„Ó jaj, háromszor is ó, jaj…” (A Kar)
Gyújtogatók Losoncon…
Akkor folytatnám az 1992-es évet. Akkoriban még igencsak bőven elfoglaltuk magunkat (a rákövetkező 1993, 1994-as évekkel egyetemben). Hiába, fiatalok voltunk és szépek, teli elszántsággal és tettrekészséggel. (- Ma már csak „szépek” vagyunk.) Nos, 1992 nyarán a Gyöngyösi Mátra Művelődési Központ és a Gyöngyösi Játékszín egyhetes színházi szakmai táborozást szervezett nekünk Tarnamérán. Ez egy kisebb község Gyöngyöstől nem messze, termálvízzel és üdülőtáborral, valamint nem mellékesen itt található Magyarország egyetlen rendőrmúzeuma. A tábor gyümölcsözőnek bizonyult, szakmai szempontból továbbfejlesztettük a drámaelemzés és a színpadi mozgás alapjait, valamint különböző relaxációs gyakorlatokba is belekóstolhattunk. Természetesen emellett strandoltunk és más módon is „relaxáltunk”.
 |
| Csák Pista, Erdélyi Attila, Rákos József |
Itt választottuk ki következő darabunkat, amelyet azután íziben el is kezdtünk elemezni. A darab
Max Frish: Biedermann és a gyújtogatók c. drámája volt, melyet ismét Szabó Árpi rendezett. A premiert szeptemberre terveztük, de végül különböző okok miatt október 9-én került bemutatásra a következő losonci Őszi Színházi Napok keretében. A darab tragikomédia, ahol a főszereplő Biedermann tipikus nyárspolgárként saját hírneve és vagyona megmentése érdekében gondolkodás nélkül feláldozza városát, amely a lángok martalékává válik. A rendezés ismét sajátos (Szabó Árpis), multifunkcionális díszlet (ezúttal konténerek helyett 200 literes fémhordók), teli fény és hangeffektusokkal, s gyújtogatásról lévén szó nem hiányoztak a petárdák és a bő színpadi füst sem. Ezt néha túlzásba is vittük, és a nézők „itták meg a levét” pl. Füleken, ahol ki kellett szünetben szellőztetni a nézőteret... A dráma klasszikus görög vonalát szerkezetileg a „Kar” szerepe jelentette, amit hat színészünk mint tűzoltó jelenített meg a parancsnokukkal (Tóth Pista) egyetemben.
 |
(Aki tudja írja meg, ki ez) végül Tóth Pistában egyeztünk ki :-) |
Hozzátartozik még tevékenységünkhöz az 1992 júniusában bemutatott „A kíváncsi királykisasszony” c. mesejáték, melyet a losonci pedagógiai iskola diákjaiból álló „diákszínpadunk” adott elő, s melyet – rendes magyar tanárhoz méltón, Csák Pista rendezett Szabó Árpival közösen. A diákcsoport nem esett szét, sőt szűk egy éven belül folytatásként Farkas Imre: Iglói diákok c. darabját adták elő 1993 áprilisában, ezúttal a salgótarjáni T. Pataki László (R.I.P) és Patakiné Kerner Edit rendezésében. Velük azután még sokáig együttműködtünk, sőt Editke ma is színházunk aktív tagja.
Az 1992-es Őszi Színházi Napokhoz még annyi hozzátartozik, hogy itt fogadhattuk fellépőkként pl. a Gyöngyösi Játékszínt, vagy a pezinoki Mesélő Színházat, amely a Hamletet adta elő, igencsak érdekes változatban mintegy 50 percben, mozgásszínházként tálalva, Vlado Sadílek rendezésében. Igen, itt vettük fel a kapcsolatot azzal a Vlado Sadílekkel, aki a későbbiekben nagy hatással lett munkásságunkra, és több monumentális rendezése csoportunkkal igencsak megmozgatta nemcsak a szakma, hanem a nézők fantáziáját is. Egyik komáromi újságíró jó pár éve a „Mágus” becenevet adta neki, de erről majd a későbbiekben. Egyébként Vlado is losonci születésű, jelenleg Pozsonyban élő szabadúszó színész-rendező (tőle kunyeráltunk ki akkor ősszel egy egész csomag filmfüst alapanyagot a Biedermannhoz), s mint ilyen természetesen ismerte Árpit, hiszen a hetvenes években már együtt dolgoztak nem egy darabban.
 |
| Erdélyiné A. Gabriella, Rákos József |
1992 decemberében sor került még Tóth István önálló estjének bemutatására Rákos József rendezésében, majd 1993 januárjában egy meghívásnak eleget téve Balassagyarmaton mutattuk be a Biedermann és a gyújtogatókat, mégpedig a Magyar Nyelvű Színjátszók és Versmondók I. Nemzetközi fesztiválján. A zsűri alaposan „szétszedte” az előadást (kiderült, hogy a zsűrielnök vizsgadarabja volt az egyetemen), de végül pozitív volt a végkicsengés. Pedig ott fordult elő, hogy a főszereplő saját magát szólította meg a színpadon... Ezután megfogadtuk a zsűri egy-két tanácsát a darab tempóját és a játékidejét illetően .
1993 áprilisában „nekimentünk” egy újabb zenés darabnak, Pierre Barrlett – Jean Pierre Grédy: A kaktusz virága címmel. A rendező a gyöngyösi Jankovits Jenő. Újabb tagokkal bővült csoportunk (Erdélyi Gábor, Vas Norbi, Bene Győző, stb.), így pl. szerény személyem Csák Pistával együtt ezúttal „pihentünk” és csak a technikusok szerepét vállaltuk az előadásban. Mivel az azévi Jókai Napokra „nem mertünk” újabb zenés darabbal nevezni (sic.), ezért a premiert csak őszre terveztük be. A témára később még visszatérek.
 |
| Csák Lídia, Rákos József |
1993 májusában – hogy ne felejtsük el a diákokat – újabb bemutatóra került sor, mégpedig „Jelenetek” címmel , amely előadás Shakespeare Rómeó és Júliájából lett „kiszemezgetve”. A picit avantgarde, néhány részletében „filmesített” előadás üde színfoltja lehetett volna a Jókai Napoknak, sajnos a bemutató időpontja a jelentkezési határidő lejárta utánra esett, így nem került el a fesztiválra. A szereplők közül okvetlenül meg kell említenem György Norbertet - akkori diákot -, aki a darab szerzőjeként és eszmei atyjaként végül mégis egészen az előadásig végigvitte az ügyet. Ha homályos emlékeim nem csalnak, Norbi ma is a művészet körül „ügyeskedik”, s költőként már megjelent egy-két verseskötete. De hogy ne unatkozzunk, májustól a Színkör támogatást nyújtott az akkor alakuló „Traditional Band” – nek , amely fiatalokból álló klasszikus jazzt játszó losonci zenekar volt, és rendelkezésükre bocsátottuk próbatermünket a Csemadok épületében. A zenekar a későbbiekben sok rendezvényünkön lépett fel, illetve pár év múlva már önállósodva számos jazzfesztiválon vett részt Európa-szerte.
 |
| A "Kar": Nagy Kati, Csíkány Andi, György Zsófi, Csák Évi |
Ami csoportunkat illeti, Komáromba végül a Biedermann és a gyújtogatókkal mentünk, felemás sikerrel. Habár a zsűri egyik tagja megdicsérte a darabon elvégzett változtatásokat (a játékidőt lecsökkentettük, két felvonás helyett egyben ment le az előadás), a kiértékelés főleg „cseszegetéssel” ért véget (miért ez játszotta azt a szerepet, miért nem az, stb.). Ez nem ingatott meg minket, hiszen végül Szabó Árpi megkapta a legjobb rendezés díját, Csák Pista pedig színészi alakításáért különdíjban részesült.
A darabot végeredményben csak mintegy ötször játszottuk, de így is megérte, hiszen újabb elemekkel bővítettük látókörünket és színpadi tapasztalatainkat.
Ami az 1993-as évet illeti: folyt. köv.
Aki nem hiszi, járjon utána…
(Szöveg: Erdélyi Attila, fotók a Biedermann és a gyújtogatók c. darab archívuma)
