2014. szeptember 14., vasárnap

Programajánló szeptember 15-21.

Így nézne ki a blog, ha torta lenne... :-)
Örömmel tölt el, hogy a blogszülinapi albumunk ilyen sok embernek tetszik, remélem, akik eddig „csak” lájkolták az eseményeinket legközelebb élőben is kipróbálják, milyen érzés részt venni a találkozóinkon. (- Jóóóó!!!)

Ebben az esős szeptemberben kicsit talán furcsán hat a következő felhívás, melyet a város intéz lakosai felé: 2014. szept. 16 és 22. között hagyják otthon a gépkocsikat, és váltsanak át kerékpárra. Az „Európai mobilitás hete 2014” rendezvényhez csatlakozva egész héten érdekes események zajlanak majd a városban, a kicsiknek közlekedési pályát rendeznek be a Köztársaság téren, de pénteken lesz PARK(ing) DAY is, sőt szept. 22-én (hétfőn) a losonci tömegközlekedés járatai ingyenesen vehetők majd igénybe. Addig meg reméljük a nap is kisüt…

Különben a héten önkéntesek takarítani fogják a város egyes területeit, kedden a református temetőt, szerdán a régi zsidótemetőt, csütörtökön a parkot, szombaton pedig a Priestor – modern művészet platformja elnevezésű helyet, gondolom, aki segítene szeretne, azt nem kergetik el. Feltételezem, hogy a Városi Hivatalban bővebb felvilágosítást is adnak a dologról…

Szeptember 16-án (kedden) egy másik országos rendezvénybe is bekapcsolódnak Losoncon, a Nógrádi Könyvtár szervezésében 10.00 órai kezdettel a losonci gyermekeknek olvasnak fel a B.S. Timrava Színházban, 14.00 órától pedig a gyermekklinikán fekvő kis pácienseknek – szlovákul.

Szerdán, vagyis szept. 17-én délután 15.00 órára várja a város a sétára áhítozókat, ugyanis a felújított Komensky utcát szeretnék bemutatni a nagyközönségnek. Találkozó az utca zsinagóga felőli végében, a szlovák nyelvű idegenvezetést Andrea Moravčíková tartja. Megjegyzem, elolvasgatva a járdába behelyezett táblák szövegeit, meg kell állapítanom, hogy a blog helytörténeti cikkeinek rendszeres olvasói szerencsés helyzetben vannak, hiszen már sok mindenről szó volt az utcával kapcsolatban.

Szeptember 19-én pénteken kettős kiállítás megnyitó a füleki Vármúzeumban. A nem oly rég „újrafelfedezett” Vayszada Károly festő füleki és losonci fényképeiből, ill. ólomkatonákból nyílik kiállítás délután 16.00 órai kezdettel a Bebek-toronyban. Aki valamilyen oknál fogva nem ér oda a megnyitóra, a tárlatot november 15-ig tekintheti majd meg.

A sportrajongók örömére Losoncon szeptember 20-án átadják a felújított ARÉNÁT, a kiállítási terület (Výstavisko) évekre elhanyagolt sportcsarnokát, és egyből nagyszabású rendezvénnyel indítanak: a kassai Good Angels és a moszkvai Spartak kosárlabdás lányai mérik össze erejüket egy barátságos nemzetközi mérkőzésen. Jegyek már elővételben is kaphatók a Spool, a.s. pénztárában és a Városi Információs Központban („MIC”), kapunyitás 16.40-kor, kezdés 18.00 órakor. Állítólag nagy az érdeklődés, nem árt időben bebiztosítani a jegyet.

Aki szombaton más kikapcsolódásra vágyik és szereti az egyre népszerűbb dumaszínházas produkciókat, az szeptember 20-án látogasson el Fülekre, ahol este 20.00 órakor Bödőcs Tibor „Böllér Balett” című önálló estje várja a nagyközönséget. Vendég: Tóth Edu. Jegyek elővételben 7 euróért kaphatók, az előadás napján 9 euróért a VMK-ban..

Előzetesen pedig egy zenei rendezvényre szeretném felhívni már most a figyelmet: szeptember 27-én 16.00 órától ismét APAFest a Nógrádi Múzeum és Galéria udvarán, ill. rossz idő esetén odabent. Fellépők: Peter Janků, Tyger, Marek Szabó, The Dark Angels (acoustic trio) és Tai Chi bemutató is lesz.*

Októberben pedig majd rengeteg rendezvény vár ránk, 65-ik évfordulóját ünnepli a losonci Csemadok is, ennek örömére rengeteg izgalmas eseménnyel készülnek.

Mára részemről ennyi, reméljük, hogy egyszer a nap is kisüt, az eső is eláll! Mindenkinek kellemes hetet kívánok!
(a színessel jelölt szavak hivatkozásokat rejtenek, rájuk kattintva bővebb információk olvashatók)

* frissítés (9.17.): sajnos a fesztivál későbbi időpontra tolódik, amint kiderül az új dátum tudatom!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése