2017. szeptember 20., szerda

Könyvajánló (újratöltve) 1.

A blog 4 éves fennállása óta heti rendszerességgel érkeztek a losonci Phoenix Könyvesbolt és Antikvárium könyvajánlói. Mivel a bolt ideiglenesen felfüggesztette losonci működését (pár szó erről ITT), és így az ilyen jellegű könyvajánló okafogyottá vált, új szériát indítok, mert olvasni azért továbbra is lehet, sőt!
(Az eddig ajánlott könyvek továbbra is fellelhetők majd a KÖNYVAJÁNLÓ tartalomjegyzékében, az oldalsó sávban. És ígérem, a még hiányzó címeket hamarosan feltöltöm oda.)


Könyvtárba járó ember lévén elsősorban a Nógrádi Könyvtár könyveiből szemezgetek majd, de egyéb olvasmányok is sorra kerülnek, sőt szeretném az olvasókat is arra buzdítani, hogy írják meg érdekes, kedvenc könyveik címét és szerzőjét - manapság már minden rajta van a neten, kikeressük és ajánljuk a többieknek is. Lehet róla szó?

* * * * *
Mivel a vasárnapi városnéző sétánkon Szodomát emlegettük, nekem erről eszembe jutott a Gomorra című könyv, amit pár éve megdöbbenve olvastam el. A szerzője is megdöbbenhetett, amikor megtudta, hogy ennek következtében a maffia célkeresztjébe került...

Roberto Saviano 
Gomorra
Utazás a nápolyi maffia, a Camorra birodalmába

Partvonal Könyvkiadó, 2009

Roberto Saviano pontos, ugyanakkor szenvedéllyel átitatott jelentése lesújtó képet fest Campaniáról, Dél-Olaszország nyugati régiójáról, amely egy óriási pénzügyi holdingként működő, külföldi befektetésekkel és nemzetközi üzleti kapcsolatokkal rendelkező bűnszövetkezet, a camorra uralma alatt él.
A Rendszer - ahogyan a camorra önmagát nevezi - immár saját törvényei szerint irányítja Nápolyt és a környező városokat. Részletes képet kapunk szervezeti felépítéséről, tetteiről és azok következményeiről, arról, hogyan, hol és miért vesztegetnek, zsarolnak és ölnek meg embereket.
A szerző lerántja a leplet a klánok legálisnak álcázott üzleteiről, a camorra és a közhivatalok összefonódásairól, az alvilág és a politika kapcsolatáról. Rádöbbenünk, hogy a nápolyi bűnszövetkezetek állnak a nemzetközi piac ismert márkanevei, a hulladékfeldolgozás, a cementgyártás és az építkezések mögött, és megismerhetjük a főnökök véres, ugyanakkor hollywoodi filmekre emlékeztető életét. Roberto Saviano 1979-ben született Nápolyban. Első regénye a közönség óriási érdeklődése mellett elnyerte a szakmai elit elismerését is, a fiatal újságíró a 2007-es berlini Irodalomfesztivál meghívott vendégeként szerepelt. Őszinteségéért azonban nagy árat fizet, 2006 óta több halálos fenyegetést is kapott.

A könyv alapján azóta film is készült. A könyvet anno a Nógrádi Könyvtárból kölcsönöztem, érdemes oda beiratkozni, ha valaki még nem lenne a tagja...

(Mostantól a losoncianziksz@gmail.com címre vagy fb-n várom a könyvtippeket!)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése