2015. február 1., vasárnap

FEBRUÁRI előzetes programajánló

Tegnap sétáltam egyet a dombra :-)
A 2015-ös esztendő első hónapját máris magunk mögött hagytuk, lássuk, mi vár ránk az év legrövidebb havában.

Mivel még nem kristályosodott ki teljesen minden program, így most csak azokról teszek említést, amik már biztosak és információim is vannak róluk.

Ami egészen biztos, hogy idén február 6-án (pénteken) 17.30 órai kezdettel tartják az Alapiskola Kármán-termében a Csemadok évzáró gyűlését, ami gondolom egyúttal évnyitónak is számít majd. Ha valaki ellenállhatatlan vágyat érez, hogy végre ennek a 65 éves szervezetnek a tagja legyen, az ne maradjon otthon, sok szeretettel várják a régi és új tagokat egyaránt!

Akinek gyorsan növő gyermekei vannak otthon, az lehet, hogy megörül a gyermekruházati börzének, melyet a losonci Vásárcsarnokban tartanak ismét február 8-án (vasárnap) reggel 8 és 12 óra között. Asztalokat a 0915 077 218-as telefonszámon lehet előre foglalni, amennyiben valaki árulná is gyermekei kinőtt és megunt dolgait.

Aki kedveli a naiv festészetet és szívesen vásárolna is ilyen képeket, az ne mulassza el február 9-én (hétfőn) 14.00 órakor a Városháza Házasságkötő termének előcsarnokában nyíló kiállítást, amely egészen 27-ig lesz majd látogatható.

Február 12-től március 15-ig tekinthető majd meg a Nógrádi Múzeum és Galériában Bacskai Béla festőművész képeiből rendezett kiállítás, február 8-ig még mindig a Betlehemek láthatók ugyanott.

Február 13-án (pénteken) Valentin-napi őrjáratok cirkálnak majd a városban, így nem kell csodálkozni, ha a szerelmeseket arra kérik, csókolják meg egymást, ugyanis édes jutalom lesz az ajándékuk. Ugyanaznap 11.00 – 14.00 óra között Valentin-napi üzeneteket is küldhetünk egymásnak a városi hangszórón keresztül, mókás egy nap lesz, annyi biztos!

Losonc városa idén is nagy csinnadrattával zárja le a farsangot, vasárnap, február 15-én a Vásárcsarnokban és környékén temetik a nagybőgőt, lesz kolbász-offenzíva, kultúrműsor, disznótor, kézműves vásár, és egyebek… A 2 eurós belépőjegyekért fánk és tea jár, ráadásul tombolaként is kisorsolják, úgy vélem érdemes lesz oda ellátogatni 9.00 – 15.00 óra között.

Ismét Füleken a Dumaszínház, pontosabban Hadházi László, mégpedig február 20-án (pénteken) 18.00 órától a VMK-ban. Jegyek elővételben 7 euróért, a helyszínen 9 euróért kaphatók.

Aki a sok eszem-iszom és üldögélés helyett inkább túrázna egyet a természetben, az ne mulassza el a Novohrad-Nógrád Geopark által szervezett vezetett gyalogtúrát február 21-én (szombaton), amely Sátorosbányáról indul és Fülekre tart. Jelentkezni előre kell február 19-ig. Bővebb infó ITT.

Február 25-én (szerdán) 17.00 órától mutatják be Varga Norbert: Kígyótestvér című könyvét Füleken a Városi Művelődési Központban.

Hónap végén egy igazán örömteli eseményre invitálok mindenkit, városunk szülöttét, Urbancsok Larisszát bizonyára sokan ismerik, még gimnazistaként ő is szerepelt ama legendás Fanni hagyományaiban, amelyről már szóltunk a blogon. Nos, mostanában egyebek mellett Feng Shui-val foglalkozik, annak szakértője, így február 27-én Losoncra látogat, hogy nekünk is meséljen erről az egészről, Harmónia az otthonunkban avagy A tudás hatalom címmel tart majd előadást 18.00 órai kezdettel az Alapiskola Kármán-termében. Minderről majd még bővebben itt a blogon!

Tőlem jelen pillanatban ennyi a havi előzetes, további programok is egész biztosan várhatók, érdemes lesz figyelni a heti programajánlókat is, minden vasárnap a losonci anzikszon!
(a színessel jelölt szavakra kattintva bővebb információkhoz jutunk)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése