2014. október 10., péntek

Még 5 nap!

Még 5 nap van hátra a FOTÓPÁLYÁZATRA készült képek beküldési határidejéből, előttünk egy szép hétvége, aki még nem aktivizálta magát e téren, még mindig megteheti!


Senkit ne riasszanak vissza a beküldési feltételek, lényeg, hogy egy fő max. 5 db fényképet küldhet be, melyeknek ne felejtsen címet (megnevezést) adni, azzal is növelve a kép mondanivalójának értékét. A fotókat a losoncianziksz kukac gmail pont com e-mail címre kérjük elküldeni, a fényképész teljes nevének feltüntetésével.
Mivel én ahhoz kis ember vagyok, a kiírásban szereplő zsűrit fogom megkérdezni, érdemesnek látják-e a fotók előzetes válogatását, vagy maradunk a netes közönségszavazás mellett, amelyen majd az összes fotó megmérettetik. Ez a határidőig beküldött fényképek számától és minőségétől is függ, szóval hajrá!

Izgalmas dolog lenne közösen létrehozni valamit, nem? Gondolok itt a fényképekből összeállított kiállításra, vagy akár naptárra is. E pillanatban nem tudom, vállalható elképzelések-e ezek, a fotópályázat lezárását követően ez is kiderül. De még mindig tehetünk érte, csak megfelelő mennyiségű és minőségű fényképnek kell rendelkezésre állnia.
Én bizakodó ember vagyok...

A "Losonc, én így szeretlek" (fotópályázat címe) elnevezés édestestvére a Losonc, szeretlek! című szórakoztató műveltségi vetélkedőnknek - nem véletlenül! Ki szeresse ezt a várost, ha nem a benne élők?


Szerdán délután 17.00 órakor különben találkozunk a Magyar Kulturális Központban a vetélkedő újabb fordulóján. Nagyon izgalmas lesz: a múltkori győztes csapat átalakult a Kármán József Színház csapatává, és kihívta a Kármán József Alapiskola és Óvoda csapatát, amit a tanári kar el is fogadott. Így szerdán egy nagyon izgalmas összecsapás vár ránk! A kérdések összeállításában ismét Böszörményi István segédkezett, így egészen biztos, hogy ismét sok érdekességet is megtudhatunk a városunkról. Lehet jönni szurkolni, szórakozva művelődni, és ha a későbbiekben bárki kedvet érez hozzá, bátran jelentkezni a vetélkedőbe is játékosnak!

Szóval a szerda kétszeresen fontos nap lesz a jövő héten! Én szóltam...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése