2015. július 5., vasárnap

JÚLIUSI előzetes programajánló

Tiszta erőből nyár! A hőmérő higanyszála az ég felé tart, ilyenkor a legjobb strandolni, aki megteheti, az hűsöljön a vízben, oltsa szomját finomabbnál finomabb (alkoholmentes) italokkal (receptek pl. ITT).

A ligeti kerti pavilon egy régi képeslapon
Aki felhőtlen szórakozásra vágyik, az ne mulassza el ma (július 5, vasárnap) 18.00 órától a Négy férfi gatyában című zenés vígjátékot Füleken, amelynek szereplői többek között Straub Dezső, Fodor Zsóka, Nyertes Zsuzsa. Jegyek a helyszínen (VMK) 8 euróért kaphatók.

Július 10-én (pénteken) a losonci parkba délután 15.00 órától beköltözik a vadnyugat! Immáron hatodik alkalommal lepik el a ligetet a cowboyok, kosztümökbe öltözött hölgyek és urak. Lesz country zene meg vidám jelenetek, aki teheti - ne hagyja ki!

Másnap, július 11-én (szombat) délután a parkban sétálgatókat kellemes fúvószene lepheti meg a kerti pavilon környékén, ezúttal a breznói fúvósok előadásában. A városi újság szerint „mindez olyan lesz, mint régen, amikor még Losoncot kis Budapestnek nevezték és a kerti pavilonban Lehár Ferenc koncertezett”. Mindez 16.00 órai kezdettel.

És hogy július 12-én vasárnap is legyen miért kinézni a ligetbe, ismét a kerti pavilonban és ismét 16.00 órától gyermekeknek szóló színházi előadást tartanak (szlovák nyelven – gondolom).

Akinek otthon nagyobb és fáradhatatlan gyermekei vannak, azokat várja a füleki 13. Várszépítő Tábor, amelyet július 12. és 18. között tartanak. A táborozók 14-25 év közötti fiatalok, akik délelőttönként a saját két kezükkel szépítgetik a füleki várat, segítenek az ásatásokban, délutánonként pedig ismerkednek, túráznak, kézműveskednek, kirándulnak (Kékkő, Alsósztregova, Zólyom). Remek időtöltési lehetőség ez, aki nem akar lemaradni, az még mindig jelentkezhet (még 8 hely van) az Oppidum Fileck Polgári Társulásnál Anderko Erika elnöknél.

Aki pedig szórakozni vágyik, az menjen a Gombaszögi Nyári Táborba, idén ráadásul a Losonci és Nagykürtösi járásokban lakók ingyen vehetnek részt a tábori életben. Július 14-20. között tehát irány Krasznahorkaváralja, az Autókemping!

És ha már tábor: július 24-ig lehet jelentkezni a Novohrad-Nógrád Geopark idei nyári napközis táborába, amelyet majd augusztus 3-7. között rendeznek meg. Bővebb információk ITT olvashatók.

A modern technikának köszönhetően akkor is részt vehetünk a világ távoli részében megtartott koncerten, ha el sem hagyjuk városunk határát. Így lesz ez július 18-án is (szombaton), amikor 20.00 órától a losonci Apolló Moziban André Rieu – Live in Maastricht című koncertjét nézhetjük élő egyenes adásban.

Idén sem maradhat el a Nemzetközi Nógrádi Folklórfesztivál. A színes és tömegeket megmozgató rendezvény július 24-én (pénteken) hagyományosan felvonulással kezdődik. 18.00 órakor végigvonul a városon a fellépők színes menete, hogy 19.00 órától a losonci amfiteátrumban (kerti moziban) elkezdődhessen a gálaprogram.

Másnap a futókat várják a III. Ipolyi Futóversenyre, amely Rapp-Losonc között zajlik majd, különböző kategóriákban. A futókon kívül az in-line korcsolyázók és a kerekesszékes sportolók is összemérik erejüket.

Különben a ligeti kerti moziban minden héten filmvetítések zajlanak majd júliusban, például Hajdú Szabolcs: Bibliotheque Pascal című filmjét 25-én (szombaton) vetítik este 21.30 órai kezdettel.

Különben a forró nyári napokon kellemes felüdülést jelentenek a galériák és múzeumok hűvös termei, a Nógrádi Múzeum és Galériában az állandó tárlaton kívül augusztus 2-ig Palo Macho üvegművész munkái tekinthetők meg, a Szabó Gyula Emlékházban pedig péntek délutánonként várják a festőművész művei iránt érdeklődőket.

Kívánok mindenkinek kellemes nyarat, jó pihenést, erőgyűjtést és csakis kellemes élményeket!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése