógácsra kirándultunk, Böszörményi István vezetésével bejártuk a temetőt, megnéztük a fából készült haranglábat és a régi templomot, majd a felújított gácsi várkastélyt is. Jó volt!

JÚNIUS


A júniust Gyermeknapi játékkal indítottuk a blogon, hiszen nem csak a gyerkőcök szeretnek játszani. A nyertest is kisorsoltuk, a helyes megfejtést is közzétettem.
Először a blog Bemutatkozik rovatában mutattam be Hoľko Rékát, aki Budapesten él és dolgozik, és akit jól meggyőztünk, hogy Losoncon vezessen beszélgetéseket PreSszóBeszéd címmel. Ezeket terveink szerint idén is folytatjuk, jelenleg Réka kevésbé ér rá...
A szezon végét igazi zsíroskenyeres retró bulival zártuk, a kitartóbbak ropták hajnalig!

JÚLIUS 
 

A nyár egészen békésen telt, egészen addig, amíg a losonci Kármán Színház be nem jelentette, hogy aktuális bemutatója júliusra esik. Így a szabadságolók és munkába járók lelki nyugalmát masszív kampánnyal és blogjátékkal zavartuk meg. Egyébként megérte, a BINGÓ című produkciót azóta már a környező falvakban is megtekinthették az érdeklődők...
A darabról és a színház életéről szóló összefoglalót most is Erdélyi Attila írta meg, a műsorfüzet és további fotók a Színházi archívumban tekinthetők meg. (Elérhető a Tartalomjegyzékből is - jobb oldalsó menü).

AUGUSZTUS


Mivel pihenés nekünk is jár, augusztusban nem csináltunk semmit. Helyettünk mindenki más szervezkedett, így Füleken és Losoncon is több napos Városnapokon mulathattunk.
A blog is csak alapjáraton működött, volt Könyvajánló meg Programajánló, majd Könyvajánló és ismét Programajánló... De szerencsére ezért senki sem reklamált :-)
Illetve volt aki már javában szervezte az őszi programokat. Augusztus végétől már jegyeket árultak egy fantasztikus koncertre a losonci zsinagógába... (De arról majd később).

SZEPTEMBER


A szeptembert városnéző sétával indítottuk, a kicsi de lelkes csapatot az eső sem tántorította el. Bejártuk Szodomát, szó esett a sótörő malomról és elmentünk egészen a kisfalusi kastélyig.
A blog 4 éves létezését ismét játékkal ünnepeltük meg, amelynek nyereményét a januárban Losoncon kiállító Jakab Réka vászontáskái képezték. A nyerteseket a PresSzóBeszéden sorsolták ki a beszélgetés résztvevői, akik a színházról, színjátszásról meséltek.
Sajnos szeptemberben bezárta kapuit a Phoenix Könyvesbolt, városunkban így magyar könyveket nem nagyon lehet vásárolni. Ennek következményeként a szokásos heti könyvajánló "újratöltött" változatban jelenik meg azóta, elsősorban a Nógrádi Könyvtár polcairól ajánlom a könyveket.


OKTÓBER
 

A 2017-es esztendő tizedik hónapjában a losonci zsinagógában Varnus Xavér és fiatal orgonisták, illetve a Perséről származó Fazekas Bence muzsikálását élvezhettük úgy hétszázan... Ez az élmény még napokig rezonált a losonciak lelkében. Innen is köszönet áldozatos munkájukért a szervezőknek! :-)
Mivel a Kármán Színház nyári bemutatójáról többen lemaradtak a nyaralások stb. miatt, így a Színházi Ősz műsorába is besorolták a BINGÓ című előadást, amelyet október végén tekinthettek meg ismét az érdeklődők.
A blogon játékot is indítottunk a Kassai Thália Színház Páratlan páros című komédiájának belépőjegyeiért.

NOVEMBER


Novemberben fergeteges sikert aratott a tháliások Páratlan páros című komédiája. Sajnos az előadást követő napokban az előadás egyik szereplője, Benkő Géza, 48 éves korában váratlanul életét vesztette. 
A Szabó Gyula Emlékházban megnyílt a művész utolsó éveiben készült műveiből az Idő-hallgatás című kiállítás, amely a tervek szerint egészen február végéig lesz megtekinthető.
És hogy kicsit megdolgoztassam a blog olvasóinak az agytekervényeit is, ismét Szófejtő játékot hirdettem, a nyeremény egy losonci és egy füleki motívumú bögre volt.

DECEMBER


Az év utolsó hónapjában sűrűn akadtak események. Mindjárt a hónap elején városnéző sétára indultunk, hogy megnézzük Losonc szépséges utcáit, meg a Nógrádi Múzeum és Galériát. A hóesés ellenére szép számban gyűltek össze a kitartó sétálóink. Köszönet érte!
A Szabó Gyula Emlékházba Écsi Gyöngyi és Kováts Marcell látogatott el, hogy Adventi koncerttel hangoljanak rá az elkövetkezőkre. A remek hangulatú rendezvényen kicsik és nagyok is remekül érezték magukat.
Természetesen december legnépszerűbb eseménye továbbra is az Adventi forgatag, amelyet ismét a Kármán József Alapiskola udvarán és termeiben tartottunk. Mindenki nagyon kitett magáért, így a szokásos eszem-iszom mellett az iskolások karácsonyi műsorát, a Török testvérek koncertjét is élvezhették a jelenlévők, a számos egyéb foglalkozás, lehetőség mellett.

Nem szóltam róla külön, de az év majdnem minden hónapjának első hétfőjén szorgalmasan találkozgatnak a "Szótértők" a Nógrádi Könyvtárban, hogy olvasmányélményeikről, illetve jeles személyiségekről szót ejtsenek. Ezt a jó szokásukat 2018-ban is megtartják. (Következő találka: január 8, 17.00 óra). A Ringatósok munkájához is sok sikert kívánok, ők is folytatják foglalkozásaikat idén is.

Köszönet minden szervezőnek, hogy 2017-ben is gazdagították az életünket a különböző rendezvényekkel, közösségi eseményekkel.
Köszönet a blog minden olvasójának kitartó támogatásáért. Már több mint 600 kedvelője van a blog facebook oldalának, így van remény, hogy a rendezvények sem maradnak érdeklődők nélkül.

Találkozzunk 2018-ban is a rendezvényeken!

(* frissítés: jan. 6., 15.00 óra)
Leírom ide is: Az összefoglalókat a teljesség igénye nélkül írom a blogról szemezgetve. Ez nem krónika akar lenni, ennél sokkal több történt Losoncon...

2017. december 10., vasárnap

Programajánló december 11-től

Advent időszaka nem csak a várakozásról, elcsendesedésről szól, hanem a találkozásokról, az együtt töltött minőségi időről is. Úgy vélem, aki most pénteken és szombaton eljött a kínált rendezvényekre jó nagy adag lelki muníciót kapott ajándékba. :-)
Hogy az elkövetkező napokban se maradjunk lelki muníció nélkül, ismét csokorba foglaltam a karácsonyváró programkínálatot.

Aki szereti a templomban felhangzó kórusműveket, az ne hagyja ki a ma délután 16.00 órakor kezdődő karácsonyi koncertet, amelyen a losonci OZVENA vegyeskar és a SERLY kórus lép fel az evangélikus templomban.


Az előttünk álló hét nagyjából párhuzamos történésekkel zajlik Losoncon és Füleken is.
December 12-én (kedden) Losoncon a gyermekek kedvence, Miro Jaroš ad karácsonyi koncertet délelőtt 10 órától a zsinagógában (amelyre állítólag minden jegy elkelt).
Füleken ugyanaznap délután 16.00 órától tartják a Városi Művelődési Központban a Füleki Művészeti Alapiskola Karácsonyi koncertjét.

Másnap, december 13-án szintén 16.00 órától a Szabó Gyula Emlékház nagytermében a losonci egyházi Művészeti Alapiskola adventi koncertje hallható és látható.

December 14-én és 15-én Losoncon és Füleken is karácsonyi vásár sok-sok műsorral.
Losoncon csütörtökön reggeltől lehet már vásárolni a Köztársaság téren felállított vásáron, a rendkívül gazdag, délután 13.00 órától estig tartó programban többek között a város iskoláinak tanulói, folklórcsoportok, az ESO band, másnap a Wanted tánciskola is fellép, a cserkészek pénteken meghozzák a betlehemi lángot, majd 18.00 órától karácsonyi táncparti lesz losonci DJ-k vezényletével…
Ráadásul pénteken a téren 13.00 – 19.00 óra között egy arra kijelölt járműbe elvihetjük mindazokat a dolgainkat, amelyek számunkra már haszontalanná váltak, de más még esetleg megörülne neki, legyen szó ruházatról, játékokról, könyvekről vagy bármi egyébről. Az adományokat a rászoruló családokhoz fogják eljuttatni.

Füleken a karácsonyi vásár 10.00 órakor kezdődik, a kultúrműsor csütörtökön és pénteken 15:00-tól 18:00-ig tart. Benne bemutatkoznak a városi oktatási intézmények, a művészeti csoportok (Melódia Női Kar, Jánošík Néptáncegyüttes, Rakonca Néptáncegyüttes), a füleki származású Krága René szólóénekes, valamint a budapesti Karaván Família. 


Rimaszombatban sem kell otthon búslakodni december 14-én, hiszen 17.00 órától az új Csillagházban a Pósa Lajos Társaság bemutatja a Siker kiadó legújabb gyermekkönyvét, a "Nincs e háznál szebb palota" címűt. A kötet válogatás Az Én Újságomban megjelent gyermekversekből. Közreműködnek Páko Mária Örömzeneműhelyének tagjai. A kötetet bemutatja Csipka Rozália.

December 16-án (szombaton) 17.30 órától a losonci zsinagógában Alena Čermáková lép fel a férje és a Corna Musica elnevezésű, reneszánsz fúvós hangszereken játszó formáció kíséretében. Erre a lírai zenés eseményre a belépőjegy 5 euróba kerül.


Füleken szombaton 16.00 órától a Városi Művelődési Központban a XIII. Karácsonyi hangversenyre kerül sor a Melódia Női Kar szervezésében. A fellépők között füleki, losonci és miskolci előadók is megtalálhatók.

Aki pedig ezek után még mindig nem bír magával, az látogasson ki a szokásos régiségbörzére a losonci piacra ill. vásárcsarnokba, ahol már december 17-én (vasárnap) reggel 7 óta adják és veszik a gyűjtők és nem gyűjtők a szebb időket is megélt tárgyakat.

Megemlíteném még az azt követő hétfő eseményeit is: Losoncon ismét a zsinagógába költözik a Szlovák TV és Rádió stábja, mivel hagyományos adventi közvetítései egyikét ismét városunkból sugározza. Ezúttal 19.30 órától a Queer Jane együttes és egy érdekes méhészeti projekt mutatkozik majd be az ország-világ előtt. Az adás a kettes csatornán 20.00 órától tekinthető majd meg, másnap pedig 21.05 órától a Rádio Slovenskon hallható. Jegyek korlátozott számban vásárolhatók.


Füleken a gyermekeknek kedveskedik még karácsony előtt a MeseFigurák Bábszínház, egészen konkrétan Bódi Andrea és Gyetvai Viktória a Hó volt, hó nem volt című mesecsokrukkal, amelyben a Hófehérke és a hét törpe, A róka és a holló, a Szegény ember kilenc tyúkja és kakasa és A három kismalac című mesék láthatók és hallhatók.
Az óvodások és kisiskolások számára rendezett előadás 09:00 órától kezdődik a Városi Művelődési Központban.

És végezetül még egy fontos információ: a karácsonyi pluszkilók idén is ledolgozhatók a hagyományos Karácsonyi Futóversenyen, amelyet idén december 26-án tartanak majd meg.
Online regisztráció és további információk: ITT.

Kívánok mindenkinek békés és örömteli napokat!

2017. szeptember 28., csütörtök

Programokról...

Úgy veszem észre egyre nagyobb izgalommal várja mindenki Varnus Xavér koncertjét október 6-án a zsinagógában, addig azonban akad még egy-két izgalmas rendezvény, ahová érdemes lesz ellátogatnunk.

Szombaton, szeptember 30-án Zengjen a dal címmel tartanak kórustalálkozót a református templomban 16.00 órai kezdettel. A közreműködők listája a képről kiböngészhető, a belépés pedig díjtalan!


Szintén ingyenes a belépés az október 2-án (hétfőn) a Nógrádi Könyvtárban 17.00 órakor kezdődő találkozóra, ahol ezúttal Böszörményi István a fiatalon elhunyt Göőz Bertalan olvasónaplójával és háborús naplójával ismerteti meg az érdeklődőket.

(Fotó: Böszörményi I. gyűjteményéből)


Mozduljunk ki!

2017. május 25., csütörtök

Ma Szabó Gyula, vasárnap Ógács

Bizonyára minden anziksz olvasó észrevette már a blog jobb sávjában pompázó meghívókat. Az első a mai Szabó Gyula megemlékezésre és kiállításának megnyitójára invitálja a nagyérdeműt, a második pedig a vasárnap délutáni gácsi sétánkra.
Ma 15.00 órára várja a Szabó Gyula Baráti Kör a festőművész református temetőben található síremlékéhez mindazokat, akik szeretnének megemlékezni a művészről, születésének 110-ik és halálának 45-ik évfordulója alkalmából.


17.30 órakor pedig a Szabó Gyula Emlékházban A tehetségtől a zsenialitás felé című kiállítás megnyitója zajlik majd, amelynek kurátora Böszörményi István. Mindkét helyszínre sok szeretettel várják az érdeklődőket.


A másik meghívó pedig szokásos városnéző sétánkat hirdeti, amelyet ezúttal a szomszédos Gácson, illetve Ógácson ejtünk meg május 28-án, vasárnap.
2014-ben már sétáltunk egyet Gácson, akkor Csontváry nyomában jártunk Puntigán József vezetésével. Most Böszörményi István kalauzol majd bennünket, előbb Gácson a temetőben a Forgách-család sírhelyeit keressük meg, majd Ógácson alaposan megnézzük magunknak a késő román, kora gótikus templomot, amelyben többek között a Sárkányölő Szt. Györgyöt ábrázoló freskó is megtalálható.

Kép forrása

A mellette látható 17-ik századi harangláb eredetileg egyetlen vasszög felhasználása nélkül készült. Miután alaposan megtekintettünk mindent, és a Gácson található zsidó emlékekről is szó esik, közösen elsétálunk a felújított várkastélyba, ahol ha minden igaz, magyar nyelvű vezetésben részesülünk.


Szervezési tudnivalók a vasárnapi sétához: találkozó Gácson a Községi Hivatal melletti parkolóban 14.00 órakor. Érkezés a helyszínre egyénileg, autóval, kerékpárral, busszal, stb., ki hogy szeretné... (a busz 13.30-kor indul a losonci buszállomásról ITT a pontos menetrend.)

Mindenkit szeretettel várunk vasárnap Gácson, kár lenne ezt a közös élményt kihagyni! :-)

2016. december 30., péntek

HÓNAPSOROLÓ 2016

Év végén nem árt átgondolni az éppen búcsúzó esztendő történéseit, én is megteszem ezt ismét, úgy ahogy azt tavaly és tavalyelőtt is megtettem. Lássuk tehát a 2016-os év eseményeit havi bontásban!

JANUÁR


Vannak rendszeresen ismétlődő rendezvények, ilyen a CSEMADOK BÁL, amely 2016-ban januárra esett (2017-ben február 18-án lesz), vagy az Újévi Operett-Musical Gála (2017-ben január 21-én 19.30 órától lesz), de az ennél sokkal kisebb kaliberű, azonban rendszeresen megvalósuló "Szótértők" találkozója is, a Nógrádi Könyvtár olvasótermében (2017. január 9-én lesz).
Januárban nyitotta meg kapuját Losoncon a Franz Táncterem és Sörfőzde is, így egy újabb remek kulturális és persze gasztronómiai helyszínnel gyarapodott a város. 
A blogon januárban Szabó Klárinak köszönhetően megismerhettük az almaecet és a gömöri gombócok készítésének titkait is.
Ráadásul januárban Csák Etelka Csemadok Életmű Díjat kapott, aminek nem csak a Kármán Színház tagjai örültek nagyon...

FEBRUÁR


A 2016-os esztendő második hónapját Valentin-napi játékkal kezdtük itt a blogon, és hogy közben se éhezzünk, Szabó Klári ismét receptekkel szolgált, a túrós kifli és a baranyai haluska került figyelmünk középpontjába. 
Akkoriban még több szabadidővel rendelkeztem mint mostanság, így elindítottam az 1888-as Losoncz és Vidéke című hetilap szemlézését Sajtószemle címmel. Ebből összesen 23 rész van fent egyelőre, lehet hogy jövőre a sorozat folytatódni fog, az eddigi részek az oldalsó TARTALOMJEGYZÉKBŐL érhetők el a legkönnyebben.

MÁRCIUS


Ha március, akkor természetesen Losoncon Kármán Napok, így volt ez 2016-ban is, ismét sokan gyűltek össze a Vigadóban a március 15-i ünnepségen.
A blogon nagy sikerű Nőnapi Játékot indítottam, amelyben virágok kezdőbetűi segítségével kellett eljutni a megoldáshoz. Márciusban megtartottuk az év első városnéző sétáját is, de hogy ne fázzunk nagyon, jó sokat időztünk a losonci levéltár termeiben...

ÁPRILIS


Nem áprilisi tréfával, hanem Derzsi György LEHÁR estjével kezdtük a következő hónapot a Vigadóban. Később sem estünk TÚLZÁSOKBA, csak Laboda Róberttel beszélgetett Szászi Zoltán többek között a slam poetryről.
A blogon központ megjelent a lisztmentes mákos torta receptje és a FEL A FEJJEL játék újabb fordulója, de valamiért a tortának nagyobb sikere volt, mint a játéknak :-)

MÁJUS

Alsó Szalatna: Hubay Jenő kastélya (fotó: Varga János)

Májusban Apátfalván át elsétáltunk Alsó Szalatnára, a helyszín remek ismerője, Mária Adamová kalauzolásával. 
A blogon közben ismét játékra invitáltam az embereket, de az egykori lámpavas nem sok szívet dobogtatott meg... Egy picivel nagyobb volt az érdeklődés a színházi belépőjegyekért indított játék iránt, amellyel a Kármán Színház június eleji bemutatóját harangoztuk be.

 JÚNIUS


Amint azt fentebb említettem a júniust színházi élményekkel indítottuk, Boris Vian: Medúza-fő című darabját a losonciak Máté Krisztián rendezésében mutatták be a B.S.Timrava Színház emeleti termében.
Az egykori kultúrház színpadát pedig az egyik pénteken a Kármánsuli gyerkőcei töltötték be, akik az idei  esztrádműsorukat mutatták be a szüleiknek és érdeklődőknek - nagy sikerrel.
A hónap vége felé pedig megrohamoztuk a felújításon átesett és megnyitott zsinagógát is.

JÚLIUS


A nyári hónapokra a losonci szervezők is kiveszik szabadságukat, így maradtak a füleki és a szlovák nyelvű városi programok, mindkét típusból akadt szép számban. Füleken például az UdvArt fesztivál, Losoncon a Nógrádi Folklórfesztivál várta a látogatóit, de aki nagyon nem bírt magával az sokadmagával elfuthatott Rappig, vagy eljárhatott szombat esténként az ingyenes kertmozis vetítésekre is a ligetbe.
A fenti fotót pedig azért tettem ide, mert nyáron (is) egyre több turista látogat városunkba, akár nekik is remek szolgálatot tehet ez a remek helytörténeti könyvecske...

AUGUSZTUS


Augusztusban is inkább a 770 éves Fülek tobzódott az eseményekben, Losoncon a hónap vége felé tartották a szokásos Nógrádi Vásárt és a köré szerveződő, egyre pompázatosabb Városnapokat. Egyébként Csák Évikének köszönhetően a tejfölös gombapörkölt receptjét is megismerhettük. És sajnos egy gyászhírt is megosztottam a blogon.

 SZEPTEMBER

A kastély Videfalván (Vidiná) (fotó: P.J.)

Aki a hónap elején nem volt rest és Pincre utazott, az megnézhette a Kassai Thália Színház előadását az ízes palóc nyelvjárásban játszott Portugált. 
Kiska elnökünk sem volt rest és szeptemberben Losoncra látogatott, sok egyéb mellett átadta a zsinagógában elhelyezett Memento című alkotást is.
Mi sem voltunk restek és a hónap végén elsétáltunk Videfalvára, ahol a kastély mellett a templomra és a mélyében megbúvó kriptára is vetettünk néhány pillantást.

OKTÓBER


Losoncon Őszi Kulturális Fesztivál kezdődött, aminek köszönhetően ismét tobzódhattunk a rendezvényekben, volt Csiribiri Játszóház, Felvidéki értékeinkről kiállítás, Böszörményi István is tartott mindenféle előadást itt és ott... 
A hónap csúcsrendezvénye egyértelműen a Franz Sörfőzdében megtartott Verséneklő Fesztivál beharangozó estje volt, amelyre jegyeket a blog játékában is lehetett nyerni.
Valamikor az ősz folyamán Losoncon is elindultak a legkisebbeknek szánt ingyenes Ringató zenei foglalkozások, amelyek azóta is folytatódnak a Nógrádi Könyvtárban.

NOVEMBER


Az év utolsó előtti hónapjában Losoncon színházi fesztivál zajlott, de volt ismét CSIRIBIRI Játszóház, Mocsáry Lajos kiállítás a Kármán József Alapiskola termeiben, a blogon pedig jegyeket lehetett nyerni a Mirandolina, te drága című előadásra. 
Közben szereztem néhány új blogpartnert is, virágosat, vitamindúsat, hogy legyen kitől beszerezni a játékok nyereményeit...
A hónap vége felé pedig elindultunk idei utolsó sétánkra a losonci temetőbe és a felújított ravatalozóba, amely séta várakozáson felül sikerült, annál is inkább, hiszen még a Kossuth Rádióban is szó esett róla. 

DECEMBER


Az adventi időszakban természetesen a blogról sem hiányozhatott a Karácsonyi játék, amelybe 27-en kapcsolódtak be. A biztonság kedvéért szót ejtettem az egyik átalakult blogpartnerről is, hogy el ne tévedjünk, amikor a karácsonyi ajándékokat vásároljuk. 
Vitathatatlanul a hónap legjobban sikerült rendezvénye lett az ADVENTI FORGATAG címen megrendezett karácsonyváró találkozó a Kármán József Alapiskola termeiben és udvarán, amely során jó nagy kupac ajándék gyűlt össze a kárpátaljai gyermekeknek, és amely egyébként a jelenlévők lelkének és testének is megfelelő táplálékkal szolgált a különféle műsoroknak, illetve a karácsonyi puncsnak, káposztalevesnek, satöbbinek köszönhetően...

Persze ennél sokkal, de sokkal több történt velünk idén is, ezek egy része fent van ebben az internetes naplóban is, más része csupán az emlékezetünkben marad fenn, de nem baj. Lényeg, hogy hónapról-hónapra újabbnál  újabb ÉLményekben van részünk, biztos vagyok benne, hogy így lesz ez jövőre is.
Kellemes lezárását a 2016-os évnek, januárban találkozunk a rendezvényeken!

Érdemes a színessel jelölt szavakra kattintani, így eljutunk az eredeti cikkekhez, eseményekhez, fotóalbumokhoz, fb-oldalakhoz. Jó nosztalgiázást mindenkinek! :-)