2014. szeptember 12., péntek

Blogszülinap!

Ahogy azt a hűséges olvasók bizonyára észrevették, szerdán blogszülinapi bulit tartottunk, végre kaptam fotókat is róla, következzen tehát egy kis összefoglaló.

Ha valaki veszi a fáradságot, és visszakeresi az első bejegyzést a blogon, láthatja, hogy annál 2013. szeptember 17. szerepel dátumként. Ez csak részben igaz így, az első cikk megszületésével hosszasan lamentáltam, kétségek gyötörtek, kell ez nekem, indítsam, ne indítsam, mi lesz ebből? És persze a felelősség terhét is éreztem valahol, hiszen ha valamit elkezdek, azt folytatni is kell…
Szóval ezzel indult a blog, ÍME az első cikk.
Azóta persze bebizonyosodott, hogy van ennek értelme, ha más nem új embereket ismerek meg, és a programajánlók írásának köszönhetően rendkívül tájékozott vagyok a környék rendezvényeit illetően. Persze nem elhanyagolható tényező az sem, hogy a bloggal kapcsolatban eddig csupa pozitív visszajelzést kaptam! Ez újabb energiákkal tölt el a folytatáshoz.

No de kanyarodjunk vissza az őszi első Klubszerdánkhoz, melyre rendhagyó módon tortával készültünk. A tortát ismét egy fiatal leányzó, Linda sütötte (évente süt a blognak egy csokitortát), ITT láthatók további alkotásai is.

Megettük a blogot! :-)

Úgy látszik a torta mint hívószó a losonciak körében nagy hatással bír, ha jól számoltam az érkező és távozó személyeket is beleszámolva 19 felnőtt és 6 gyermek tette tiszteletét szerdán a blogszülinapon.

A mester egészen pontos szemmértékkel rendelkezik

Mindenféle formaságokat mellőzve, pár szóval megköszöntem, hogy a jelenlévők eljöttek és Galcsik Karcsi barátunk most a változatosság kedvéért nem a vetítőt kezelte, hanem tortát szeletelt – nagyon profin!

Egy kis bor, egy kis beszélgetés

Borozgatás közben a beszélgetések is beindultak, hiszen a hosszú nyár után annyi mondanivalója van az embernek – és itt tényleg nem volt más feladat, csak enni, inni, s jól érezni magunkat egymás társaságában.

Ott hátul fehérben Marika, elöl jányok s asszonyok :-)

Anné Marika (boldog névnapot a Máriáknak!) elhozta a családi fotóalbumát is, sok-sok csemadokos fényképpel, ezeket majd lassan adagolom a blog színjátszós rovatában.

"Azért jöttünk össze, hogy ne legyünk szanaszét!"

Hogy némi statisztikai adatokkal is szolgáljak: ez a 297-ik blogbejegyzés, megjegyzésből érkezett 414 a kármánosoknak és a játékoknak köszönhetően, és az oldalt több mint 20 ezer alkalommal jelenítették meg. Megszámoltam: 
  • volt 36 helytörténeti cikk Puntigán Józsefnek köszönhetően, 
  • írtam 57 programajánlót
  • a Phoenix Könyvesboltból (Csák Évinek köszönhetően) érkezett 48 könyvajánló,  
  • Erdélyi Attila 29 cikkben foglalta össze a Kármán József Színház 25 éves történetét, ehhez társult 30 színházi archívum, és mostanában 11 csemadokos színjátszós cikk
  • megjelent 8 bemutatkozás és  
  • 14 játékkal untattam az olvasóinkat…
Volt néhány Klubszerdánk, sétáltunk, kirándultunk – és a lényeg: jól éreztük magunkat együtt!

Köszönöm minden BLOGPARTNERÜNKNEK a támogatást, a Klubszerdák szervezőinek – Demecs Andrea, Hajdók Hajnalka, Puntigán József – a kreatív ötleteket és megvalósításukat, Galcsik Karcsinak a technikai hátteret, Böszörményi Istvánnak a vetélkedőnk kérdéseit, Duray Évának a helyszín biztosítását, Gyüre Viktóriának a plakátok és egyebek készítését, OLVASÓINKNAK pedig a további szíves támogatást.

(Szöveg: Éva, fotók: Puntigán József; a színessel jelölt szavak hivatkozásokat rejtenek, rájuk kattintva további információk olvashatók)

frissítés: (szept.12, 19:44) létrehoztam az fb-n egy albumot, itt lapozható

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése