2013. október 4., péntek

Kicsit beszélni magyar…. JÁTÉK!



A minap szembesültem azzal, hogy kezdek igénytelenebb lenni. Amíg Kassán éltem, meg a színházban dolgoztam, jobban odafigyeltem arra, hogy „magyarul” beszéljek magyarul, de itt Losoncon valahogy hajlamosabb vagyok elsiklani dolgok fölött. Én ugyan tudom, hogy az úver magyarul hitel, de ha a másik ezt még nem tudatosította, mégsem javíthatom állandóan, a végén még nem fogja merni kinyitni a száját…
Arra gondoltam, hogy itt a blogon nyitok egy NYELVELŐ rovatot, ahol JÁTÉKos formában szeretném felhívni a figyelmet néhány dologra.

Lejjebb olvasható egy szöveg. Egy kicsit palóc, és meglehetősen magyartalan.
FELADAT: az eredetileg szlovákban használt szavakat, kifejezéseket kell összeszámolni, és megjegyzésben vagy e-mailben megírni, hogy mennyi ilyen szó található a szövegben. Aki akarja, meg is írhatja melyek azok a szavak, és esetleg azt is mi a magyar megfelelőjük. De az is elég ha csak egy számot írtok!
Pl. párki – virsli, horcsica – mustár
A megfejtéseket október 9-ig, azaz szerda reggel 9 óráig várom.
A helyes megfejtők közül kisorsolok egyet, aki nyereményt is kap, de hogy mit, az még titooook. 
Remélem szerettek játszani!

Íme a szöveg:


Jaj, várjál má csak átveszem a monterkit, nem akarom összekenni a riflet! Nem láttad a botaszomat? Nem azt, a másikat, ebbe a bordelba semmit se találok. Ne zavadzálj má, azt mondtad sietünk. Hát hogy siessek, ha az utamba vagy? Oszt mit mondtak, mit kell csinálni? Fúrikolni? Normálisak ezek, a múltkor is majd leestem a deszkáról, amikor kitalálták, hogy egyenest a vlecskára kell feltolni.
Te, oszt melyik csinzsáknál leszünk? Ott ahol a bazén van? Én is akartam ott lakást venni, de nem adták meg a hipotékát a stavebnába.
Figyelj má, neked pausálod van? Add má kölcsön a mobilodat, nekem kredites oszt lejárt, meg a batri is le akar merülni. Fel kell hívni a jányt, hogy kapott-e az intrin szobát, meg hogy mikor lesz a zápocsetja. Jó, akkor majd utána. Most adj még egy zsuvit, ne érezzék, hogy zavinácsot ettem, oszt mehetünk.

14 megjegyzés:

  1. A válaszokhoz kérek valami nevet is írni, névteleneket fogok sorsolni??? (Lehet kitalált név is, csak tudja az illető, hogy ő az). Köszönöm!

    VálaszTörlés
  2. Szia Éva!
    Ha az "oszt"-okat külön számolom, szerintem 23. Van magyartalan szórend is. "Jó a szöveg!" Szeretettel: György Heni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves mindannyian: "oszt"-okat nem kell számolni, csak azokat a szavakat, amiket egy magyarországi magyar nem értene ebben a szövegben, mert csak mi használjuk itt Szlovákiában!

      Törlés
  3. Vannak szavak, ahol nem tudom eldönteni :-(
    19-t számoltam
    Kekeckedek egy kicsit - "várjál" má - ilyen szépen nem beszélünk :-) csak simán "várjá" má, és "fáj a térdgyi" - ettől szoktam bevadulni :-)))))
    Köszi a játékot

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazad van Rozy, a várjál-t elszúrtam :-)
      Örülök, hogy játszol!

      Törlés
  4. Szerintem 19 hibás szó van.............

    VálaszTörlés