2018. szeptember 2., vasárnap

SZEPTEMBERI előzetes programajánló

A nyári lazsálás után vágjunk bele egyből a szeptemberi programok felsorolásába! Ez csupán ízelítő, biztos vagyok benne, hogy a hetek folyamán újabb rendezvények is előkerülnek.

A veterán járművek szerelmeseit várják ma Fülekre, ahol már harmadik alkalommal rendezik meg a Füleki Veterántalálkozót. Kezdés 10.00 órakor a VMK előtt.

Szintén ma, azaz vasárnap, Rimaszombatban egyszeri és megismételhetetlen esemény várható: a Ruiny – Romok programsorozat következő helyszíne az egykori cukorgyári siló lesz, ahol nemzetközi performansz és zenei produkciók várhatók. Kezdés 18.00 órakor.


Szeptember 5-én (szerdán) nyílik meg Rimaszombatban az Aranymetszés festőkör Ceredi Művészeti Alkotótáborban létrejött műveiből készült kiállítás. A rimaszombati Városi Művelődési Központban található Ganevia Galériában 18.00 órakor kezdődő eseményt Horváth Géza zongorajátéka és Tóth Ferenc vályi borai kísérik. A kiállítás október 11-ig tekinthető majd meg.

Aki inkább moziba menne, annak ajánlom figyelmébe az egészen friss, mostanában bemutatott Jan Palach című filmet. Megtekinthető szept. 1-5. között, naponta 18.20 órai kezdéssel a Galéria üzletközpont mozijában.
 

A legkisebbeknek szóló első őszi Ringató foglalkozás szeptember 6-án (csütörtökön) a szokásos időpontban 10.00 órától valósul meg Botos Tímea vezetésével. A helyszín ezúttal a Kármán József Alapiskola első emeleti terme lesz. Minden anyukát, apukát és apróságaikat szeretettel várnak. A részvétel ingyenes!

Reméljük csütörtökön este nem fog esni az eső, így rendben megtarthatják a Besztercebányai Állami Opera produkciójában a La Traviata című opera szabadtéri előadását. A szeptember 6-án este 20.00 órakor kezdődő operára a ligeti szabadtéri színpadon (amfiteátrum) 13 euróért lehet jegyet venni a Városi Információs Központban, az Apolló Mozi pénztárában, vagy online.

Szeptember 9-én (vasárnap) 15.00 órakor kezdődik a losonci zsinagógában a Cesta neznáma II. (Ismeretlen út II.) elnevezésű program, amely a Losoncról elhurcolt zsidókra emlékezik a holokauszt áldozatok emléknapján. A témához kapcsolódó könyvismertetők és emlékezés után, kb. 16.30 órakor kezdődik a Pressburger Klezmer Band koncertje, amelyen a legújabb CD-jükön található balladák csendülnek fel. A belépés ingyenes, mindenkit szeretettel várnak!

Rendhagyó módon nem szeptember első hétfőjén, hanem 10-én (hétfő) tartják a Szótértők szokásos találkozójukat a Nógrádi Könyvtárban. A 17.00 órakor kezdődő eseményen egy igazi különlegességgel, a Bolla Károly által megálmodott Kézzel írott könyvvel ismerkedhetnek meg a losonciak.

Akár még a losonci könyvtárból is oda lehet érni Rimaszombatba a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház Gerendák című előadására, amely este 19.00 órakor kezdődik a Városi Művelődési Központban. A belépésnél 2 euróval támogatható a rendezvény.

Szeptember 12-én (szerdán) este 19.00 órakor tekinthető meg a losonci Apolló Moziban a népszerű Cigánski diabli által megálmodott és színre vitt Cigánka (Cigánylány) című musical. A 120 perces zenés, táncos produkcióra jegyek 19 euróért válthatók.

Szeptember 13-án (csütörtökön) Mysterium Fidei címen nyílik kiállítás a felújított Városházában található Városi Múzeumban. A 17.00 órakor kezdődő tárlat Nógrád szakrális művészetét mutatja be.

 

Szeptember 20-án (csütörtökön) a Komáromi Jókai Színház előadása, az Edith és Marlene című zenés produkció tekinthető meg 18.00 órától a B.S. Timrava Színházban. Jegyek a szokásos helyeken vásárolhatók, ill. a 0918 878 230 telefonszámon foglalhatók.

Szeptember 25-én (kedden) a Meno című szlovák nyelven játszott komédia tekinthető meg este 19.00 órától a B.S. Timrava Színházban, parádés szereposztásban. A 17 eurós jegyek gyorsan fogynak, ajánlott időben jegyet váltani.

Kívánok mindenkinek kellemes szeptembert!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése