2018. február 22., csütörtök

Bemutatkozik (17)

A „cirkuszos” Berki Róbert

Nagyjából egy évvel ezelőtt írtam a közösségi oldalon üzenetet annak a losonci fiatalembernek, akit egyre többen emlegettek a környezetemben. Már pár éve a magyarországi Eötvös Cirkusszal járja a világot, ha kell jegyet árul, a szünetben vattacukrot készít, egyébként pedig artistaként lép fel a műsorban.

2014-ben golyón állva buzogányt dobálva

Mivel folyton úton volt, összeírtam a kérdéseimet, annak reményében, hogy ha majd lesz ideje, válaszol rájuk. Ez végül nem valósult meg, most azonban személyesen is találkoztunk Losoncon, és egy kávé mellett alaposan kifaggattam arról, hogyan kerül egy losonci magyar srác a cirkuszba.
Ő pedig mesélt! És közben végig mosolygott. Meg persze én is. Regénybe illő ez az egész :-)
Még csak 15 esztendős volt, amikor jelentkezett az Eötvös Cirkusznál, ugyanis szlovákul és magyarul beszélő személyt kerestek a szlovákiai fellépéseik ügyintézéséhez: „Sziasztok, segítek, számít-e a kor?” – És nem számított…
(Most őszintén, van valaki, aki 15 évesen pont arra vágyik, hogy különböző városok hivatalaival szlovákul egyeztessen telefonon?)

Afféle "cirkuszi cicával" :-)

Szóval Robink sikeresen elintézte, amivel megbízták, majd 16 éves korában augusztus elején meghívták Érsekújvárba, hogy töltsön el egy hétvégét a cirkusszal. Innen Losoncra majd Salgótarjánba mentek együtt, ahol Robi az őszi iskolakezdés előtt egy hetet a lakókocsik és a cirkuszi sátor világában töltött. És ez a világ nagyon megtetszett neki. Összebarátkoztak.
Ezek után persze sokkal kevésbé érdekelte a losonci vendéglátóipari középiskola, szíve a porond felé húzta. Ennek megfelelően előbb egyéni képzésre tért át, majd félbe is hagyta a sulit, helyette Budapestre ment artistaképzőbe 2 évre.

Egy beteljesült álom (Robi 2013-ban)

17 évesen vette élete első lakókocsiját, hogy ténylegesen csatlakozhasson az Eötvös Cirkuszhoz, amelynek hamarosan oszlopos tagjává is vált.
(Ha szeretnénk tudni milyen az élet az Eötvös Cirkuszban, nézzük meg Hajós András pár évvel ezelőtt készült videóját, benne Robival!)



Szót ejtettünk arról is, mennyire zárt a cirkuszi családok világa, milyen félig „civilként” dolgozni a porondon. Hogy mennyire természetes dolog angolul, németül, sőt leginkább olaszul kommunikálni a cirkuszi világban. Hasonlóan természetes dolog egy másik cirkuszdinasztiából választani életünk párját…
Robi 2015-ben Portugáliában, pontosabban Lisszabonban egy cirkuszfesztiválon ismerkedett meg a cseh Georginával, aki lábzsonglőr, egyébként pedig a Humberto cirkuszi család tagja. A fiatalok annak rendje és módja szerint egymásba is szerettek, a lánykérés is megvolt, sőt mára egy boldog kisfiú szülei.


Ahogy az cirkuszi berkekben egészen megszokott, az artista anyuka hamarosan ismét munkába állt, a pár hetes Chistoferre pedig a fellépés alatt éppen az vigyáz, aki nincs a porondon… Jelenleg nem ő az egyetlen cirkuszi baba, így mindig akad valaki, aki az apróságokra felügyel.

Egy igazi cirkuszi baba :-)

Egyébként hányan mondhatják el, hogy cirkuszban nevelkedtek? Golyóegyensúlyozó, buzogánydobáló apukával, lábzsonglőr anyukával? Ráadásul a nagymama és a nagypapa is ízig-vérig cirkuszi ember: bohóc, egyébként pedig kutyaidomár és porondmester. Lehet-e majd csodálkozni, ha a gyermek pár év múlva szintén a porondot választja egészen természetes módon, és mi az esélye annak, hogy mondjuk orvos vagy ügyvéd lesz belőle? 😊

Egy egészen pici papagájjal :-)

Hamarosan kezdődik az új szezon, Robi ismét útra kel, lakókocsijukat nagyobbra cseréli, hogy komfortosabban járhassák az országot-világot. Kérdésemre, hogy miként képzeli a jövőt elmondta, hogy elsősorban artistaként, sok-sok megvalósításra váró terve van. Legközelebb magyaros csárdással kísért számot szeretne majd bemutatni, hogyha bárhol jár a világban, tudják hová való…

Ha kell, karácsonyi manó :-)

A későbbiekben szívesen dolgozna kutyaidomárként is, imádja az állatokat, a husky kutyák személyes kedvencei. Tervekből és elképzelésekből tehát nincs hiány, fiatalos lendülettel és energiával vette eddig is az élet akadályait. És persze mosollyal.
Végezetül nem kerülhettem ki a kérdést: mit üzenne azoknak a fiataloknak, akik valamilyen nem szokványos pálya felé kacsintgatnak, ahelyett, hogy „rendes” polgári foglalkozást választanának maguknak. Válasza az eddigiek tükrében egy cseppet sem meglepő: kövessék az álmaikat, bátran vágjanak bele, dolgozzanak meg érte… Ha nem jön össze még mindig választhatnak valami szokványosabb foglalkozást is. De ha meg sem próbálják?

Bulgáriában, cirkuszfesztiválon

Robi szavait csak megerősíteni tudom, ráadásul a blogon bemutatott fiatalok többsége is egyedi utakon jár, gondoljunk csak Livire, Csillára, Pannira, de akár Rékára vagy Bencére is.

Ha valaki még többet szeretne megtudni az Eötvös Cirkusz tagjainak életéről, és ízelítőt szeretne kapni Robi golyószámából is, ajánlom EZT A VIDEÓT (az 59-ik perc után látható a zsonglőrködés).

Hálás vagyok, hogy személyesen is megismerhettem és legalább egy picit bemutathattam ezt a tehetséges fiatalembert. Amennyiben az olvasók is ismernek bemutatásra méltó, sikeres, tehetséges losonci (és környéki) fiatalabb vagy akár idősebb személyeket is, várom a tippeket!

(Szöveg: Éva
fotók: Berki Róbert archívuma)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése