2016. március 1., kedd

Nőnapi JÁTÉK

Mi más dobogtatná meg jobban a női szívet mint egy szép csokor virág és az ékszer?
Nos, NŐNAPI JÁTÉKUNKBAN mindkettőből kijut: a virágok a rejtvény megfejtéséhez kellenek, a megnyerhető ékszer pedig a blogon már bemutatott Nagy Adrianna műhelyéből került elő, egészen biztosan egyedi darab, nem jön szembe az utcán. A nyertes az alábbi képen látható szettekből választhat egyet saját ízlésének megfelelően. Az ékszerek egyébként a Phoenix Könyvesboltban tekinthetők meg.

A nyeremény: egy szett a fentiekből - szabadon választva :-)

A rejtvényben Moldova György nőkről szóló gondolatát rejtettem el. Megfejtéséhez be kell helyettesíteni a számok alatt rejtőző virágok megnevezésének kezdőbetűjét. Tehát egy szám mindig egy adott betűt rejt (az ábécésorrendtől függetlenül).

Az alábbi ábrán minden sor egy szót takar. (Az ábra INNEN letölthető). Könnyítésképpen egy betűt előre beírtam.


Következzenek tehát a virágok, mindegyik számhoz egy megnevezést kell rendelni. Általában a közismert, magyar megnevezést.


Igen, ehhez a rejtvényhez kell papír és ceruza, meg egy kis növényismeret is, mindenképpen kitartás, tán egy kis furfang, bogarászás a neten... némi időt kell rászánni, csakúgy mint az egyedi ékszerek elkészítésére.
A héten - amennyiben szükséges lesz - némi segédlettel is szolgálok majd, bár véleményem szerint a tapasztalt rejtvényfejtők ezt könnyedén megfejtik segítség nélkül is!

A megfejtést, vagyis Moldova György nőkről szóló gondolatát, március 7-ig (hétfő éjfélig) várom a losoncianziksz@gmail.com e-mail címre, vagy a facebookon üzenetben. Amennyiben bármi nem világos, csak szólni kell - a fenti elérhetőségek bármelyikén.

Jó szórakozást kívánok!

(kattintással minden kép nagyobb méretben nyílik! a fotók forrását a héten közlöm, az így elsőre nagy segítség lenne)

2 megjegyzés:

  1. Évi, nagyon tetszett a játék! :)

    VálaszTörlés
  2. Ennek nagyon, de nagyon örülök! És a többi pozitív visszajelzésnek is, amit másoktól kaptam a játékkal kapcsolatban. Köszönöm! Inspirál. :-)

    VálaszTörlés