2016. április 10., vasárnap

Programajánló április 11-17.

Mintha a természet is lépést akarna tartani felgyorsult világunkkal, minden villámtempóban rügyezik, hajt, virágzik, mi pedig kapkodhatjuk a fejünket miről maradunk le.
Múlt pénteken két kiállítás is nyílt városunkban, gondolom a többség egyikre sem jutott el, de ezt a lemaradásunkat például ezen a héten bepótolhatjuk. Az egyik kiállítás a Galéria üzletközpont első emeletén nyílt a Magán Művészeti Iskola által meghirdetett nemzetközi versenyre beérkezett gyermekrajzokból.


A másik kiállítás a Szabó Gyula Emlékházban látható, mégpedig Štefunková-Szabó Erzsébet képeiből. Az Emlékház péntek délután 14.00 – 17.00 óra között tart hivatalosan nyitva, egyéb időpontokban előzetes egyeztetést követően nyerhetünk belépést (tel. sz.: 0911 494 485).

Április 12-én (kedden) egy zenei csemege vár ránk Losoncon, az immár 50 éve koncertező Honza Nedved és zenésztársai este 19.00 órától örvendeztetik meg lelkünket az Apolló Moziban. Jegyek 12 euróért az Arany utcai zeneműboltban válthatók.

Rimaszombatban szintén április 12-én ifjú gitárművészek koncertjére várják az érdeklődőket 18.00 órára a Városi Galériába, a 36-ik Zenei Tavasz keretén belül. Darina Jókaiová és Dávid Hnat koncertjére jegyek 2 euróért válthatók.

Kiállítást Füleken is nézhetünk, a Városi Honismereti Múzeumban veterán autókban gyönyörködhetünk egészen május 12-ig.

Április 16-án (szombaton) a kutyakedvelők bizonyára örömmel látogatnak el a losonci parkba, illetve a focipályára, ahol kutyakiállítást valamint versenyt szerveznek, ez utóbbi még vasárnap is tart majd.

Szombat estére ismét opera, ezúttal G. Donizetti: Roberto Devereux című műve lesz terítéken a New York-i Metropolitan előadásában. A helyszín az Apolló Mozi, kezdés 18.45-től, a belépődíj pedig 12 euró.

Továbbra is várom az értesítéseket az egyes rendezvényekről, szívesen megjelentetem itt a blogon.
Kellemes élményekkel teli napokat kívánok mindenkinek!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése