Hol volt, hol nem volt… 3

Az elefántember

„Ugye eljössz még, ha hallod majd az elefántdübörgést…”

Az előző részhez kapcsolódik még egy – a színkör szempontjából –  nem elhanyagolandó dolog: 1990 májusától csoportunk (sok-sok vita után) „önálló életet” kezdett élni, saját bankszámlával, de a helyi  Csemadok mellett… Meg(vissza)kaptuk  –  (mármint a Csemadok) a Fučík utcai székházunkat, amelyet rengeteg munkával és odaadással sikerült „üzembe helyezni”. Pár év múlva azután ráment a gatyánk is a bérleti díjra, ill. a rezsiköltségre…

Ami a losonci színjátszás lehetőségeit illeti (technikai szempontból),  1990 őszén beütött a krach… A művház épülete  –  ezen belül a nézőtér és a színpad – átépítés alá „esett”. Ez azonban nem rengette meg a színjátszásba vetett hitünket. A Szaltó sikerén felbuzdulva kiválasztottunk egy új darabot, Bernard Pomerance: Az elefántember címűt, és szintén Szabó Árpi rendezésében elkezdtük próbálni. Közben akadt egy-két gubanc, pl. Tóth Évi már 1990 nyarától „leszerződött” Kassára a Tháliához. A Szaltó őszi fellépéseire sikerült őt „kikunyerálnunk”.

Tóth Pista, Lakatos Feri, Erdélyi Attila

A darab egy elephantiózisban szenvedő valóságos figuráról  –  John Merrickről – szól, akit Angliában mint vásári attrakciót mutogattak a 19.század végén, mígnem egy neves orvos magához vette egy szanatóriumba, és megpróbált embert  faragni belőle. Ez hellyel-közzel sikerült is , John belülről emberileg nagyon szép, sajnos a darab végére meghal. A főszereplő Tóth Pista igencsak megkínlódott a figurával, de állítólag megérte neki…
Szabó Árpi ötletei alapján összeállítottunk egy forgó-mozgó többhelyszínes díszletet, amelyet elvileg bárhol használhattunk. Színpad híján a bemutatót a losonci uszoda egyik emeleti termében mutattuk be 1991 áprilisában. A teljesség kedvéért meg kell jegyeznem, hogy a főpróbák hetében – nem kis örömünkre – ismét besegített Horváth Lajos a figurák „csiszolásában”, habár egy-két szereplő igencsak megszívta a próbákat: pl. Rákos Józsit (R.I.P.) egy alkalommal 17-szer (!) küldte vissza Lajos a jelenet megismétlése gyanánt.

Erdélyi Attila, Ardamica Gabriella, Tóth Pista, Rákos Józsi, ...

A darabot végül is 11-szer játszottuk, többek között a járás falvaiban, vagy az Ejtőernyős VB alkalmából a pl. a losonci Prior teraszán. Természetesen eljutottunk Komáromba is a Jókai napokra, ahol egy városszéli iskola nagytermében adtuk elő. A darab tetszett a közönségnek, de a szakmánál nem aratott osztatlan sikert. Abban az évben állítólag gyenge volt a fesztivál, amit a zsűri azzal „honorált”, hogy nem adott ki díjakat (ezt egy évvel később Puntigán Józsi fel  is rótta nekik, mégpedig  „A zsűri eldugta a nagydíjat” felirattal a táblára, az egyik szakmai kiértékelésen). Hál’ Istennek, Tóth Pista viszont mégis megkapta a legjobb férfialakítás díját, stílszerűen egy kb. 3 kilós porcelánelefánt formájában.

Egy jelenet a sok közül

A darabbal „karrierünk során” először szerepeltünk Mártonban a Scénická žatván, ami tudvalevő, hogy a legnagyobb országos fesztivál az amatőr színjátszók számára. Itt végül is a szlovák közönség „kibírta“ az előadást (csak öten mentek el közben). A díszlet felállításánál volt némi kalamajka, ugyanis a teremben keresztben nem fért el maradéktalanul, így picit ferdén állítottuk be. A rendezőnk Árpi akkor tépte ki utolsó hajszálait.
Egy másik előadáson – Pincen szabadtéren – szintén „kabaréztunk“ egy picit: két szereplő igencsak berumozott előadás előtt, de szerencsére úgymond hiba nélkül lement az egész játék (az egyik petróleumlámpa teljes felgyulladását kivéve). Mondjuk ugyanott történt – esti előadásról révén szó – hogy néhány kimerevített („stronzo“) képnél,  hölgyszereplőink angyaljelmezben égő gyertyával a kezükben , be-bemozdultak, mivel „izgatta“ őket egy-egy óriási éjjeli lepke jelenléte... Mindenesetre jó pár élményünk volt ezzel a darabbal is.

Az Elefántember csapata

 Nos, ennyit „Az Elefántember“-ről dióhéjban.

Aki nem hiszi, járjon utána...

(Szöveg: Erdélyi Attila, fotók archívum)