2014. augusztus 31., vasárnap

SZEPTEMBERI előzetes programajánló

 
Fotó: P. J.
Hát ezt leírni is rossz, bár én szeretem az őszt, de idén valahogy nagyon gyorsan elröppent a nyár, sőt! Szóval holnaptól szeptember, én meg őszintén megvallva bajban vagyok, ugyanis tudom, hogy lesznek mindenféle rendezvények, csak pontos időpontok még nem állnak a rendelkezésemre, így azokat majd a szokásos heti programajánlókban pontosítom.
Ami biztos: holnap, vagyis szeptember 1-én Szlovákiában ünnep, az alkotmány napja, így a gyerkőcök máris szünettel kezdhetik a tanévet…

Szeptember 4-én csütörtökön érdemes lesz ellátogatni a losonci Matica-házba, ott ugyanis délután Martin Pap naiv festő műveiből nyílik kiállítás délután 15.00 órai kezdettel. A képek meg is vásárolhatók, a tárlat szept. 19-ig látható.

Ha már a kiállításoknál tartunk: a Városháza házasságkötő termének előcsarnokában szeptember végéig tekinthető meg az Ősöktől az utódokig című kiállítás, amely az 1. világháború és a holokauszt évfordulója alkalmából valósult meg.

Szeptember 5-én (pénteken) Fülekre látogat a budapesti Bulvárszínház Roy Coonney: Délután a legjobb avagy a MINISZTER FÉLRELÉP című komédiájával, a főbb szerepekben Straub Dezső, Nyertes Zuzsa, Harsányi Gábor, Fodor Zsóka látható. Kezdés 19.00 órakor, jegyek elővételben 8 euróért, a helyszínen 10 euróért kaphatók.

Szombaton, szeptember 6-án érdemes lesz kiruccanni Alsósztregovára, ott ugyanis Madách-napokat/falunapokat tartanak. A rendezvényt előző nap 17.30-kor nyitja meg a község polgármestere, szombaton délelőtt 11.00 – 15.00 óra között kézművesvásár és foglalkozás, valamint egy igazi csemege is várja a kastély látogatóit: a losonci B. S. Timrava színjátszói megelevenítik Madáchot és élete meghatározó asszonyait egy rövid szlovák nyelvű előadás és tárlatvezetés keretén belül.

Mivel szeptemberben a losonci anziksz blog betölti első életévét, úgy vélem illő dolog ezt a nyár utáni első Klubszerdánkon megünnepelni! Így ha mások is úgy akarják, reményeim szerint szeptember 10-én találkozunk az MKK-ban, ha mégsem akkor és ott, akkor majd időben hírt adok az új időpontról és helyszínről…

Szeptember 12-ére (13,14) írják a fülekiek a Zsákszínház bemutatóját: a Tortúra este 18.00 órakor kezdődik. Emlékeim szerint ennek már több beharangozott bemutató időpontja is volt, aki tud erről valamit, az nyugodtan felvilágosíthat az ügyről, a mostani dátumhoz a belépőjegy 2 euróba kerül.

Szeptember 13-14 (szombat-vasárnap) a losonci park ismét megtelik kutyákkal, ugyanis nemzetközi kutyakiállítást szerveznek ott, fajtiszta ebek és gazdag program várja reggel 9-től a látogatókat, a belépés ingyenes.

Szeptember 16-án (kedden) Marc Camoletti: Négyen a kanapén című komédiáján szórakozhatunk szlovák nyelven az Apolló Moziban, kezdés 19.00 órakor, a televízióból jól ismert színészek 14 euróért tekinthetők meg „élőben”, de jó lesz sietni, ha jól láttam Losoncon az utolsó szabad jegyeket árulják, így akinek nem jut jegy, elmehet egy nappal korábban Rimaszombatba, ott még több a szabad szék….

Úgy látszik az augusztusi anzikszos kastélylátogatás megtette hatását, szeptemberben a Csemadok is kirándulást szervez Alsósztregovára és Szklabonyára, ötvözve így Madáchot és Mikszáthot egy napba. Ha jól tudom, a kirándulásra 20-án (szombaton) kerül majd sor, ha nem jól tudom, majd kiderül az igazság..

Klubszerdáink résztvevői és blogunk olvasói bizonyára tudják, hogy júniusban szórakoztató műveltségi vetélkedőt szerveztünk „Losonc, szeretlek!” címmel. Terveink szerint ezt feltétlenül folytatni szeretnénk, így szeptember vége felé ismét sort kerítünk egy újabb fordulójára. Részletekkel és pontos dátummal még nem szolgálhatok, de aki játszani és szórakozni szeretne, az már most készülhet: olvasgassa a blog helytörténeti cikkeit, ártani nem árthat! ITT pedig betekintést nyerhetünk az első vetélkedő menetébe.

Aki szereti a mulatós zenét, annak bizonyára tetszeni fog a füleki Pertu parti szeptember 26-án a várudvaron. Azt írják, hogy nyilvános TV felvétel lesz, őszintén bevallom, nekem a Postás Józsi meg Bunyós Pityu, stb. nevek nem sokat mondanak, de akinek igen, az 8 euróért elővételben és 10 euróért a helyszínen vehet rájuk belépőjegyet.

Idén 65 éves a Csemadok, ennek tiszteletére blogunk Színház rovatában a krónikában lapozgatunk, az alapszervezet pedig többek között kiállítással készül ünnepelni, majd erről is időben hírt adunk!

Röviden mára ennyi, kívánok tehát mindenkinek kellemes szeptembert, vénasszonyok nyarát, a gyerkőcöknek könnyű iskolakezdést, mi pedig reményeim szerint találkozunk a rendezvényeken!

Ja, és mielőtt el nem felejtem: még 2 hét a fotópályázat beküldési határideje. Eddig nem sok kép érkezett, ha nem embereli meg magát a társaság, nem tudom, nem tudom, lesz-e ebből egyáltalán valami…

(a színessel jelölt szavak hivatkozásokat rejtenek, rájuk kattintva bővebb információk olvashatók)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése