2014. október 4., szombat

Ez már történelem! (14)

Őszintén bevallom, annyi a munkám és a mindenféle történés körülöttem, hogy csak most az utolsó pillanatban tudatosítottam, hogy bizony kisebb bajban vagyok. Történt ugyanis, hogy a titkokat rejtő Csemadok krónika a kiállításon, az alapiskola Kármán-termében pihen, a fotók meg, amiket a lapjairól készítettem, hogy tudjak mire támaszkodni a szövegeknél, szóval a fotók meg a technika ördögének hála a számítógépes világ örök süllyesztőjébe kerültek. A gépem ugyanis generáljavításra szorult, új alkatrészeket kapott, és hiába keresem, úgy látszik a krónika lapjait mégsem mentettem lemezre.
Ez a sajnálatos apró momentum csak ezt a mai cikket befolyásolja, hiszen a hiány pótolható, csak nem most hétvégén…
Szóval ma ugrunk egyet, egészen az 1959-es évhez, hiszen 1959. január 16-án mutatták be Losoncon a Vigadóban a Jókai Mór nagy sikerű regényéből készült művet, a Kőszívű ember fiai-t (ha sikerül a krónikához hozzáférnem, akkor majd visszatérünk a kimaradt évekhez is).

A műsorfüzet címoldala

Kutakodtam anno egy kicsit az Új Szó archívumában is, ott két cikket találtam a darabbal kapcsolatban. Íme az első, itt még csak a közelgő bemutatóról írnak.

Nyíllal jelölve a losonci hír, de érdemes a többit is elolvasni

Ez a következő cikk már a bemutató után készült, és tessék: „A Csemadok losonci szervezetének színjátszó csoportja több mint két évig tartó szünet után újra színpadra lépett.” (Ott is szünet – véletlenek nincsenek!)


Ezt a négyfelvonásos (!!!) drámát csaknem egy évig próbálták. „Habár a losonci közönség nagy érdeklődéssel várta az oly hosszú ideig készülő és vajúdó színdarab bemutatását, mégsem tűzött nagy reményeket az előadás sikeréhez.”

A kőszívű ember c. előadás csoportképe

„A Csemadok helyi szervezetének színjátszó csoportja megalakulása óta operettek, zenés darabok és esztrádműsorok előadásán, megrendezésén kívül komoly drámai színművek bemutatásával még alig szerepelt, félve a dráma színpadi követelményeitől és a közönség, a nézők bírálatától.”

A szereposztás

„A lelkes kis gárda tagjai azonban, élükön Dedák Sándor rendezővel, a múlt év tavaszán elhatározták, hogy legyőzik azokat az akadályokat, melyek évek óta lehetetlenné tették komolyabb, klasszikus színdarabok betanulását és kísérletet tesznek arra, hogy megszerettessék a város nevetni és szórakozni vágyó közönségével a drámát is.”

Balra úgy vélem Lesák József, de a többiek?

„A kőszívű ember fiai betanulásához a közben elég gyakran felmerült problémákat sikeresen megoldották, a színcsoportot új, fiatal szereplők bevonásával elevenebbé, egészségesebbé változtatták. A jól megszervezett és irányított kollektív munka, melynek nagy részét a rendező vállalta, lehetővé tette, hogy negyvenhárom szereplő közreműködésével megszülessen a losonci Csemadok első és sikeres drámai előadásának bemutatója.”

Micsoda pazar kosztümök! Ismét csak Lesák Józsefet tudom beazonosítani

„A hosszú és fáradságos munka nagyobb sikert hozott, mint amilyenre maguk a szereplők és a rendező, aki ebben a „szerepben” most mutatkozott be első ízben, számítottak. Négy előadáson, telt ház mellett, szinte már nem is műkedvelő alakításokkal hódították meg a közönséget és nyitottak utat a további drámai előadásoknak.”

Hrugyan Ferenc és Ferencz Ferdinánd

„Az elért sikerhez nagyban hozzájárultak a technikai személyzet tagjai, akik a legnagyobb gyorsasággal, 3-7 perc alatt tették lehetővé az egymást váltó jelenetek pergését. A díszletek és kosztümök megválasztása és elkészítése is azt bizonyítja, hogy a losonciak erre a bemutatóra becsületes munkával készültek.”

Ennyi mára. A következő alkalomig kiderítem, hogy is történt, hogy 1964-ben ezzel a darabbal ment a csapat a Jókai napokra, ugyanis arról is vannak képek. Szóval folyt. köv.

(Szöveg: T. Éva, idézet az Új Szó cikkből ; a színessel jelölt szavak hivatkozásokat jelölnek, a cikkek és képek kattintással nagyobb méretben nyílnak)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése