Hol volt, hol nem volt… 8

„A Mágus”

1994 nyarán egy picit ismét „kiengedtük a gőzt” a nyári táborozáson Tarnamérán. Ezúttal velünk tartott (ha emlékeim nem csalnak) Vlado Sadílek is, a „Mágus”, akivel lényegében Komárom óta sülve-főve együtt voltunk és bőszen „fűztük” egymás agyát a következő darabbal kapcsolatban. A döntés végül August Strindberg „Kísértetszonáta” c. művére esett.  Részletesebben majd az alábbiakban nyilatkozom, előbb még egy kis kitekintés az őszi tevékenységünkre. A Lehár esttel igencsak futott a szekér, kb. 15-ször játszottuk különböző eseményeken az elkövetkezendő pár hónapban. Azt hiszem a legemlékezetesebb fellépésünk (számomra biztosan) az 1994. augusztus 20-i, a salgótarjáni vásárban a „lengyel piac” területén, ahol kb. 15000 (!) ember előtt kellett szerepelnünk. További fellépők voltak még pl. Kabos László, Kibédi Ervin, Csala Zsuzsa stb., és szerintem nem vallottunk szégyent, hiszen T. Pataky Editke hathatós segítségével egyetemben (ő vezette az egész vásári műsort) jól sikerült az egész buli.

Jano Stankovič, Csák Pista és Csák Lídia

Szeptemberben azután a Vigadóban került sor egy igencsak „rázós” akcióra: 17-én Losoncra látogatott a világ legismertebb focistája – Pelé (!), és a báltermet kellett előkészíteni a kb. 400 személyes svédasztalos fogadásra.  A szervezésben színkörünk tagjai jelentős részt vállaltak, és – bár totál fáradtan –, de jól sült el az egész akció. Ráadásul Pelé távozása után át kellett rendeznünk a Vigadó báltermét, mert este ott zajlott az első Miss Novohrad (szépségverseny), melynek fővédnöke, szervezője Silvia Lakatošová volt, s mint egykori országos Miss győztes, igencsak megizzasztott mindnyájunkat igényességével. Viszont kiálltuk a próbát és új élményekkel és tapasztalatokkal lettünk gazdagabbak.

Erdélyi Attila, Csák Pista, Erdélyiné A. Gabriella, Peter Janků , Puntigán József

Ezután még „letudtuk” a következő Őszi Színházi Napokat és nekiálltunk a Kísértetszonátának. Sok-sok megbeszélés és elemzés után, az első dolog a díszlet elkészítése volt, ami kegyetlen munkának bizonyult. Heteken át forrasztottunk, fúrtunk, faragtunk, szereltünk a Csemadok épületünkben, míg végre sikerült összeállítanunk a monumentális konstrukciót (kb. 5,5 m magas, 9 m széles és 7 m mély „szerkentyűről” volt szó).  Beletelt egy kis időbe, míg megszoktuk a biztonságos mozgást a díszletben, elől, hátul, fent, lent… Az egész műből látható egy s más a fényképeken. Vladoval ezután kezdtük el a próbákat, már a díszletben. Rengeteg szereplő, zene, effektusok… mind-mind a „Mágus” látványvilága, és mire minden a helyére került, eltelt egy-két hónap. Viszont Vlado elmondta, hogy ezt a darabot felkínálta profi színházaknak is, és sehol sem vállalták, főleg anyagi okokból kifolyólag.

Ez pedig egy csoportkép :-)*

*A szereplőket Csák Évike segített beazonosítani: az emeleten Győry Ildikó és Kandik Réka, a "gyásznép": ülő sor balról-Bíróné Vámos Anikó, Sumec Erika, Bene Győző, Csák Etus, Gerő Ervin; álló sor balról: Vass Norbi, Máthé Erika, Volentová Steffi, Balázs Ildikó, Elöl: Csák Pista, Puntigán Józsi, Erdélyiné A. Gabriella

Egyébként a díszletet az a Peter Jankú tervezte, aki később sikeres díszlettervezőként dolgozott sok szlovák profi színház felkérésére színdarabok vagy musicalek színrevitelénél.  Ami a darab mondanivalóját illeti, nem vagyok biztos benne, hogy a mai napig megértették (-tem) a szereplők, sőt talán maga a szerző sem tudta, hogy mit akar annak idején. A viccet félretéve, egy öregemberről szól, aki nagy manipulátor, maga helyett keres egy „áldozatot”, akit teljesen átformálhat a maga szája íze szerint.  Az öregember – Hummel igazgató – (Csák Pista alakította), egy különös álomvilágban él, mely tele van víziókkal, volt vagy valós szereplőkkel az életéből, akiket teljesen „megmanipulál”, de a második rész végén „fellógatjuk” őkelmét. A darab végére átveszi a szerepét a „diák”, akit Jano Stankovič alakított, s becsületére legyen mondva, hogy a rengeteg szöveget tisztességesen megtanulta és előadta – tök szlovák létére!

Erdélyi Attila, Csák Pista, Erdélyi Gábor + 1 gyermek Bene Ricsi

A bemutató végül sok-sok kompromisszum és időzavar után 1995. június 5-re sikeredett a losonci Vigadóban. A közönséget sokkolta az előadás, a látvány a zene (Wagner, Pendereczky, Laibach, valamint operabetétek élőben Győry Ildikó előadásában), és nemcsak én vallom, hanem sokan mások is, hogy „ilyet még nem láttak” Losoncon.

Jano Stankovič, Csák Éva

Ismét csak eljutottunk Komáromba a Jókai Napokra, ahol igencsak nagy várakozás előzte meg az előadásunkat, főleg Vlado Sadílek személye miatt. Nos, nem okoztunk csalódást, megkaptuk a fődíjat, Vlado a legjobb rendezés díját és Csák Pista a legjobb férfialakítás díját.  Nagyon örültünk, de tudtuk, hogy az elért eredmények a jövőben bizonyos elvárásokat támasztanak majd a csoportunkkal szemben, mind szakmai, mind pedig a közönség szempontjából. A Jókai Napok győzteseként ismét képviselhettük az itthoni magyar amatőr színjátszást a mártoni Scenická žatván, ahol szintén nem maradtunk szégyenben. Vladot ott sokan ismerték, és a zsűri elnöke „megsúgta“, hogy mi voltunk a legjobbak, csak... nem nyerhettünk, mert... Ugye tudják miért, végül is a legsötétebb Mečiar korszakot éltük meg akkoriban. Nem baj, nem lógattuk az orrunkat, hiszen a politika mindig is beárnyékolta e tájak országainak kultúráját (még ma is). 1995 őszén a Kísértetszonátával mutatkoztunk be először a salgótarjáni közönségnek (köszönhetően többek között T. Pataki Lacinak és Editkének) a József Attila Művelődési Ház színpadán. Az ottani technikusokat is meglepte a díszlet, melynek felépítése már „csak” 5 órába tellett, szétszedése 4-be… közben egy „röpke „előadás és kész. Mit mondjak, az ottani közönség is sokkolva lett…

Az Erdélyi család angyalai: Anita, Beáta és Krisztina

Mindent egybevéve: a Kísértetszonáta volt addigi működésünk csúcspontja (nemcsak szerintem), és bár csak kilencszer játszottuk – az igényessége miatt (térben, időben, szereplők számában) –,  a mai napig nem szárnyaltuk túl semmi  hasonlóval, sem a hangulatát, sem az előállításához szükséges irdatlan melót sem.  Még ma is libabőrös vagyok, amikor a bemutatóról készült felvételt nézem és „nosztalgiázom”…
Mindezt nagyon nagy részben Vlado Sadíleknek, a „Mágus”-nak köszönhetjük, akivel ezután még négyszer volt alkalmunk együttműködni.
Ezzel viszont még nem ért véget az 1995-ös év… de erről majd legközelebb.

Aki nem hiszi, járjon utána…
(Szöveg: Erdélyi Attila, fotók a csoport archívumából; a képekre kattintva azok nagyobb méretben nyílnak)

frissítés: a képek szereplőit Csák Évike és Erdélyi Gábor segített beazonosítani - Köszönöm!