2018. április 29., vasárnap

MÁJUSI előzetes programajánló

Mint tudjuk, május a szerelem hónapja. A kulturális és egyéb rendezvények pedig remek alkalmat szolgáltatnak például az ismerkedésre is. De a szinglik mellett a párkapcsolatban élők se maradjanak otthon, hiszen élményeket gyűjteni májusban is érdemes! :-)


Mindjárt május 1-én (kedden) Losoncon felidézhetjük a retró május elsejék hangulatát. Igaz, a főutcai felvonulást ezúttal csak archív felvételeken tekinthetjük meg, azonban a városi parkban így is számos érdekesség várja az érdeklődőket. A reggel 9.00 órakor kezdődő rendezvény a Fehér Hattyú étteremnél zajlik majd, ahol a Traditional Dixie Stompers zenél, de megszólalnak majd a 60-80-as évek nagy slágerei is, kiállítanak néhány egykori szocialista autót, egyenruhákat, a gyermekeket ugrálóvár, arcfestés stb. várja. Idén is az egykori csehszlovák koronával lehet majd fizetni, például a hagyományos „párky s horčicou”, azaz virsli mustárral összesen 2 Kčs-be kerül majd.

Aki inkább a népi hagyományokat kedveli, az menjen kedden Kisfaluba, ahol immár 8-ik alkalommal rendezik meg a Majáves elnevezésű majálist, gulyásfőző versennyel, májusfa állítással, folklór együttesekkel és kisfalusi mulatsággal.
Mindkét május elsejei rendezvényre a belépés ingyenes.

Rimaszombatban május elsején a 38. Zenei Tavasz az ifjú tehetségek fórumával folytatódik. 18.00 órakor Pataky Alexandra (ének), Juliana Čarnoká (zongora), Michal Antal és Korcsog Ádám (gitár) lép fel a Városi Művelődési Központ színháztermében. Zongorán közreműködik Milan Varga. A belépő 3 euróba kerül, a Zenebarátok Köre tagjai 2 eurót fizetnek.

Május 3-án (csütörtökön) a Nógrádi Múzeum és Galériában az egyik aktuális kiállításhoz kapcsolódó előadást hallgathatnak meg az érdeklődők. Edita Kušnierová művészettörténész a restaurálásról mesél majd 17.00 órától.  

(kattintással nagyobb méretben nyílik)

Május 4-én (pénteken) Rimaszombatban a Fő téren 10.00 órakor ünnepélyes megnyitóval kezdődik a Városnapok, amely gazdag programmal várja látogatóit szombaton is. A részletek a plakáton olvashatók.

Ugyanaznap 18.00 órától Böszörményi István az egyházasbásti Pogányvár elnevezésű fogadóban tart előadást Észak-Nógrád népi építészete és lakáskultúrája címmel.
Másnap ugyanott 10.00 órától őstermelői piac, majd 19.00 órától Rómeó vérzik koncert lesz, a napot bográcsfőző verseny és helyi fellépők színesítik. Vasárnap 8 órától pedig Ajnácskőre tartó gyalogtúrára várják az érdeklődőket a Hazajáró műsor alkotóival, Kenyeres Oszkárral és Jakab Sándorral.

Május 5-én szombaton Füleken Táncfórum EST lesz a Bebek panzióban. A 19.00 órakor Hégli Dusan koreográfus és Dr. Agócs Gergely néprajzkutató előadásával kezdődő est kötetlen beszélgetéssel, majd 20.30 órakor táncházzal folytatódik. A talpalávalót a Gereben zenekar biztosítja, a táncokat Varsányi Zsófia és Botló Ákos tanítja meg. A belépés díjmentes, mindenkit sok szeretettel várnak.


Május 7-én (hétfőn) 17.00 órakor ismét Böszörményi István tart előadást a Nógrádi Könyvtárban, a Szótértők szokásos összejövetelén. Ezúttal Madách: Az ember tragédiája című művének losonci bemutatóiról esik szó. A belépés ingyenes.

Május 10-én egy Másik Bulgária mutatkozik be Losoncon. Csütörtökön 17.00 órakor Andrej Andreev fényképkiállítását nyitják meg a felújított Városházán (június 10-ig tekinthető majd meg). Kísérőprogramként a Balkansambel zenekar játszik és bolgár ételkülönlegességek is megkóstolhatók majd. Akinek megtetszik a Balkansambel zenéje, az 19.00 órakor elmehet a koncertjükre is a Franz Sörfőzdébe. Oda a belépő 4 euróért váltható.

Május 11-én (pénteken) Ďurica Katarina fiatal írónővel lehet beszélgetni a füleki Városi Könyvtárban 17.00 órától.

Május 12-én (szombaton) Losoncon immár 6-ik alkalommal rendezik meg a Míľa pre mamu elnevezésű akciót, amely során (nem csak) az anyákat és gyermekeiket várják a Köztársaság térre. Délután 14.00 órától közösen megteszik a szimbolikus egy mérföldet, amellyel az édesanyák előtt tisztelegnek. A gyermekeknek is gazdag programmal készülnek, a felnőtteket pedig Peter Cmorík szórakoztatja majd unplugged koncerttel. A belépés ingyenes.

Május 13-án (vasárnap) 15.00 órától a losonci zsinagógában tartják a Srdce na dlani elnevezésű koncertet az Anyák Napja alkalmából. A The Chamber Choir énekegyüttes fellépése előtt az egyházak képviselői is szót kapnak. A belépés ingyenes.

Május 15-én (kedden) Rimaszombatban fél óra különbséggel két érdekes rendezvényt is tartanak. 17.00 órától a Három Rózsa Kávéházban Göncz Kingával Juhász Dósa János beszélget,
17.30 órától pedig a Csillagházban Görbe Márk művészettörténész tart előadást a Feszty-szalonról, a kingyesi baráti körről és a Muskátli-asztalról.

Május második hétvégéje a sport jegyében zajlik majd, hiszen május 19-én (szombaton) Füleken futni lehet a Füleki cross elnevezésű versenyen, vasárnap pedig Losoncon a Nógrádi pedálon lehet kerékpározni.

Aki szombaton a futás helyett inkább a múzeumot választja, az sem jár rosszul, hiszen a Múzeumok és Galériák Éjszakája keretén belül Füleken gazdag programmal készülnek. 16.30 órától a Városi Honismereti Múzeumban Hazavár-lakk - Egy katona emlékei címen nyílik fotókiállítás, 17.30 órakor átadják a vár új díszkapuját, 18.00 órakor megnyitják a várhegy alatti légvédelmi folyosókat és az új installációt, 18.45-kor a Gésa és szamuráj c. kiállítás nyílik a Bebek-toronyban, majd 20.00 órától archív felvételeket vetítenek a Városi Honismereti Múzeumban. Közben a várban hand pan előadás, harcművészeti bemutató és a SLOVAK TANGO zenekar koncertje is várható.


Május 26-án (szombaton) a füleki Pincesoron Szent Orbán napi borkóstolót tartanak. A 14 órakor kezdődő kóstolóra a belépés 5 euró ellenében lehetséges.

Május 28-án (hétfőn) 18.00 órakor Peter Breiner tart zongorakoncertet a losonci zsinagógában. Jegyek még korlátozott számban kaphatók.

Végezetül pedig még két színházi előadásra szeretném felhívni a figyelmet, mindkettőre érdemes időben megváltani a jegyünket.
Május 29-én (kedden) Rimaszombatban este 19.00 órától a Hitted volna? Című vígjátékban Hernádi Juditot és Kern Andrást tekintheti meg a nagyérdemű a VMK-ban.


Losoncon június 3-án a Marica grófnő című operett tekinthető majd meg három felvonásban. Jegyek a szokásos helyeken és személyeknél kaphatók.

Bízom benne, hogy mindenki megtalálja a neki tetsző rendezvényt, sőt abban is biztos vagyok, hogy a hónap során még újabb programok is előkerülnek, azokról majd a heti programajánlókban szólok.

Kellemes májust mindenkinek!

(a színessel jelölt szavakra kattintva bővebb információk olvashatók!)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése