2019. szeptember 8., vasárnap

Programajánló szeptember 9-15.

Úgy tűnik beköszöntött az őszi hűvösebb, esős időszak, amikor szívesebben húzódunk a biztonságot nyújtó tető alá. Hogy mikor melyik épület teteje alá lesz érdemes bemenni a héten, az az alábbi programajánlóból kiderülhet 😊

Ma délután (vasárnap, szeptember 8-án) a zsinagógába lesz érdemes ellátogatni, hiszen 14.00 órától a Cesta neznáma III. (Ismeretlen út III.) címmel a zsidó származású építészekre emlékeznek a Holokauszt emléknap alkalmából. A rendezvény zongora-cselló koncerttel zárul.

Aki szeptember 10-én (kedden) délelőtt ráér és érdekli a szlovák folklór, az ellátogathat a Nógrádi Könyvtárba, ahol 10.00 órától Michalea Škodová tart róla előadást. Egyébként a könyvtár galériájában szeptember 26-ig még megtekinthetők Szlovákia legszebb naptárai is.


Szeptember 11-én (szerdán) Rimaszombatba látogat a Komáromi Jókai Színház a Padlás című produkciójával. A 18.00 órakor kezdődő musicalre jegyek a Tompa Mihály Könyvesboltban 8 euróért válthatók.

Szeptember 12-én (csütörtökön) Németh Bozó Andrea mutatja be az elmúlt 30 év kerámia szimpóziumait a Nógrádi Múzeum és Galériában 16.00 órától. az Európai Kulturális Örökség Napjai keretén belül.

Ugyanaznap magyar szinkronnal vetítik a losonci Apolló Moziban a Mia a biely lev/Mia és a fehér oroszlán című filmet, ami remek alkalom egy 17.00 órakor kezdődő családi mozizásra.

(És már most megsúgom, hogy szeptember 18-án 19.00 órától Tarantino legújabb filmjét, a Volt egyszer egy Hollywoodot vetítik szintén magyar szinkronnal. Részletes műsor ITT).

Szeptember 13-án (pénteken) Peter Murín KarneWALL címmel nyílik 17.00 órakor kiállítás a történelmi Városházán található Városi Múzeum termeiben. A fényképeket és maszkokat tartalmazó kiállítás október 25-ig tekinthető meg.

Ne feledkezzünk meg a füleki Városi Honismereti Múzeum Bacskai Béla kiállításáról sem, amelyet még augusztus közepén nyitottak meg és november 29-ig tekinthető meg.


És ha már a hétre leginkább kiállításokról esik szó, egészen biztosan kár lenne kihagyni a szeptember 14-én (szombaton) a losonci zsinagógában nyíló kiállítást, amelyen a világ nyolcadik csodájának tartott kínai terrakotta hadsereg 55 agyagkatonájának és 2 lónak a hiteles másolata lesz kiállítva egészen november 30-ig.

Egyébként a bársonyos forradalom közelgő 30-ik évfordulója alkalmából a Városi Múzeumba várják mindazokat, akik valamilyen dokumentumokkal, fényképekkel rendelkeznek a losonci eseményekről és hajlandóak azokat egy kiállítás erejéig kölcsönadni. Munkanapokon 8.00-16.00 óra között lehet a dokumentumokat, fényképeket bevinni a múzeum dolgozóinak.


Aki nem szeretne lemaradni szeptember 22-én (vasárnap) Losoncon a Kassai Thália Színház előadásában a Légy jó mindhalálig című musicalről, az időben váltsa meg a jegyét a szokott helyeken, azaz Sólyom Évánál, a Kvety 3 Virágom virágboltban (Prior áruház) és Demecs Andreánál (jegyfoglalás a 0918 878 230 tel. számon).
Videós előzetes ITT

Szóval ennyi programot sikerült találnom az előttünk álló napokra, akár süt, akár esik, mozduljunk ki otthonról – érdemes!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése