2019. március 10., vasárnap

Programajánló március 11-17.

Az időjárás mostanában nagyon gyorsan változik, a napszemüveg mellé az ernyő is jól jöhet. Hogy a kulturális rendezvények se érjenek minket váratlanul, itt az ideje megnézni, miből válogathatunk az előttünk álló napokban.

Losonc idén is csatlakozott a Créme de la créme elnevezésű francia filmhéthez, ennek köszönhetően a Franz Sörfőzdében március 11-én (hétfőn) az I Feel Good című filmet, március 12-én (kedden) pedig a Le Redoutable című filmet vetítik, mindkettőt este 19.00 órától.

Aki még több filmre vágyik, az március 13-án (szerdán) elmehet az Apolló Moziba is, ahol A kedvenc /Favoritka című filmet vetítik 17.00 órától magyar feliratokkal.

Aki film helyett élő emberrel beszélgetne (szlovák nyelven), az menjen el a Nógrádi Könyvtárba március 14-én (csütörtökön), ahol 16.00 órától Mihály Ferenccel tartanak író-olvasó beszélgetést legújabb, a losonci személyiségeket felvonultató könyvéről. 


Március 15-én (pénteken) elő a kokárdákkal és irány az Apolló Mozi. Ezúttal természetesen nem film, hanem az ünnepi műsor kezdődik majd ott 16.30 órától. Fellépnek a Kármán József Alapiskola és Óvoda tanulói, a Folk LC zenekar, a Kis Galáris énekegyüttes, a Serly Kamarakórus és Kósa Zsolt budapesti színművész is. Mindenkit szeretettel várnak a szervezők! Ünnepeljünk együtt.


Füleken ugyanaznap már délután 15.00 órakor koszorúzással kezdődik az ünnepi műsor a Hősök terén, majd a Szabadság téren, a Városháza előtti téren és a Várudvaron folytatódik számos fellépővel. 16.30 órakor a Füleki Vármúzeumban megnyitják a Medvesi Fotósmaraton vándorkiállítását. Részletek a plakáton.


Rimaszombatban is megemlékeznek március idusáról. 16.30 órától megkoszorúzzák Petőfi Sándor köztéri szobrát, majd 17.30 órakor a Teátrum Színház Görgey című előadása tekinthető meg a VMH színháztermében.

Aki szombaton túrázni menne, az csatlakozhat például a Kubinyi Ferenc Emléktúrához. Március 16-án Ipolytarnócon 11.30 órakor van a találkozó az Ősfenyő Belépő Fogadóépületben. A túra 3,5 km hosszú, időtartama: 2 óra. A részvételi díj: 1.500 Ft/fő.

Vasárnap, azaz március 17-én Losoncon is koszorúznak 15.00 órától a Kármán-emlékműnél. Utána Böszörményi István vetítettképes előadása várható a Kármánsuli Ráday-termében Az 1849-es tavaszi hadjárat és a losonci csata címmel.

Kellemes hetet mindenkinek!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése