2018. február 25., vasárnap

MÁRCIUSI előzetes programajánló

Ugyan még csak február vége és a tél még csak most fitogtatja erejét, azonban egészen bizonyosan tudjuk, hogy hamarosan beköszönt a március és egyszer majd a tavasz is…
Ami már szintén bizonyosan tudható, hogy idén március elsejével kezdődik Losoncon a Kármán Napok programsorozata és tart egészen április 15-ig.
Losoncon és a környéken azonban sok egyéb rendezvény is lesz márciusban, csokorba rendezgettem ezeket is.


Tehát mindjárt március 1-én (csütörtökön) 17.00 órára várja a nagyérdeműt a Hazajáró stábja egy losonci közönségtalálkozóra a Kármán József Alapiskola Ráday-termébe.

Ugyanakkor nyílik meg A nagy Gólem / Veľký Gólem című fényképkiállítás a Városi Múzeumban, a 10 éve elhunyt Michal Hanko fotográfiáiból. A város egykori életét dokumentáló kiállítás április 4-ig tekinthető majd meg. A megnyitón Szabó Oszkár együttese, a Mr. 56, is zenél majd.


Március 5-én (hétfőn) 10.00 órára várják a legkisebbeket és szüleiket a Nógrádi Könyvtárba, ahol a Cseperedő programnak köszönhetően a Varázsszekrény meséi címmel babaszínházi előadás várja őket tánccal és klasszikus zenével. A részvétel ingyenes.

Ugyanaznap, csak 7 órával később a „Szótértőket” várják a Nógrádi Könyvtárba. A 17.00 órakor kezdődő szokásos találkozó témája ezúttal a 120 éve született Egri Viktor lesz.

Március 6-án (kedden) Rimaszombatban Ady-estre várja a Gömöri Hírlap az érdeklődőket. 18.00 órától a Tompa Mihály Református Gimnázium dísztermében Kurucz Ádám Konrád Latinovits-díjas előadóművész monodrámája tekinthető meg. Belépődíj tetszés szerint.

Március 7-én (szerdán) Losoncon Pavel "Hirax" Baričák motivációs előadása hallgatható meg a B.S. Timrava Színházban 18.00 órától. A 6 eurós belépőért cserébe motiváción kívül zenei élményekben is részesülhetnek a jelenlévők, Michal Kulich zenésznek köszönhetően.

Március 8-án (csütörtökön) este 19.00 órakor a B.S. Timrava Színház épületét megszállják a doni kozákok, hogy zenével és tánccal szórakoztassák a nagyérdeműt. A belépőjegy 8 euróba kerül.

Aki inkább lelki kérdésekkel foglalkozna a nemzetközi nőnapon, az menjen csütörtökön Rimaszombatba, ahol a fáradhatatlan Csernus doki tart előadást 18.00 órától a Városi Művelődési Központban.

Március második hétvégéje, azaz március 10. és 11. a losonci Galéria üzletközpontban a kreativitás és az alkotás jegyében zajlik majd. Dizájnerek, művészek és kézművesek kínálják majd termékeiket, de 14.00 – 16.00 óra között minden érdeklődő alkothat is valamit az alkotóműhelyek keretén belül.


Március 15-én (csütörtökön) a magyar forradalom és szabadságharc 170-ik évfordulója tiszteletére megrendezett ünnepi műsorra várnak mindenkit, ezúttal nem a Vigadóba, hanem a losonci Apolló Moziba. A műsorban a Kármán József Alapiskola és Óvoda tanulóin kívül fellép a Folk LC zenekar, a Galáris énekegyüttes és VIKIDÁL GYULA! A 17.00 órakor kezdődő műsorra mindenkit szeretettel várnak a szervezők!

Szintén március 15-én kezdődik és egészen március 18-ig tart a Jeden svet /Egy világ/ elnevezésű filmfesztivál a B.S. Timrava Színházban. A fesztivál 4 napja során nem csak a filmvetítésekre, hanem különböző témájú beszélgetésekre, sőt színházi előadásra is várják az érdeklődőket.
Március 17-én este 21.30 órától pedig a Modré Hory és a Saténové ruky nevet viselő együttesek koncerteznek a fesztivál keretén belül a Franz Sörfőzdében.

Március 17-én egyébként Miskolcra lehet kirándulni, ahol a Seuso-kincs vándorkiállítás tekinthető meg – többek között. A szervező a losonci Phoenix Lutetia Polgári Társulás, érdeklődni és jelentkezni a plutetia@gmail.com e-mail címen, illetve a 0917 290  998 telefonszámon lehet.

Vasárnap (március 18-án) délután 15.00 órakor kezdődik a szokásos koszorúzás és megemlékezés a Kármán-emlékműnél. Ezt követően át lehet sétálni a Kármán József Alapiskola Ráday-termébe, ahol Böszörményi István tart előadást 1848, Pozsony, Pest, Losonc címmel.

Március 19-én (hétfőn) képzeletben Grúziába utazhatunk 19.00 órától a népszerű Whisky nevű énekes élménybeszámolójának köszönhetően. A fotókkal dokumentált előadást 4 euróért a Franz Sörfőzdében tekinthetjük és hallgathatjuk meg (szlovák nyelven).

Aki jobban szereti a magyar nyelvű előadásokat, annak sok szeretettel ajánlom figyelmébe Böszörményi Istvánnak a zománcgyáros Rakottyairól szóló előadását március 21-én (szerdán) az Alapiskola Ráday-termében. A 17.00 órakor kezdődő előadásra mindenkit sok szeretettel várnak! 

Március 23-án (pénteken) Mozart Requiem-jének muzsikája csendül fel a losonci zsinagógában. A 19.00 órakor kezdődő koncertre a Besztercebányai Állami Operából 70 fellépő érkezik (zenekar, kórus és szólisták). Erre a felejthetetlen zenei élményre jegyek 12 euróért válthatók.

Aki pénteken inkább arra kíváncsi mit üzent Pósa bácsi, az menjen 17.00 órára Rimaszombatban a Csillagházba, ahol Kun Miklós Jenő tart előadást.

A hónap eseményeit Losoncon a CSIRIBIRI Játszóház zárja, amelyet március 28-án 15.00 órától tartanak a gyermekeknek a Kármán József Alapiskola és Óvoda termeiben.

A fentiekből is látható, hogy bőséges műsorkínálat vár ránk 2018 első tavaszi hónapjában. Remélem márciusban nem csak a természet, hanem mi is feléledünk 😊
Találkozzunk a rendezvényeken!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése