2015. június 28., vasárnap

Programajánló június 29. - július 5.



Ugyan már csak két nap maradt a júniusból, de majd csak jövő vasárnap hozom a júliusi előzetest, hiszen erre a hétre még bőséges kínálatot találtam kulturális programokból Losoncon és a környéken.
 
Június 29-én hétfőn mindjárt választási lehetőség elé vagyunk állítva, hiszen a Nógrádi Könyvtárban Madách Imréről beszélget majd a „Szót értők társasága” 17.00 órakor, a szomszédban, vagyis a református templomban pedig szintén 17.00 órától az Ozvena kórus koncertje lesz hallható.

Másnap, vagyis június 30-án kedden délelőtt 11.00 órakor nyitják meg az „Építészek a városban” projekthez fűződő kiállítást, amely a losonci Ján Hus utca és Apátfalva építészeti megoldásait keresi fiatalok segítségével az előzetes lakossági fórumok alapján. Délután 17.00 órától tárlatvezetést is kaphatnak a Városi Hivatal Házasságkötő termének előcsarnokába látogatók.

Szintén kedden délután 17.00 órától nagyon vidám lesz majd a Felszabadulás utcai lakótelep gyermekjátszótere, hiszen egészen 20.00 óráig remek programok várják az arra járókat, illetve az ott lakókat. Többek között kultúrműsor, foci, boccia, ugrálóvár, arcfestés, játékok, egészségügyi, kozmetikai tanácsadás és sok egyéb, amit csak abba a néhány órába bele tudtak zsúfolni a szervezők.

Július 1-én ismét a Nógrádi Könyvtárba vehetjük az irányt, hiszen 16.00 órától egy rendkívül érdekes kiállítást nyitnak ott meg: Richard Straka autogram-gyűjteményét. 1987 óta gyűjtögeti a kiállító az aláírásokat, majd háromezer értékes aláírással rendelkezik, például Pelé, Muhammad Ali, Jozef Pribilinec, stb.

Július 4-én (szombaton) aztán ismét a bőség zavara köszönt ránk, hiszen a ligetben a „Muzsikus juliális” zajlik majd, fantasztikus zenei élményben lehet része, aki ellátogat a Fehér Hattyú kertvendéglőbe. A műsor 15.00 órától kezdődik és szinte óránként más zenekar szórakoztatja a jelenlévőket, a losonci zenészeken kívül az USA-ból is érkeznek majd zenészek, ők majd 20.00 óra után kerülnek sorra, a műsor a város oldalán legörgetve olvasható. A belépés ingyenes.

Nem egészen szerencsés az időpontválasztás egy másik remek zenei műsorhoz, hiszen Miriam Kaiser a park szomszédságában, a Szabó Gyula Emlékházban lép fel 18.00 órai kezdettel. Koncertjében a klasszikus zenét ötvözi mindenféle egyéb irányzattal. A hegedűművész mellé egy dobos és violoncsellós is érkezik. Belépőjegy 4 euró.

És hogy az erős autók és motorkerékpárok szerelmesei se maradjanak ki a jóból, szombaton július 4-én várja őket Bolyk, pontosabban a repülőtér pályája. A kapukat reggel 9 órakor nyitják meg, az eredményhirdetés pedig 18.00 órakor várható, közben pedig a motorkerékpárok és autók mindenféle versenyszáma szórakoztatja a jelenlévőket. Bővebb információk ITT olvashatók szlovák nyelven.
Belépődíj felnőtteknek 8 euró, gyermekek 10 éves korig és nyugdíjasok ingyen, valamint a személyigazolvány bemutatását követően a bolyki lakosok is ingyen tekinthetik meg a rendezvényt.

Úgy gondolom ezen a héten tényleg mindenki találhat kedvére való rendezvényt, kikapcsolódási lehetőséget. Az iskolásoknak és pedagógusoknak kívánok kellemes szünidőt, és mindenkinek kellemes nyarat!
Továbbra is várom a programtippeket, hiszen a blog nyáron is üzemel!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése