2016. május 29., vasárnap

JÚNIUSI előzetes programajánló

Rohanunk bele a nyárba, pár nap múlva június, ami azt jelenti, hogy már öt hónapot elfogyasztottunk az idei tizenkettőből!
Aki még májusban szeretné megünnepelni a gyermeknapot, az fogja kézen csemetéjét és vasárnap délelőtti programként sétáljon el vele a losonci parkba, ahová ez alkalommal a kőkorszaki Flinstone család, vagyis Frédi és Béni is beköltözik. 9.30 – 12.00 óra között a szervezők mindenféle érdekes programmal kedveskednek a gyerekeknek, csupán 1 eurós regisztrációs díj fejében. Kár lenne kihagyni…


Júniust mindjárt remek színházi programmal kezdhetjük a Kármán József Színháznak köszönhetően, hiszen június 1-én 19.00 órai kezdettel mutatják be Boris Vian: Medúza-Fő című vígjátékát a B. S. Timrava színház első emeleti termében. Az 5 eurós jegyeket érdemes idejében megvásárolni/lefoglalni, hiszen a nézőtéren csupán 70 néző foglalhat egyszerre helyet. Jó hír, hogy aki elsején nem jut be, az június 2-án vagy 3-án ezt pótolhatja.
Jegyek a Városi Információs Központban, a Phoenix Könyvesboltban vásárolhatók meg, ill. Csák Istvánnál a 0905113377 telefonszámon, vagy a losoncianziksz@gmail.com e-mail címen foglalhatók.

Aki színház helyett inkább a Szőttes együttes produkciójában gyönyörködne, az menjen június 1-én (szerdán) Rimaszombatba, ahol az együttes este 19.00 órától a Városi Művelődési Központban lép fel. Jegyek 4 euróért a helyszínen és a Tompa Mihály Könyvesboltban kaphatók.

Június 3-5. között, tehát péntektől vasárnapig, egy nemzetközi rendezvénysorozat zajlik a szomszédban, egészen pontosan a Medvesi Fotós Maraton. Fantasztikus programokkal, fotózási lehetőségekkel várják a 48 órás maratoni fotózásra érkezőket, minden szükséges információ és a részletes program is a rendezvény honlapján megtalálható. A blogoldalukra pedig szintén érdemes egy pillantást vetni.

Aki június 3-én (pénteken) inkább zenés buliba vágyik, az ne hagyja ki Rimaszombatban a Júniusfesztet. A szabadtéri színpadon az Irigy Hónaljmirigy, a TNT és a Hooligans együttes is fellép este 19.00 órakor. A jegyek elővételben akár Füleken is megvásárolhatók 9 euróért, a helyszínen a 18.00 órás kapunyitást követően már 12 euróért vesztegetik ugyanazt…

Június 4-én (szombaton) egy egészen különleges dolog történik Losoncon: az ARÉNA sportcsarnokban 17.30 órától a szentpéterváriak előadásában a Diótörő című balett tekinthető meg 0 eurós belépőjegyért. Cserébe a belépőjegyeket kedden (május 31.) és csütörtökön (június 2.) 16.00 – 17.00 óra között a B.S. Timrava Színház előcsarnokában lehet átvenni, személyenként 2 darabot.

Ugyanaznap este belépőjegy se kell annak, aki bulizna egy jót a losonci Köztársaság téren. Egy speciális busszal érkezik Majk Spirit és Ben Cristovao, hogy 19.00 órai kezdettel megdobogtassák a lányok szívét… (Láttam egy reklámjukat a neten, ahol magyarul is kiírták a helyszínt: "Losoncz". Remélem nem a Losoncz és Vidéke sajtószemléi alapján...)


 Június 6-én (hétfőn) egy sokkal nyugodtabb találkozóra kerül majd sor a Nógrádi Könyvtárban, ahová ezúttal nem csupán az olvasás és könyvek iránt érdeklődőket, hanem a régi könyvek szerelmeseit is várják. A 17.00 órától kezdődő találkozón előkerült könyvekből néhány akár ingyen haza is vihető majd.

Aki az agytekervényei helyett inkább a kezét dolgoztatná meg, az ne hagyja ki a Nógrádi Művelődési Központ által szervezett következő alkotóműhelyt, amelyet június 6-án és 7-én tartanak 15.00-17.00 óra között. Ezúttal ékszerek és kerámia angyalok készíthetők majd, alkalmanként 2 euró ellenében.

Június 8-án (szerdán) ismét színház, ezúttal szlovák nyelven és a Franz Sörfőzdében. Peter Čižmár egyszemélyes Kontra színházának előadása stílusosan a Rum és vodka címet viseli. Kezdés 20.00 órától.

Ha valaki lemaradt volna Szomolai Tibor losonci bemutatkozásáról, az június 9-én (csütörtökön) Rimaszombatban ezt pótolhatja 18.00 órai kezdettel a Három Rózsa Kávéházban.

Június 11-én (szombaton) délelőtt 10.00 órától a CVČ Szabadidőközpontban hörcsögök kiállítása nyílik, gondolom a gyermekek legnagyobb örömére. A belépés ingyenes.

Szombaton estefelé pedig Fülekre lesz érdemes elmenni, hiszen ott 18.00 órától a római katolikus templomban Nemzetközi melódiák szárnyain címmel kórustalálkozó zajlik majd.

Június 12-én (vasárnap) szintén Fülekre várják mindazokat, akik még nem tekintették meg a Zsákszínház egyik idei produkcióját, A pulóveres lányt. A VMK-ban az előadás 18.00 órától kezdődik.

Június 13-án (hétfőn) a Franz Sörfőzdébe várják mindazokat, akik legalább az ujjukkal a térképen szeretnek utazni a világban, ezúttal a Whisky nevű szlovák énekes mesél képekkel illusztrálva Indonéziában szerzett úti élményeiről. Kezdés 19.00 órakor, jegyek a helyszínen 3 euróért kaphatók.

Június 14-én (kedden) megbizonyosodhatunk arról, mire képes a szenvedély és tettvágy, hiszen a Semita Iusti elnevezésű polgári társulás amatőr filmjét vetítik, amely a középkorban játszódik egyébként meg a környék érdekes helyein vették fel. A szlovák Timrava Színház tagjain kívül, lehet hogy más ismerősöket is felfedez a filmben, aki 1 euróért este 19.30 órai kezdettel az Apolló Moziban megtekinti ezt a szokatlan alkotást.

Június 18-án (szombaton) ismét egy zenei csemege vár ránk a Franzban. Este 20.00 órától a Nat Osborn Band ad koncertet, jegyek már az Arany utcai zeneműboltban kaphatók.

Június 25-én (szombaton) Losoncon megnyitják a nyarat a víztározónál (priehrada Ladovo), ami ezúttal nem azt jelenti, hogy mehetünk úszni a cseppet sem tiszta vízbe, hanem hogy mehetünk zumbázni, aerobikozni, meg mindenféle egyéb dolgot nézni és csinálni, estére pedig megérkeznek a különféle fellépők, énekesek, együttesek és lehet bulizni hajnalig.

Egyébként június 25-én és 26-án (szombaton és vasárnap) Füleken is "bulizni fognak", csak ott XVII. Füleki Történelmi Várjátékok néven fut majd a rendezvény, amelynek része a Nemzetközi Történelmi Íjászverseny is, melynek résztvevői a „Nógrád Íjásza“ és „A Füleki Vár Védője“ címekért szállnak versenybe.

Jelenleg itt tartunk, abban egészen biztos vagyok, hogy ez a felsorolás korántsem teljes, változatlanul érvényes, hogy érdemes lesz vasárnaponként egy pillantást vetni az aktuális heti programajánlókra is.

Élményekkel teli júniust kívánok!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése