2018. november 25., vasárnap

Programajánló nov. 25 - dec. 3.

Érdekesek ezek a hetek: van, hogy egy napra több program is jut, van amikor sehol semmi. Novemberben még koncert, december elején pedig sok egyéb várja az érdeklődőket.


Ma Fazekas Bence és barátai koncerteznek 16.00 órától a Szabó Gyula Emlékházban.

November 27-én 18.00 órára lesz érdemes ellátogatni Rimaszombatba a VMK gömbtermébe, ahol Jakab Tünde fuvolaművész és Samuel Montoya gitárművész koncertjével zárul a 38. Zenei Ősz.


December 1-én (szombaton) menjünk színházba és nézzük meg Moliere örök klasszikusát, a Képzelt beteg című vígjátékot Koltai Róbert főszereplésével.


December 2-án (vasárnap) délután 14.00 órától ismét városnéző sétára indulhatnak az érdeklődők, ezúttal a zsidó emlékek és az egykori gettó nyomában.


És már most szólnék 2 későbbi programról is:
december 3-án (hétfőn) a legkisebbeket várja a Pöttöm Panna táncszínházi produkció a Kármán József Alapiskolában 10.00 órától.


Ugyanaznap, csak 16.00 órától pedig Duray Éva tartja meg előadásának folytatását a Nógrádi Könyvtárban. ELMARAD!


Kívánok mindenkinek napfényes napokat! :-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése