2017. július 2., vasárnap

JÚLIUSI előzetes programajánló

Túl vagyunk a 2017-es esztendő felén, most jön a legjava! Ha más nem, remélhetőleg az élmények legjava, hiszen a nyári szabadságolások erről is szólnak. Hogy azok se unatkozzanak a négy fal között, akik júliusban itthon maradnak, ismét csokorba kötöttem, mi vár ránk Losoncon és a környéken a következő hetekben.


Mindjárt július 3-án (hétfőn) Ráday Pál prózaírói vénájával ismerkedhetnek meg azok, akik 16.00 órára nem lesznek restek elsétálni a Nógrádi Könyvtár olvasótermébe, ahol Böszörményi István összefoglalója lesz meghallgatható a Szótértők szezonzáró találkozóján. Erre az ingyenes összejövetelre ezúttal kivételesen délután 4-kor kerül tehát sor.

Másnap este, vagyis július 4-én Füleken tartanak szabadtéri bulit a fiataloknak ismert lemezlovasok közreműködésével. Kicsit tán furcsának tűnhet a keddi időpont, de másnap Szlovákiában ünnep (a boltok is zárva lesznek), lehet délig aludni :-)
Szerdán és csütörtökön érdemes lesz erőt gyűjteni a hétvégére, hiszen egymást érik a rendezvények!


Július 7-én indul Füleken az UDVart Fesztivál, amely vasárnapig tart. A Városi Honismereti Múzeum udvarán koncertek, irodalmi programok, alkotóműhelyek, slam poetry, esti mozi, gyermekprogramok, csocsó, kézműves sör, mászófal várja az érdeklődőket, érdemes a rendezvény oldalát is meglátogatni, ott részletesebb program olvasható.


Szombaton, vagyis július 8-án aztán mindenki döntse el, milyen irányba szeretne elindulni: Füleken ugye folytatódik az UDVart, Losoncon ünnepélyesen átadják a felújított Ráday kriptát a református temetőben, Bolykon ismét autók és motorkerékpárok gyorsulási versenyét tartják, Vilkén pedig az Ipoly Menti Művészeti Fesztivál zajlik majd délelőtt halászléfőző versennyel, délután Palóc Népművészeti Gálával, este Radics Gigi koncerttel, majd táncmulatsággal. Van miből válogatni!

Július következő hete a zene jegyében folytatódik Losoncon, július 12-én (szerdán) a Szlovák Kvartett (Slovenské kvarteto) ad 18.00 órától komolyzenei koncertet a felújított Városházán. Jegyek 5 euróért válthatók a Városi Információs Központban, az Apolló Mozi pénztárában vagy online.

Július 15-én (szombaton) irány a losonci liget, ahol 15.00 órától az ötödik Muzsikus Juliális (Muzikantský juliáles) veszi kezdetét. A Fehér Hattyú étterem udvarán felállított színpadon több zenekar is fellép, ha kényelmesen szeretnénk szórakozni, érdemes időben asztalt foglalni. Egyébként belépődíj nincs.


Aki ennél csendesebb elfoglaltságra vágyik szombaton délután, az 14.00-17.00 óra között látogasson el a Nógrádi Művelődési Központ (Novohradské osvetové stredisko) udvarára, ahol az agyagozás rejtelmeibe vezetik be, tapasztalt lektor segítségével.

Július következő hetében vár minket a losonci Kármán József Színház idei bemutatója, egészen pontosan július 21-én (pénteken) este 19.00 órától. A BINGÓ című zenés komédiában Erdélyi Gabriella, Pünkösdi Mónika, Csák Éva, Balázs Ildikó, Erdélyi Attila, Csák István, Setény Öcsi, Erdélyi Gábor és Gyetvai Viktória látható a színpadon, a darab rendezője Máté Krisztián. Megsúgom, hogy hamarosan játék indul a blogon 3x 2 db belépőjegyért!

Másnap, július 22-én (szombaton) a futókat várja az Ipolyi Futóverseny (Ipeľský beh), a futókat 18.00 órakor indítják a B.S.Timrava Színház elől és a rappi pályán várják őket, majd mehetnek pancsolni a rappi fürdőbe is. Bővebb tudnivalók ITT.

A gyermekeknek indít július utolsó napján napközis tábort a Novohrad-Nógrád Geopark. A július 31-től augusztus 4-ig tartó táborba az alapiskolásokat várják, jelentkezni július 25-ig lehet.

Biztos vagyok, hogy újabb rendezvények is „előkerülnek” még a hónap folyamán, éppen ezért érvényes, hogy érdemes lesz vasárnaponként átfutni a heti programajánlókat is a blogon.

Kívánok mindenkinek ÉLménydús júliusi napokat, jó pihenést vagy jó munkát, kinek-kinek lehetősége és kedve szerint!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése