2018. február 11., vasárnap

Programajánló február 12-18.

Február közepére kicsit megritkultak az események, de ez nem jelenti azt, hogy nincs hová mennünk.

Mindjárt hétfőn, azaz február 12-én a Franz Sörfőzdében a Filmklub keretén belül vetítik le 19.00 órától a Chlapi neplačú / Muškarci ne plaču / Men Don’t Cry című filmet, amelynek főszereplői a 90-es évek délszláv háborújának veteránjai.

Kedden este 18.00 órától angolul lehet konverzálni egy pohár ital mellett ugyanott.
 

Február 14-én (szerdán) Bálint-napi őrjáratokkal találkozhatunk majd a városban, este pedig a moziba várják a szerelmespárokat, az első 50 pár ingyen nézheti meg az esti filmet. Részletek a plakáton.


Ha hét közben egy nyugalmas szigetre vágyunk, nézzük meg valamelyik kiállítást: a Nógrádi Múzeum és Galériában Salvador Dalí művei várnak ránk, a Városi Múzeumban (felújított Városháza a Vigadóval szemben) művészi kivitelezésű késeket állítottak ki egyebek mellett, a losonci ligetnél található Szabó Gyula Emlékházban pedig a művész képei mellé Szabó Kinga teáskanna gyűjteményét is megcsodálhatjuk.


Szombaton, február 17-én a Slovanban rendezik a hagyományos Csemadok Bált, értesüléseim szerint nagy az érdeklődés, kívánok minden bálozónak kényelmes táncos cipőt! 😊

Továbbra is várom az értesítéseket az egyes rendezvényekről, kellemes hóvirágos napokat mindenkinek!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése