2015. november 29., vasárnap

DECEMBERI előzetes programajánló

És igen, elérkeztünk az év utolsó hónapjához, lássuk, mit tartogat december mindazoknak, akik a karácsonyi készülődésen kívül másra is igényt tartanak.
Előtte azonban, november utolsó napján, vagyis 30-án hétfőn mindenkit az Apolló Moziba invitálok, hiszen egy remek filmet láthatunk Emília Vášáryová főszereplésével, sőt a filmben a gömöri származású Varga Anikó is szerepet kapott. Az Eva Nová című filmet 19.30 órától vetítik.

December első napján, kedden érdemes lesz Rimaszombatba utazni, hiszen ott a budapesti Ad Libitum kamaraegyüttes ad koncertet a Városi Művelődési Központ gömbtermében 18.00 órai kezdettel. A műsorban Mozart, Beethoven, Debussy, Bartók és mások művei hangzanak el.

Decemberben a Nógrádi Művelődési Központban (Novohradské osvetové stredisko) többször is tartanak kézműves foglalkozást az érdeklődőknek, december 2-án (szerdán) üvegfestést 14.00 órától, majd december 9-én karácsonyi papírgömböket készítenek 15.00 órától, az azt követő héten pedig 15-én ismét üvegfestés, 16-án pedig papírgömb készítés lesz soron. A 4 € illetve 2,5 € belépőért cserébe alapanyagot biztosítanak, de bővebb információt érdemes a 0907 503 478 telefonszámon kérni.

A szokott helyen hatkor – Szászi Zoltán legújabb kötetének címe, ennek megfelelően december 3-án (csütörtökön) Füleken a szokott helyen – a Városi Könyvtárban 18.00 órakor (vagyis hatkor) mutatják be a könyvet, ebben Ardamica Zorán lesz a szerző segítségére.
Losoncon másnap, december 4-én szintén a szokott helyen – a Phoenix Galériában – lesz a kötet bemutatója, azonban egy órával korábban, vagyis 17.00 órától. 


Ajnácskőn is zajlik az élet, hiszen december 4-én a Teátrum Színházi Polgári Társulás Mese a gazdag kereskedőről meg a szegény legényről c. zenés mesejátékát láthatják a kicsik 1 euróért, a felnőttek pedig 2 euróért 18.00 órai kezdettel; Ropog József, Molnár Xénia és Dráfi Mátyás főszereplésével.

Szintén december 4-én Rimaszombatban is érdekes este elé néznek, hiszen a Három Rózsa Kávéházban mutatják be a Gömöri Életmesék című kötetet. Kezdés 18.00 órakor.

És aki sehová sem szeretne december 4-én utazni, az legalább nézzen ki pénteken 16.00 órára Losoncon a Köztársaság tér környékére, gyermekeknek színházi produkció és természetesen a Mikulás várható arrafelé…

December 5-én (szombaton) az idei év utolsó városnéző sétájára kerül sor, ezúttal 14.00 órától a zsidó emlékhelyek nyomába kerekedünk Puntigán József vezetésével. Találkozunk a felújított zsinagóga előtt, onnan irány az új és régi zsidó temető, majd a Lengyel ház és a Chevra Kadischa székháza. A séta végén nem kizárt, hogy betérünk melegedni és teázni közösen valahová…


December 12-én remek dolgok történnek majd a Phoenix Könyvudvar és Galériában. 10.00 órától a Kelemen Trió ad karácsonyváró koncertet, gyermekeknek daltanítással, majd Magtamás Demecs Anitával készíthetnek az érdeklődők karácsonyi asztaldíszeket és karácsonyfa díszeket – mindezt a CSIRIBIRI Játszóház keretén belül. Közben káposztaleves és karácsonyi puncs várja mindazokat, akik az adventi időszakban másokra is gondolnak, konkrétan a KÁRPÁTALJAI GYERMEKEK részére folyik majd a "cipősdobozba" csomagolt ajándékok gyűjtése. Minderről bővebben ITT olvashatunk.


Ugyanaznap este a losonci Vásárcsarnokban az ismert Bez ladu a skladu együttes koncertje várható este 19.00 órai kezdettel. A koncert utáni hajnalig tartó jó hangulatról a Selecta Abnormal gondoskodik. Belépőjegyek elővételben 10 euróért, a helyszínen 12 euróért kaphatók.

December 13-án, vasárnap, Luca-napján délután 16.00 órakor kezdődik a helyi énekkarok karácsonyi koncertje az evangélikus templomban. Ugyanaznap este 19.00 órától a Kubínyi téri katolikus templomban Jan Honek és Filip Hlavinka, Csehországból érkező operaénekesek A. Dvořák, F. Schubert, G. F. Händel műveket szólaltatnak meg Jozef Vaško orgonista kíséretében. Mindkét eseményre belépődíj tetszés szerint fizethető.

December 15-én (kedden) a rendkívül népszerű Lucie Bílá ad karácsonyi koncertet Peter Malásek zenekara kíséretében az Aréna sportcsarnokban 19.00 órai kezdettel. Belépőjegyek elővételben 23 és 27 euróért, a helyszínen 28 és 32 euróért kaphatók.

December 17-én és 18-án Füleken rendeznek karácsonyi vásárt, 18-án és 19-én pedig Losoncon, ezúttal a Köztársaság téren.

Losoncon ráadásul december 18-án (pénteken) 18.00 órától egy remek zenés irodalmi összeállítás is megtekinthető, Ady Endre éjszakái címmel. A Pátria Rádió műsorvezetőjeként dolgozó Jakubecz László színművész Reiter István zenei kíséretében a Kármán József Alapiskola Kármán-termében lép fel, a produkciót követően forralt boros adventi beszélgetés várható, amelyre a szervezők szívesen veszik, ha a közönség hoz némi sós vagy édes aprósüteményt is. A belépődíj jelképes 1 euró.


A karácsonyi finomságoktól felszaladt kilóktól nagyon könnyen megszabadulhatunk az idei karácsonyi futóversenyen, amelyre december 26-án (szombaton) kerül sor, regisztrálni már most is lehet EZEN AZ OLDALON, amúgy a verseny 10.00 órakor a B.S. Timrava Színház elől indul.

Nagyjából ez vár ránk decemberben, persze továbbra is érvényes, hogy érdemes figyelni a heti programajánlókat, ott részletesebb és akár új rendezvényekkel kiegészült programajánló lesz majd olvasható.

Mindenkinek kellemes adventet és remek kulturális élményeket kívánok!

(a színessel jelölt szavakra érdemes kattintani, ott rejlenek a titkok...)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése